URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSÁNAK ÜNNEPE – TRANSFIGURATIO
„AKI A TÁBOR HEGYÉN MEGMUTATTA ISTENI DICSŐSÉGÉT!”
„Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok…!”
A mai napon ünnepeljük Urunk Színeváltozásának Ünnepét, a szent evangélium meghív bennünket, hogy lássuk Jézus isteni dicsőségét és az ő fényének, világosságának a közelébe kerüljünk.
Galilea leglátványosabb csúcsa, az 579 méter magas Tábor-hegy szent helye Izrael földjének.
Csodálatos természeti környezet, ahonnan messzire belátni a Szentföld tájait, ahol szinte egybemosódik az ég a földdel, maga a bibliai csoda. A csoda hagyomány szerinti színhelyén, a galileai Tábor-hegyen még az arab hódítás előtt három bazilika épült, „hajlékul a legszentségesebb zsinatolóknak”. Itt került sor ugyanis Jézus színeváltozására!
A keresztény teológia:
„Jézus isteni dicsősége megmutatkozásának az Újszövetség által feljegyzett eseményét” nevezi színeváltozásnak, amely feltételezhetően az említett helyen történt.
Jézus megdicsőülése:
„Láttam a fényt…!
…Néhány évvel ezelőtt elsőáldozása után pár héttel egy kisfiú lelkesen mondta :
„Olyan szép ünnep volt! – Láttam a fényt! – Egészen közel jött hozzám.”
ő egy vak kisfiú volt, s nem volt okom kételkedni abban, hogy valóban látta a fényt…
Jézus a három tanítvány kíséretében ment fel a hegyoldalon. Szőlőskertek és tölgyerdők közt vitt az útjuk, mígnem elérték az elhagyott csúcsot, ahol az este leszálltával még nagyobb lett a csend és a magány. Jézus félrevonult és imádságba merült. Istenhez emelte szívét, hogy megteljék erőkkel a rá váró feladat elvégzéséhez. A tanítványok csendben, gondolatban részt vettek Jézus imádkozásában. Ők is Istenre gondoltak, de az álmosság csakhamar elnyomta őket. Egyszerre azonban hangokra riadtak fel.
Nem értették, kik lehetnek még rajtuk kívül a hegytetőn?
Az első, amit megpillantottak, Jézus dicsősége volt. Alakja elváltozott, arca fénylett, mint a nap, ruhája fehéren vakított, akár egy fényforrás. Ez az elváltozás Lukács szerint az imádkozás közben ment végbe Jézuson. Olyan közel került Istenhez, hogy Isten dicsősége ráragyogott és Jézus egész lényét ragyogással töltötte el.
Ilyesmi történt Mózessel is, amikor a Tízparancsolattal leszállt a hegyről: arcáról ragyogás áradt…
„Aki a Tábor hegyén megmutatta Isteni Dicsőségét!”
Tábor-hegyről a Golgotára…
Urunk színeváltozása és a Szent Kereszt felmagasztalása!
Az idő és az örökkévalóság partját köti össze Urunk színeváltozásának és a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. Negyven nap – egy érett, emberi tapasztalás ideje – választja el egymástól a két ünnep dátumát (augusztus 6. – szeptember 14.), ezzel is jelezve, hogy Krisztus dicsősége, borzalmas kereszthalála és diadala összetartozik…
Ugyanakkor mély, lelki tartalma is van Urunk színeváltozása ünnepének:
Jézus isteni dicsősége átragyog testi mivoltán. Valahogy úgy, mint amikor a tűz belülről átjárja, és folyékonnyá izzítja a vasat.
Az álmukból felriadt apostolok Jézust látják, amint Illéssel és Mózessel közeli haláláról beszélget, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Mindezt azonban akkor még nem értik az apostolok, és lelkesen felkiáltanak:
Mester, jó nekünk itt lennünk!
Ott, abban a pillanatban könnyűnek tűnt Péter és társai számára engedelmeskedni a mennyei szózatnak: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”.
Jézus azonban úgy rendelkezett, hogy a hegyről vissza kell térni a hétköznapok világába, és folytatni kell azt az utat, amely Jeruzsálembe, a Golgotára vezet…
A Katolikus Egyház Katekizmusa a tábor-hegyi színeváltozásról ezt írja:
„Egy pillanatra Jézus megmutatta isteni dicsőségét, ily módon megerősítette Péter hitvallását. Ugyanakkor megmutatta, ahhoz, hogy bemehessen dicsőségébe, Jeruzsálemben a keresztet kell elszenvednie”
Milyen mondanivalója van nagyböjtben a színeváltozásnak…?
Jézus színeváltozása lezárja az ő galileai működését és annak betetőzése.
