Tökéletlen bánat már mintegy útban van Istenhez, de még nem érte el őt, kivel csak a szeretet egyesít. Ezt a hézagot, hiányt hidalja át az isteni jóság a szentségek, nevezetesen a feloldozás által. A tökéletlen bánat tehát egymagában véve nem szerzi meg a súlyos bűn bocsánatát s így nem menti meg lelkünket; de igenis felkészíti azt, hogy Isten megszentelő malasztját a feloldozás által beléje öntse s igazzá, szentté tegye.
Azért szokták mondani, hogy a feloldozás, a szentség, a tökéletlenül bánkódóból tökéletesen bánkódót csinál, ami egyebet nem jelent, mint azt, hogy a szentség a tökéletlen bánattal együtt ugyanazt eredményezi, amit a tökéletes bánat egymagában is eszközöl, ti. a megigazulást.
Midőn a tridenti szent zsinat azt állítja, hogy a tökéletlen bánat a szentséggel (keresztséggel, penitenciatartással) kapcsolatban megszerzi a megigazulást, egyben tanítja, hogy minden megtérésben szerepe van azért a szeretetnek is. A végtelen szeretet mágnese hogyan is vonzaná különben magához azt a lelket? Ámde itt nem a tökéletes szeretetre kell gondolnunk, hanem arra a kezdetlegesre, amely minden bűnbánatot szükségképpen kísér. Bárki ugyanis, aki Istennel komolyan kibékülni kíván, egyben reményli tőle a bocsánatot s ezentúl teljesíteni szándékszik az ő szent akaratát. Mindez azonban lehetetlen valamelyes istenszeretet nélkül. Minthogy a tökéletlen bánat egymagában elégtelen, azért egyesekre nézve a gyónás, a feloldozás az üdvösség egyetlen mentőeszköze lehet. A gyónás utáni vágy magában még nem jelenti, hogy az illetőkben a bűntörlő tökéletes bánat felébredt. Másrészt a hirtelen életveszély éppen nem alkalmas idő, hogy főképp az ebben gyakorlatlan emberek magukban tökéletes istenszeretetet s bánatot indítsanak.
Innen van az eleven hitű katolikusoknak buzgólkodása, hogy a veszélyben forgókhoz nyomban papot hívjanak; innen az apostoli szellemű papok szent erőlködése, hogy feloldozásban részesítsék azokat, kik enélkül talán kárhozatba hullanának.
1901-ben Padernborn közelében szörnyű vasúti szerencsétlenség történt. A gyorsvonat sűrű ködben az előtte veszteglő zsúfolva telt személyvonatba futott. A lokomotív a személyvonat utolsó kocsijának tetejére hágott, azt összenyomta s egyben kigyújtotta. Egy ferencrendi szerzetes, ki a halált éppen csak kikerülte, nyomban a romok közé csúszott, a végveszélyben sínylődőket s haldoklókat figyelmeztette egy pap jelenlétére, ki nekik kész feloldozást adni. Röviden felindította velük a bánatot s megadta nekik a bűnbocsánatot. Mire nyomban az oltáshoz s életmentéshez látott. Nevét azonban nem akarta elárulni, bármennyire unszolták is erre az útitársak.