Nevezetesen Krisztus Egyháza egy és egységes.
Minden elfogulatlan embernek el kell ismernie, hogy Krisztus csakis egy Egyházat alapíthatott, amint csak egy hitet tanított. Ő, az Istenfia kívánta s akarta is, hogy hívei között a hitegység fennmaradjon. Mily meghatóan kéri Atyját az utolsó vacsorán: „Szent Atyám! tartsd meg őket a te nevedben, kiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” (Jn 17,12)
Ennek a krisztusi mindenható imának, akaratnak meg kellett valósulnia. Ámde egy s egységes Egyház a világon csakis a katolikus Egyház. Egy a feje, akinek 340 millió lélek hódol. Egy a tana, ugyanazok a szentségei. XII. Pius, XI., IX., VIII. és VII. Pius a jelen s elmúlt században ugyanazt hirdették, amit II. Pius a XV. században s I. Pius a II. században.
Ezzel szemben, hogy a sok példa közül csak néhány szembeszökőre hivatkozzunk, Raffay Sándor evangélikus főpásztor külföldi útjáról így számol be az Evangélikusok Lapjának 1921. nov. 6-i számában. Akadt oly protestáns községre, „ahol 500 lélek 4–5 különböző felekezetre, sőt ugyanaz a felekezet 4–5 különböző árnyalatra oszlik. A hivatalos egyház oly nagy szabadságot enged lelkészeinek, hogy vannak közöttük kommunisták, buddhisták, teozófok, sőt akár anarchista is. Szóval teljes a fejetlenség.”
A Kálvinista Szemle pedig 1922. máj. 20-án ezt írja: „Kálvinisták vagyunk, s úgy látszik, mintha egyek volnánk. Az egység csak látszat. Tanítóink, lelkészeink élete, világnézeti felfogása minden, csak nem egységes. Olykor még a legelemibb dolgok terén is olyan kardinális ellentétek tátongnak az egy és ugyanazon egyházban élő és dolgozó professzorok és lelkészek között, hogy szinte érthetetlennek látszik, hogy mégis kálvinistáknak vallják magukat.”
A mintegy 500–600 felekezetre bomlott, töredezett protestantizmus hiába ámítja, vigasztalja magát azzal, hogy az a sokféleség a hit „túlbő, duzzadó erejének a kifolyása”, amely éppen azért különböző alakban mutatkozik be. Igen, elmondhatjuk azt a szeretetről, amely, mint a katolikus Egyházban látjuk, számtalan formában mutatkozik be. Hiszen nincs az az emberi nyomor és szükséglet, amelynek istápolására az Egyházban duzzadó szeretet-intézményeket, szerzetesrendeket stb. ne alapított volna. Ámde másképpen vagyunk a hittel, amely ha igaz, akkor csak egy lehet. Az egymásnak ellentmondó sokféleség a hamisságnak kétségtelen bizonyítéka, s így Istentől nem származhatik.