Amikor Jézus tanítja az embereket és meggyógyítja csodáival a betegeket, akkor többet tesz, mint hogy bizonyos igazságokra és életvezetési szabályokra tanítja őket, illetve jelenvalóvá teszi Isten irgalmát. Tanításának és gyógyításainak hátterében azt is észre kell vennünk, hogy mindezekkel feltárja az emberek előtt, hogy ki is ő valójában. Szavait hallgatva az emberek azt érzik, hogy Isten szól hozzájuk. Csodáit látva az emberek azt gondolják, hogy Isten tesz velük jót.
Jézus tehát megmutatja, feltárja, hogy ő az Isten Fia. Tevékenységére különfélék a reakciók, az elutasítás és az elfogadás egyaránt megjelenik. A visszautasítást azzal a szándékkal, hogy folyamatosan bemutassa, hogy mi vezetett Jézus halálra ítéléséhez, az elfogadást pedig azért, hogy vezesse őket a hitben, a hit útján.
Közvetlenül a színeváltozás előtt Péter apostol foglalja össze az apostolok, a tanítványok és a Jézust szívesen hallgató tömegek nevében az emberek hitvallását, amikor „Isten Felkentjének”nevezi az Urat.
….ez a három szeretett tanítvány a többiekkel együtt Jézus elfogatásakor gyáván megfutott, majd az egyik egyszerű szolgálók előtt háromszor megtagadta…
Gondoljuk csak meg:
Péter kijelenti, hogy Jézust az élő Isten Fiának, vagyis Istennek tartja, Jézus erre megteszi leendő Egyháza fejének. Ezután tanúja lesz Jézus színeváltozásának, majd Jézus földi életének utolsó legjelentősebb napjainak, – köztük Lázár feltámasztásának – és mindez nem elég arra, hogy a Getszemáni kertben ne fusson el, hogy egyszerű asszonyok előtt ne tagadja meg, hogy utolsó útján elkísérje, ahelyett, hogy egy szikla mögé elbújva reszket.
Ennél szemléletesebben nem lehet elénk állítani saját emberi gyengeségünket. Nem lehet jobban megmutatni nekünk, mennyire képtelenek vagyunk saját magunktól a legkisebb erőfeszítésre, hűségre, kitartásra, egyáltalán bármilyen jóra! Jézus földi élete, és ebből is különösen az utolsó 40 nap, világosan bizonyítja, hogy a csodák, a szeretet és ennek „békés” megnyilatkozásai önmagukban mennyire elégtelenek, hiábavalóak önmagunk gyengeségeinek legyőzésére és az erények, az emberfeletti megszerzésére!
A modern „szeretet és megtapasztalás” vallásának gyengeségét és haszontalanságát ennél világosabban, mint Urunk színeváltozásának ünnepe, nem lehet szemünk elé tárni. Megilletődve és némi tisztelettel tekintünk a hegycsúcsokra. Mindig rejtenek valami titokzatosat, valami megmagyarázhatatlant…
Üdvösségtörténetünk fontos eseményei is hegyen játszódtak le. A Színeváltozásnak is egy hegy, a Tábor hegye a helyszíne.
Színeváltozás
„Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott elôttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestô nem képes így a ruhát kifehéríteni.”
Annyira ünnepélyes az evangélium, hogy önkéntelenül is ráérzünk arra, hogy az apostoloknak rendkívüli élményben volt részük.
A három apostol kiváltságos a többiekkel szemben. Most tanúi annak, hogy Jézus emberségén, mintegy ragyogó módon átsüt az ő Istensége, majd annak is tanúi lesznek, amikor Jézust gyötrődni látják az Olajfák hegyén. Itt nagyon rejtve maradt az isteni mivolta ezért megerősítésre, rendkívüli kegyelmekre volt szűkségük.
A Tábor hegyén az Ó-szövetség két nagy alakja, Illés és Mózes is tanúskodott Jézus mellett:
„Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.”
Pétert megragadta a pillanat rendkívülisége, szerette volna ezt megőrizni (konzerválni) és mintegy zavarában, azt mondja:
„Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat… – Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott…”
A felhő a Szentírásban Isten jelenlétére utaló jel, még inkább a felhőből hangzó szó:
„Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”
Az apostolok jól érezték magukat Jézus közösségében. Rendkívüli kegyelmeknek örvendhettek. A Tábor hegy azonban csak jel volt, a teljességhez hozzá tartozott Jézus halála és feltámadása. Csak ennek fényében értelmezhették helyesen mindazt, amit a Tábor hegyen tapasztaltak.
A táborhegyi jelenet rávezet bennünket arra az igazságra, hogy életünk kiemelkedő pillanataiban, de fájdalmas mélységeiben is velünk van az Isten. Mind az örömeink, mind a fájdalmaink fontosak neki. Ahhoz azonban, hogy ez megélt valóság legyen, számunkra is irányadó, amit az Atya az apostoloknak mondott:
„Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”
Korábban már beszélt tanítványainak arról, hogy szenvedések és halál vár rá, és a feltámadás is említésre kerül. A tanítványok Krisztus közelgő szenvedésének és halálának a hírét tiltakozással fogadták. Az Úr megfeddte őket, s nyolc napra a nevezetes beszéd után Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni.
