A bánat a tridenti szent zsinat meghatározása szerint: szomorúság az elkövetett bűn felett, annak elítélése és erős elhatározás többé nem vétkezni.
Az igaz s őszinte bánatban mind e háromnak a szomorúságnak, a bűn elítélésének s javítási szándéknak meg kell lennie s tényleg meg is van anélkül, hogy erre külön gondolnánk. Kétféle bánat van: tökéletes és tökéletlen. Rendkívül fontos ez a megkülönböztetés. Szólunk tehát egyenkint mind a kettőről.
A tökéletes bánat
A tökéletes bánat szomorúság a bűn felett, minthogy ez a mindenekfelett szeretett Istennek megbántása. Magába zárja tehát a tökéletes szeretetet s szinte egy vele. Azért nevezi a tridenti szent zsinat a tökéletes bánatot „a szeretet által tökéletesnek”. Az indító oknak tehát a tökéletes, önzetlen istenszeretetnek kell lennie. Mit sem változtat azonban a dolgon, vajon Istenben minden tökéletesség összegét, óceánját szeretjük-e s ez indít-e a bűnbánatra, avagy egyes tulajdonságai, pl. szépsége, jósága stb. ébresztik-e bennünk a szeretetet, illetőleg bánatot. Hiszen, „ami Istenben van, az maga az Isten” s csupán a teremtett, korlátolt értelem különböztet meg benne tulajdonságokat. Főleg Istennek nagy művei, pl. a megtestesülés, megváltás, Krisztus szenvedése, szíve, Oltáriszentsége felette alkalmasak arra, hogy a rajtuk keresztül felénk sugárzó végtelen nagylelkűség, könyörület s kegyesség szeretetlángokra gyullasszanak s bánatkönnyeket fakasszanak.