A szentgyónásban kétségkívül kevesebb is elég a bocsánatos bűnök bocsánatára, mint azonkívül. Megállapítjuk azt a legcsekélyebbet, amivel a gyónásban az isteni jóság még beéri. A gyónónak tehát minden halálos bűnét vagy ha ilyen nincs, legalább egyik bocsánatos bűnét kifejezett tökéletlen bánattal meg kell bánnia s gyónnia. Ezenkívül nincsen egyébre szüksége, minthogy bocsánatos bűneihez a jelenben ne ragaszkodjék s a szentséget mint ezek orvosságát kívánja felvenni.
És amit a gyónásról mondottunk, azt kell általában véve állítanunk a többi szentségről is, amelyeket Isten egyenesen a bűnök bocsánatára rendelt. Ezek pedig a penitenciatartáson kívül a keresztség, utolsó kenet s az Oltáriszentség.
A különbség csak az, hogy e két utóbbi még a kifejezett tökéletlen bánatot sem követeli meg múlhatatlanul. Ezek ugyanis élők szentségei lévén, a megszentelő malasztot már feltételezik. E két szentség tehát törli azokat a bocsánatos bűnöket, melyek orvoslását általuk keressük s amelyekhez nem ragaszkodunk.
Ugyanezt tanítja némely egyháztudós a többi élők-szentségére: a bérmálás-, egyházi rend- és házasságra nézve is. Véleményük azonban bizonyosnak nem mondható.