A színeváltozás alkalmával a három kiválasztott apostol a hegyen egy rövid időre megláthatja Jézus dicsőséges arcát, s ez az élmény erőt ad majd nekik, amikor Jézus szenvedő, fájdalmas arcát látják. Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az ő feltámadása lesz az apostolok számára, amikor megdicsőült testben látják őt újra.
…Míg imádkozott, teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. Egyszerre csak két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a halálról beszélgettek, melyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie…
A tanítványok mély álomba merülés után hallották az Úr szózatát:
„Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok!”
Az apostolok a színeváltozásban Isten országának dicsőségét látták.
A két személy, Mózes és Illés az Ószövetséget:
az előbbi a Törvényt,
az utóbbi a Prófétákat testesíti meg,
Krisztus pedig a kettőnek a beteljesedése.
A színeváltozás valójában Isten összes megjelenéseinek, megnyilatkozásainak a beteljesedése. A színeváltozás is ilyen mély találkozás az Atyával, melynek lényegéből valamit megsejthetnek a kiváltságos emberi szemtanúk. Emberi szemük és értelmük segítséget is kap: látják Jézus ruháját, arcát ragyogni természetfeletti fényességgel, megpillantják Mózest és Illést, hogy megértsék, miről is beszélget Jézus az Atyával: – feladatáról, küldetéséről, a vele járó nehézségekről, a fájdalmas útról, s a végső dicsőségről…
…Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. – Amikor felébredtek, látták dicsőségét…
A színeváltozás eseményének felidézése segítsen minket abban, hogy megértsük és elfogadjuk a Jézusról szóló emberi és isteni tanúságtételeket, s magunk is igyekezzünk megfogalmazni személyes hitvallásunkat.
Ha felébredünk „a hitetlenség álmából,” megláthatjuk Jézus isteni dicsőségét.
„Jertek fel az Úr hegyére, az Úr hajlékához…
Nekünk a templom a Tábor hegye!
„Uram jó nekünk itt lenni, a Te szent hajlékodban.Veled egyesülhet lelkünk, az oltári titokban!”
„…Jézus megdicsőülésének helye a régi hagyomány szerint a galileai Tábor-hegy volt. A csoda színhelyén még az arab hódítás előtt három bazilika épült. Felszentelésük napja, augusztus 6. lett Urunk színeváltozásának (latinul: transfiguratio) ünnepe.
Urunk színeváltozásának ünnepén Jézus emberi testében, még a feltámadás előtt való isteni dicsőségének felragyogását ünnepeljük. Az esemény a Tábor hegyén történt, a Szentírás a színeváltozást nem Jézus Krisztus misztikus élményeként, hanem a tanítványoknak adott kinyilatkoztatásként írja le (Mk 9,2–9; Mt 17,1–9; Lk 9,28–36; 2Pt 1,16–18). Hatására megvilágosodott az apostolok számára Jézus rejtett isteni méltósága.
A színeváltozás fontos mozzanatai: a ragyogó fény, a felhő, Mózes és Illés megjelenése, az Atya szózata. A felhő az Ószövetségben is Isten jelenlétének szimbóluma, az Atya szózata a felhőből Jézus megkeresztelkedésére emlékeztet. Mózes és Illés megjelenése is Jézus Krisztus messiási igazolása: ők képviselik a „törvényt és a prófétákat”, tehát az egész ószövetségi tanítást és jövendölést.
Krisztus arcának ragyogása és ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény (Dán 7,9; 10,5; ApCsel 1,20; Jel 3,4), sőt arra, hogy ő az Emberfia, aki égi magasságokba emelkedik (Dán 7,13).
Az ünnepet az Érdy-kódexben Úr színe változatja, a Müncheni-kódex naptárában Úrnak megváltozása, illetve Jézus táborhegyi színváltozásának ünnepe néven említik. A keleti egyház már az 5. században megülte, és karácsony, húsvét, pünkösd után ezt az ünnepet tekinti a legszentebbnek.
A nyugati egyházban az első ezredforduló közeledtével kezdték számon tartani, összefüggésben Krisztus 1000-re várt visszatértével. Hivatalos ünneppé III. Calixtus pápa emelte annak emlékére, hogy Hunyadi János a keresztes hadat toborzó Kapisztrán Szent János segítségével 1456-ban felszabadította a török ostrom alól Nándorfehérvárt, az akkori Magyarország déli végvárát. A két időpont egybeesése azzal magyarázható, hogy az 1456. július 22-ei győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba.
Keresztény életünkben való jelentősége a prefációjában hangzik el, amelynek Nagy Szent Leó pápa egyik beszéde képezi az alapját:
„Önmagában, mint az Egyház fejében mutatja meg a dicsőségnek azt a fényét, amely majd egyszer beragyogja az Egyház egész testét.”
(Forrás: Szentek élete…)
Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével erősítetted meg hitünk szent titkait, és csodálatos reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára hallgatva, társörökösei lehessünk Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.