Mik ezek az erények? Mint mondottuk, természetfeletti cselekvésre való képességek, erők, melyek lehetővé teszik, hogy Isten gyermekeiként éljünk és elérjük mennyei boldogságunkat.
Mikor a trienti zsinat isteni életünk fejlődéséről beszél, legelőször a hit, remény és szeretet erényét sorolja el. Ezeket azért nevezzük isteni erényeknek, mert közvetlenül Istenre irányulnak.1 Általuk ismerhetjük meg őt, remélhetünk benne és szerethetjük természetfeletti módon, ahogyan a jövendő dicsőségre való hivatásunkhoz és istengyermekségünkhöz méltó. Ezek az erények a szó szoros értelmében a természetfeletti rendbe tartoznak: innét van elsőségük és kiválóságuk.
És mennyire megfelelnek isteni hivatásunknak! Tulajdonképpen mi kell ahhoz, hogy Istent bírhassuk?
Először is meg kell ismernünk őt. Odafent „hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van”.2 De itt a földön nem látjuk. A benne és Fiában való hittel hiszünk szavának, ezáltal ismerjük meg: ez is megismerés – a sötétségben. Amit azonban természetéről, életéről, Fia közvetítéséről tervezett megváltásáról mond el nekünk, azt biztosan tudjuk. Az Ige, aki mindig az Atya keblén él, azt mondja el nekünk, amit lát, és mi megismerjük, mert hisszük, amit ő mond: „Istent soha senki sem látta; az egyszülött Fiú, ki az Atya kebelén vagyon, ő jelenté ki”.3 A hit ezen megismerése tehát isteni megismerés. Ezért mondotta róla Krisztus Urunk, hogy örök életet szerző megismerés: „Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldöttél, Jézus Krisztust”.4
A hit ezen fényénél ismerjük meg, mi lesz a mi boldogságunk. Az „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe fel nem hatolt”, tehát a dicsőség szépsége és magasztossága, „amiket Isten azoknak készített, akik őt szeretik”.5 De ez a kimondhatatlan boldogság felülmúlja természetünk erőit. Elérhetjük-e akkor? Igen, kétségtelenül. Maga Isten önti lelkünkbe azt a meggyőződést, amely biztosít bennünket arról, hogy kegyelmével, Jézus érdemeinek gyümölcsével és azon akadályok ellenére is, melyek utunkban állanak, elérjük magasztos célunkat. Elmondhatjuk Szent Péterrel: „Áldott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak halottaiból való feltámadása által romolhatatlan, fertőzetlen és hervadhatatlan örökségre, mely a mennyekben fenntartatik számunkra…”6
Végül a szeretet betetőzi itt a földön Istenhez való közeledésünket és várja bírását odafent. A szeretet beteljesíti és tökéletessé teszi a hitet és a reményt. Általa valódi gyönyörűségünket találjuk Istenben, Istent minden másnak elébe helyezzük és ezt a gyönyörűségünket és nagyrabecsülésünket kimutatni is iparkodunk akaratának teljesítésével. „A hit kísérője a remény, – mondja Szent Ágoston. – Ez is szükséges, mert nem látjuk azt, amit hiszünk; miatta nem csalódunk várakozásunkban. Végül következik a szeretet, mely által szívünk éhezi és szomjúhozza Istent és lelkünket feléje röpíti.”7 Mert a Szentlélek árasztotta szét szívünkben a szeretetet. Általa kiáltjuk Istennek: Atyám! Atyám! A szeretet természetfeletti készség, mely által ragaszkodunk Istenhez, mint a végtelen jósághoz, akit mindennél jobban szeretünk: „Ki szakít el minket Krisztus szeretetétől?”8
Ezek az isteni erények. Csodálatos erőforrások, melyekből isteni életet meríthetünk, míg itt a földön vagyunk. Megismerni Istent, úgy amint Krisztus Urunk kinyilatkoztatta; remélni Istenben és abban a boldogságban, melyet Fiának, Jézusnak érdemeiért ígért meg nekünk; mindennél jobban szeretni: – ennél jobban nem valósíthatjuk meg az istengyermekséget és nem törekedhetünk inkább annak a boldog örökségnek elnyerésére, amelyet Krisztussal, elsőszülött testvérünkkel megosztani hivatalosak vagyunk.
Isten nagylelkűen belénköntötte ezeket az erőket. De ne felejtsük el, hogyha meg is adta őket a mi közreműködésünk nélkül, nem tartja ébren és nem fejleszti őket saját törekvésünk nélkül.
Minden erő természetéhez és tökéletességéhez tartozik, hogy megfelelő tevékenységet fejtsen ki. Az olyan erő, amely tétlen maradna, mint például az értelem, ha sohasem hozna létre gondolatot, – sohasem érné el célját és következésképpen a neki járó tökéletességet sem. Tehetségeinket azért kaptuk, hogy gyakoroljuk őket.
Bár az isteni erények Istentől valók, mégsem kivételek a fejlődés e törvénye alól. Ha nem használjuk őket, természetfeletti életünk tökéletessége vallja nagy kárát. Igaz, hogy nem gyakorlás útján keletkeznek, különben nem lennének belénk öntött erények. Éppen ezért egyedül Isten növeli őket bennünk. A trienti zsinat is azt tanácsolja, hogy Istentől kérjük buzgón ezeknek az erényeknek a megerősödését.9 Az apostolok is kérik az evangéliumban; hogy az Úr Jézus növelje bennük a hitet.10 Szent Pál írja a római híveknek: kéri Istent, hogy bőven meglegyen bennük a remény.11 Azért imádkozik az Úrhoz, hogy a szeretet mindjobban gazdagodjék kedves filippibeli híveinek szívében.12
Ehhez az imádsághoz és a szentségek vételéhez azonban még az erények gyakorlásának kell járulnia. – Ha ezen erények fejlődésének Isten a létesítő oka bennünk, akkor cselekedeteink, a kegyelem állapotában véghezvitt tetteink azok érdemszerző okai. Cselekedeteinkkel érdemeljük ki Istentől, hogy fejlessze lelkünkben ezeket az éltető erényeket. – Gyakorlásuk továbbá megkönnyíti nekünk a jócselekedeteket. És ez nagyon fontos, mivel ezek az erények istengyermekségünk sajátos erényei.
Gyakran kérjük tehát mennyei Atyánkat, hogy erősítse őket bennünk. Mondjuk neki, különösen amikor a szentségekhez járulunk, az imádságban, a kísértés idején:
– Ó Uram, hiszek benned, de növeld hitemet. Te vagy egyetlen reménységem, de erősítsd bizalmamat. Mindennél jobban szeretlek, de gyújtsd lángra szeretetemet, hogy semmi mást ne keressek szent akaratodon kívül!…
1 Szent Tamás (I-II., q. 62. a 1.) két más okot is megjelöl, amiért ezeket az erényeket „istenieknek” nevezzük: ezeket az erényeket egyedül Isten adja, továbbá egyedül csak az isteni kinyilatkoztatás ismertette meg őket velünk.
2 1Jn 3,2
3 Jn 1,18
4 Uo. 17,3
5 1Kor 2,9
6 1Pt 1,3. Vö. 2Kor 1,3
7 Sermo 53.
8 Róm 8,35
9 Sess. X., cap. 10.
10 Lk 17,5
11 Róm 15,13
12 Fil 1,9