Vannak esetek és körülmények, midőn az általános (illetőleg élet-) gyónás felette hasznos és üdvös. Szalézi Szent Ferenc az ő utolérhetetlen szép Philotheájában ekként ajánlja: „Az általános gyónás minket sok nyugtalanságtól megment, lelkiismeretünkbe nyugalmat önt, bennünk sok jó határozatot ébreszt, minket a reánk oly nagy béketűréssel váró Isten irgalmának csodálatára hív; végre lelkiatyánkat oly állapotba helyezi, melyben ő nekünk a legjobb tanácsokat adhatja, a mi szívünket pedig megnyitja, hogy bűneinket neki a jövőben nagyobb bizalommal gyónjuk meg”.
Nevezetesen, ami a lelki békét, nyugalmat s biztonságot illeti, nem lesz kár Porto Mauricio Szent Lénárd hírneves misszionárius megjegyzését jól megszívlelni:
„Úgy van sokszor a gyónó, mint a vadász, ki a sok vadat rejtő sűrű erdő mélyén barangol, de alig bukkan zsákmányra. Sok s hosszú sikertelen fáradság után felgyújtja az erdőt mind a négy sarkán. Egyszerre csak azt látja ám, hogy mennyi farkas, vadkan s szarvas bújik elő! Csodálkozva fog felkiáltani: Lám, ki hitte volna, hogy ily sok vad fészkel ebben az erdőben. – Ugyanígy vagyunk az általános gyónással is. Mennyi minden kerül abban felszínre, amire valaki, kivált, ha gondatlanul élte át napjait, soha ügyet sem vetett, de ami a halálos ágyon nagy nyugtalansággal töltené el. És íme mindez előkerül az általános gyónásban. Tüzet gyújtunk ilyenkor mintegy a lelkiismeret minden oldalán és teljesen kitisztítjuk azt.” Ugyanő a saját tapasztalatából is bizonyítja ezt. Elmondja, hogy sokan, kik nála vagy másoknál általános gyónást végeztek, eleinte így vélekedtek: „Nem mintha szükségét látnám, hanem csupán ájtatosságból, mások tanácsára végzek általános gyónást”. Ámde miután a gyóntató segítségével múltjuknak sok elfeledett botlására a gyónás folyamán visszaemlékeztek, ugyanazok utólag így nyilatkoztak: „Ó, én szegény teremtés! mennyire csalódtam, mikor azt állítottam, hogy soha semmit el nem hallgattam gyónásaimban, s hogy mindig igaz bánattal és erősfogadással végeztem azokat. Nem, nem mondottam igazat! Jaj nekem, ha az általános gyónás előtt halok meg! Ó, az egész világ kincséért sem adnám, hogy általános gyónást végeztem”.
Aki azonban életgyónását egyszer már jól elvégezte, felesleges azt ismételnie, hanem időnkint végezzen általános gyónásokat az utolsó ilyen gyónástól számítva.
Nevezetesen nagyon ajánlatos az általános gyónás oly esetekben, midőn életünknek egy-egy fordulópontjához jutottunk, hogy ott a múltat rendbe hozzuk, a jövőre nézve tájékozódjunk s a bizonytalan halálra felkészüljünk.
Ily alkalmak:
1. ha valaki őszintén meg akar térni, ami többnyire missziók s lelkigyakorlatok alkalmával szokott bekövetkezni;
2. ha a gyermek illetőleg ifjú elhagyja a szülői házat, szolgálni vagy katonának megy;
3. a diák az érettségi után, a pályaválasztás küszöbén;
4. ha valaki kolostorba vagy kispapnak megy;
5. ha valaki házasságra lép vagy özveggyé lesz;
6. súlyos és veszélyes betegség, hogy a nagy útra jól felkészüljünk. Mi lenne belőlünk, ha ez a rettenetes lépés az örökkévalóságba nem sikerülne? Nincs-e tehát rendén, hogy amennyire csak telik, magunkat jól bebiztosítsuk?