Nézzük Szent Pált, akit annyira tüzelt Jézus szelleme. Mennyire el volt telve a keresztények iránti szeretettel! „Ki szenved, hogy én ne szenvednék? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék?”1 Milyen szerető lélek az, aki ezt tudta mondani: „Én igen szívesen áldozok, sőt magam is áldozattá leszek a ti lelketekért”.2 Az Apostol kész inkább átkozottá válni, hogy testvérein segíthessen.3 Fáradhatatlan apostoli útjain is saját keze munkájával dolgozik, hogy ne legyen terhére azoknak a keresztény közösségeknek, amelyek befogadják.4 És ismerjük barátjához, Filémonhoz írt megható levélkéjét, melyben egy rabszolgának, Onezimusnak kér kegyelmet. Ez a rabszolga megszökött ura házából, hogy megmeneküljön valamilyen büntetéstől. Szent Pálhoz futott, aki megtérítette és akinek ezért később sok szolgálatot tett. De a nagy apostol nem akarja megszegni Filémon jogait, melyek az akkori törvények szerint érvényben voltak, a rabszolgát visszaküldi barátjának. Filémon rendelkezhetett a szökevény életével és halálával. Ezért ír neki néhány sort, hogy biztosítsa párfogoltja számára a kedvező fogadtatást. Szent Pál ezt a levélkét, – mint maga mondja – saját kezével írta római börtönéből. Megvan benne mindaz, amit csak kitalálhat a sürgető és gyengéd szeretet. „Én, mint az öreg, jelenleg Jézus Krisztusért meg is bilincselt Pál, kérlek fiamért, kit bilincseimben nemzettem… Visszaküldöttem hozzád: fogadd úgy, mint szívemet, … fogadd úgy, mint magamat. Ha pedig valamivel megkárosított vagy tartozik, énnékem tudd be… Bizony, Testvér! Hasznodat akarom venni az Úrban, enyhítsd meg szívemet az Úrban!”5
Ezek után megértjük, hogyan írhatta az apostol ezt a fenséges himnuszt a szeretet magasztalására: „A szeretet türelmes, nyájas; a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat, nem örvend a gonoszságnak, de együtt örvend az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel”.6
Szent Pál ezen cselekedetei, bár még oly különbözők voltak is, mind ugyanabból a forrásból származtak: a hit révén Krisztust látta felebarátjában.
Iparkodjunk tehát elsősorban Istent szeretni, egyesülve az Úr Jézussal. Ez az isteni szeretet olyan, mint egy izzó tűzhely, mely ezerfelé sugározza a világosságot és a meleget. Szeretetünk is szétárad körülöttünk, és annál messzebbre ér, minél forróbb ez a tűzhely. Felebaráti szeretetünknek Isten iránti szeretetünkből kell kisugároznia. Fogadjuk meg ezért Szent Pál intését: „Legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymást megelőzők… Örvendjetek az örvendezőkkel és sírjatok a sírókkal. Egymás között ugyanazon érzéssel legyetek:… amennyiben rajtatok áll, lehetőleg éljetek békében minden emberrel.”7 Majd így foglalja össze tanítását: „Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, melyet nyertetek, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Szívleljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani az egyetértést a béke kötelékével. Egy a test és egy a lélek, amiképp hivatástok is egy reménységre szól.”8
Ne felejtsük el soha azt a gondolatot, melynek vezetnie kell bennünket ezen az úton: Valamennyien egyek vagyunk Krisztusban. Ezt az egységet a szeretet biztosítja. Az Atyához csak Krisztus által juthatunk el: de az egész Krisztust kell befogadnunk, őt magát és tagjait is. Ez a bennünk lakozó igazi isteni élet titka.
Ezért mondotta az Úr Jézus, hogy a kölcsönös szeretet az ő parancsolata. Ezért kérte még utolsó imádságában is: „Hogy tökéletesen egyek legyenek”. A lehető legnagyobb mértékben törekedjünk megvalósítani Krisztus Szívének utolsó óhajtását. A szeretet az élet forrása. Ha Istenből merítjük ezt a szeretetet, úgyhogy állandóan beragyogja Krisztus testének tagjait is, akkor az élet túlárad a lelkünkben, mivel Krisztus viszonzásul, hogy elfeledkeztünk önmagunkról, saját szavai szerint „jó és tömött, megrázott és kiáradó mértékkel” önti belénk a kegyelmet.
1 2Kor 11,29
2 Uo. 12,15
3 Róm 9,3
4 2Tesz 3,8. Vö. 2Kor 12,16
5 Filem 9 és köv.
6 1Kor 13,4-7
7 Róm 12,10.15-16.18
8 Ef 4,1-4