Krisztus Egyházának kétségkívül szentnek kell lennie. Ez az isteni Mesternek kifejezett szándéka: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 6,48) És a katolikus Egyház valóban ilyen. Alapítója szent, tanítása szent, szentségeiben hatalmas eszközökkel rendelkezik a lelkek megszentelésére. És a tapasztalás is bizonyítja, hogy mindazok, akik a katolikus hitelvek szerint élnek, szorgosan használják a szentségeket, mindnyájan kifogástalan, erényes emberek. Akárhány közülük az életszentségnek szinte szédítő magaslatára küzdi fel magát, s Isten csodákkal is kitünteti hősi erényeit.
Az Egyházon kívüli felekezeteken azonban a szentség jegyét hiába keressük. Alapítóikról nem beszélünk, csupán tanaikat vesszük bírálat alá!
Alaptanuk, hogy az emberi természet az áteredő bűn folytán teljesen megromlott. Nem képes a jóra. De a bűnért sem felelős. (Luther) Csakis a Krisztus érdemében vetett reménység (ezt nevezik ők „hitnek”) üdvözíti a lelket. A jócselekedetek az üdvösségre nem szükségesek. (Luther) El van végezve, hogy ki üdvözül, ki kárhozik el. Ezen az ember semmi módon sem változtathat; örök sorsa nem tőle függ. (Főleg Kálvin tanítja ezt.)
Vajon alkalmasak-e az ilyen tanok, hogy önlegyőzésre, vezeklésre, jócselekedetekre lelkesítsenek? Vajon adnak-e bátorságot, kedvet, hogy az ember a követelődző szenvedélyeit legyőzze? Inkább arra hajtanak, hogy az ember ösztöneit kövesse, élje a világát – s egykedvűen vagy mogorva kétségbeeséssel nézzen kikerülhetetlen örök fátuma, végzete elé.
Ha a protestánsok között is vannak derék, becsületes, jótékony emberek, ez csakis onnan van, mert az ilyenek szinte öntudatlanul is a katolikus hitelvek szerint élnek. Ezt diktálja nekik a józan eszük.
Tökéletességre, életszentségre azonban – főleg a gyónás és áldozás híján – nem jutnak el. Elismerik ezt ők maguk is. Szentekkel nem dicsekszenek, sőt azokkal nem is rokonszenveznek.
Midőn Stolberg gróf katolikussá lett, protestáns jóbarátja, Lavater költő így ír neki:
„Válj díszére a katolikus Egyháznak, gyakorold azokat az erényeket, amelyek reánk, nemkatolikusokra, elérhetetlenek. Légy szent, mint Borromei Szent Károly! Nektek vannak szentjeitek, nem tagadom. Nekünk nincsenek, vagy legalább nem olyanok, aminők a tieitek.”
Az is nagyon jellemző, hogy az út a felekezetekből s egyéb vallásokból az Egyházba rendesen a sok imádságon, erényen s komoly tanulmányokon át vezet, viszont az Egyházból mindenki csak a bűn, a kevélység, az érzékiség s kapzsiság folytán tér ki. Mint II. Frigyes mondotta: Tőlünk a katolikusokhoz a bárányok mennek át, onnan hozzánk csak a bakok jönnek.