A gyóntatáshoz az érvényesen felvett papi renden kívül még joghatóság is szükséges. (Vö. 872. kánon.) A gyóntatás ugyanis ítélkezés jellegével bír, amelyet csak erre felhatalmazott bíró eszközölhet érvényesen. Csak azt ítélhetjük el vagy menthetjük fel, akinek bizonyos értelemben felebbvalói vagyunk. A joghatóság által válik a pap a gyónó lelki felebbvalójává.
A joghatóság lehet rendes, amely bizonyos álláshoz, lelki hivatalhoz van kötve s átruházott, amely egyes személyeknek van adva.
Rendes joghatósága van a pápának s a bíborosoknak az egész világon, a püspököknek a saját egyházmegyéjükben, a plébánosoknak a tulajdon plébániájuk területén, a szerzetes főnököknek a saját alattvalóik felett stb.
Átruházott joghatósággal bírnak a káplánok s általában a többi papok, amennyiben ezt a megyés főpásztortól elnyerik. Püspöki felhatalmazás nélkül tehát ezek érvényesen nem gyóntathatnak.
Akinek rendes joghatósága van, mint pl. a plébánosnak, az a saját hívét mindenütt az egész világon érvényesen feloldozhatja. De nem így az átruházott joghatósággal bíró, pl. a káplán, aki a saját egyházmegyéje területén kívül senkit érvényesen nem gyóntathat, hacsak az odavaló püspök azt meg nem engedi.