PÜNKÖSD UTÁNI TIZEDIK VASÁRNAP:
Talán sehol oly sokoldalúan és oly meggyőzően nem látjuk felsorolva az okokat, amiért minden ügyünkben-bajunkban gyermeki bizalommal lehetünk Isten iránt, mint a mai vasárnap liturgiájában.
Istenben bízhatunk, mert ő erős Isten (introitus), kész a megbocsátásra (orátio), meghallgatja az alázatos szív imáját (evangélium), a neki vitt áldozatot visszaadja, mint üdvösségünk eszközeit (offertorium) és állandóan oltalmaz (postcommunio).
Bízzunk tehát oltalmában és adjuk át az Úrnak minden gondunkat. A hitetlen ember szerint a vak és sötét véletlen, a sors irányítja az ember életét. A krisztusi hit szerint a Lélek működik és vezet bennünket. Mennyivel nagyobb megnyugvást és biztonságot ad nekünk a mi hitünk!
A katolikus lelkiélet egyik legnagyobb mestere, Szent Benedek, az alázatosságról írja regulája legszebb fejezetét. És ha a mai evangéliumot átelmélkedjük, igazat kell neki adnunk és alázattal kell ajtót-kaput nyitnunk a kegyelmek Lelkének.
Ezért fontos az alázatosság, mert amint a szentleckében láttuk, nem a magunk erejéből tesszük a jót, hanem a Lélek működik mindenben és a Lélek működésének legnagyobb akadálya bennünk a büszkeség, mely magában és érdemeiben bízik.
Íme, így kapcsolódik bele Szent Benedek tanítása a liturgia szellemébe.
Introitus:
Midőn az Úrhoz kiáltottam, meghallgatta szavamat azok ellen, akik reám törtek és megalázta őket, aki minden idő előtt van és örökké lesz: vesd az Úrra gondodat és ő majd gondoskodik rólad.