Az Egyházat mennyien támadják, mennyien ostromolják szüntelen! Már a zsidó főtanács kimondja felette a halálos ítéletet, amint kimondotta isteni alapítója, Krisztus felett is. Döngeti az Egyháznak 12 oszlopát, első hangcsöveit elnémítani igyekszik. Megvesszőzteti s bebörtönzi az apostolokat. De az Egyháznak semmit sem ártott- Mint isteni Alapítója előre megmondotta:
„A pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt 16,18)
Az üldöző szerepét átvette a hatalmas római császárság. Es 250 éven át a keresztények ellen a legborzalmasabb kínzásokat eszelte ki, amelyeket csak a pokol sugallhatott neki. Néró az ő díszkertjében szurokba mártott eleven keresztényeket, mint fáklyákat gyújtatott meg, s esti sétája alkalmával azok halálhörgésében gyönyörködött. Tigrisek, leopárdok, megvadított bikák, oroszlánok mind előkerülnek, csakhogy kipusztuljon a keresztények gyűlölt fajzata. De hasztalan. A vértanúvér a keresztények magva lett. Hol van már most Néró, hol a római birodalom? Az Egyház áll:
„A pokol kapui nem vesznek erőt rajta.”
Julián, az aposztata, megint más módot eszel ki, hogy véget vessen Krisztus művének. A keresztényeket kizárja az iskolákból, hivatalokból, társadalmilag nyomja el őket. „Majd megmutatom én annak a galileai ácsnak, – mondotta – hogy végzek vele!” Ámde, amint a hagyomány beszéli, a perzsa háborúban nyíltól találva, s vérét ég felé szórva kénytelen felkiáltani: „Győztél, galileai!”
Az Egyház pedig áll:
„A pokol kapui nem vesznek erőt rajta.”
A római birodalom által támasztott üldözésekben mintegy 25 pápa s több millió keresztény ontotta Krisztusért vérét. „Én hiszek annak a tanúnak, – mondja Pascal – aki igazáért az életét odaadja.”
A véres üldözések nem szűntek meg a mai napig. Lapozzuk csak át az egyháztörténelmet! Minden lapja vérrel van átitatva. Gondoljunk az angol vértanúkra, a francia forradalomra, Mexikóra, Oroszországra!
Mindez az Egyház győzelmét, diadalát készíti elő, mert:
„A pokol kapui nem vesznek erőt rajta.”