„A jobbik részt választotta, mely el nem vétetik tőle”
Az evangéliumi történet szerint a „bűnös életből megtért” Mária Magdolna ünnepe. Az Úr feltámadásának első tanújára, az „apostolok apostolára”, a megtérő bűnös nők, az orvosok és gyógyszerészek, a haldoklók, a foglyok, a borászok, a fodrászok és a parfümkészítők védőszentjére emlékezünk.
Szent Mária Magdolna liturgikus ünnepét július 22-én tartjuk.
Mária azt jelenti: ‚keserű tenger’ vagy ‚megvilágosító’ vagy ‚megvilágosított’.
Ez a három jelentés kifejezi azt a három legjobb részt, amit Mária választott, tudniillik a bűnbánat részét, a belső szemlélődés részét, és az égi dicsőség részét.
E hármasság értendő azon, amit az Úr mondott: „Mária a legjobb részt választotta, mely nem vétetik el tőle” (Lk 10,42).
Az első rész a cél miatt nem vétetik el tőle, ami a boldogság elnyerése, a második a folyamatosság miatt, mivel az úton való szemlélődés a Haza szemlélésével folytatódik, a harmadik az örök dicsőségnek örökkévalósága miatt.
Keserű tengernek mondják, amennyiben, mint legjobb részt, a bűnbánatot választotta; sok keserűséget lelt benne, ami kitűnik abból, hogy annyi könnyet ontott, hogy vele az Úr lábát megmosta.
Megvilágosítónak mondják, amennyiben, mint legjobb részt, az égi dicsőséget választotta, oly mohón ivott belőle, hogy később bőségesen árasztotta magából; fényt kapott belőle, mellyel később másokat világolt be.
Megvilágosítottnak mondják, amennyiben, mint legjobb részt, az égi dicsőséget választotta, most elméje megvilágosított a tökéletes megismerés által, egykor pedig teste volt megvilágosított a tisztaság fénye által.
Magdolna – mondják – annyi, mint ‚aki vádlott maradt’, vagy Magdolna azt jelenti: ‚megerősített’ vagy ‚magasztos’. Ezekből megismerszik, hogy milyen volt megtérése előtt, megtérésében és megtérése után. Megtérése előtt ugyanis vádlott maradt, az örök büntetés várománya által.
Megtérésében megerősített, a bűnbánat fegyverzete által, mivel a bűnbánat valamennyi fegyverével jól megerősítette magát; amennyi öröme volt, mind égő áldozatul adta magáért. Megtérése után magasztos a kegyelem áradása által, mert ahol bőven áradt a bűn, ott még bővebb volt a kegyelem áradása.
Az Isten Fia itt járt a földön. Szóba állt a bűnösökkel és vámosokkal, evett és ivott asztaluknál. Elvegyült az utca népe között. Naponta láthatták, szemébe nézhettek.
Tudták, hogy Názáretből jött, ismerték atyjafiait. Mégis olyan titokzatosnak érezték! Lopva mutatnak rá és összesúgnak, ha elhalad mellettük:
– talán lllés ? – vagy János? – vagy egy a próféták közül?
Akárki legyen, nem tudják magukat kivonni befolyása alól. Róla beszélnek Genezáret tavának partján a hálót foltozó halászok csakúgy, mint a jeruzsálemi papifejedelmek és írástudók. Az egyik azt mondja: – ördöge van; a másik: – meglátogatta Isten az ő népét.
Meghívják a kényesízlésű farizeusok is. Jó lesz attrakciónak, egynapi fényes szenzációnak! Most a gazdag Simon vendéglátó házában ül. De azért tudják vele éreztetni, hogy csak az „ács fia”, és hogy bizalmasai, a tanítványok mosdatlan kézzel ülnek az asztalhoz. Kenetet nem kap a hajára, csókot nem adnak arcára. Pedig megkívánná az úri etikett. De hát hadd érezze, hogy nem tartozik az urak közé!
Javában folyik a lakoma, mikor váratlanul új vendég érkezik. Egy asszony…
Ismerik mind: a magdalai Mária.
Nem hívták. Olyan híre van a városban, hogy tisztességes ember nem áll vele szóba. És most odamegy a Mesterhez. Kezében alabástromedény, benne illatos drága kenet. Nem törődik a botránkozó pillantásokkal. Megszokta, hogy túltegye magát rajtuk.
De most nem a bűnös szenvedély teszi érzéketlenné, mint máskor. Most össze van törve.
A szenvedély lángja kiégett s csak füst és utálat és kiábrándulás maradt utána. Fiatal még. De ha az egész világ bódító mámora zsonganá is körül és tüzelné vérét: valamit nem tudna kielégíteni magában. Nem tudja, hogy mit. Csak azt érzi, hogy így nem mehet tovább.
Egy fölszabadító, megváltó szót szeretne talán hallani, ami eligazítja, erőre és életre kelti. És nincs, akitől hallja; – Izrael bölcsei hallgatnak! Talán a Názáreti! Annyi csodadolgot hallani róla, hogy már a hírére kezdett éledni a lelke. Föltámasztotta az özvegy fiát Naim kapujánál; még a gonosz lelkek is engedelmeskednek szavának; és úgy beszél, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek kell az orvos; kimegy az egyetlen elveszett bárányért a pusztába.
Most előtte áll. Az egész botránkozó társaságból csak az ő tekintetét érzi magán. S tudja, hogy ez az, akit keresett. Nem mer a szemébe nézni, leborul előtte. A drága kenet könynyeivel együtt ömlik a Mester lábára. Hajával törli, csókjaival szárítja le onnan.
Elakad a beszéd a lakomázók között. Talán még a szemek is enyhültebben néznek.
Egy tévelygő lélek rátalált szabadítójára, Istenére.
Mégis csak meglátogatta Isten az ő népét!
Csak a házigazda bosszankodik: Lám itt a botrány. Az ő tisztességes házában!
„Ha ez próféta volna …” gondolja magában. Érdemes volt meghívni?!
A Mester ura a helyzetnek. Megtöri a csendet:
„Simon! mondanék neked valamit … Két adósa volt egy hitelezőnek.
Egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik honnét megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?”
„Úgy vélem az, akinek többet engedett el” – Helyesen ítéltél…
Látod ezt az asszonyt? Bejöttem házadba, vizet lábamra nem adtál; ez meg könnyeivel öntözte lábamat és hajával törülte meg, Csókot nekem nem adtál ; ez meg mióta bejött, nem szűnt meg csókolni lábamat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg lábamat.
Azért mondom neked: Megbocsáttatott az ő sok bűne, mert nagyon szeretett.
Es a térdelő asszonyhoz fordult:
„Meg vannak bocsátva bűneid. A te hited megszabadított téged; menj békével”
S míg a többiek csodálkoznak, hogy ki ez, aki még a bűnöket is megbocsátja: a magdalai Mária a porból fölemelve, egy új élet ígéretével, szívében békességgel indul tovább.
Hét ördögöt űzött ki belőle a Mester. Csendes szerénységben szolgálja ezután az Urat, s egész lelkét kitárja annak a boldogító jó hírnek, evangéliumnak, amit ő hozott.
A szenvedélyek, a gonosz lélek és a bűn rabságából szabadulva, prototípusa lett minden idők kontemplálóinak, példája az Istenből való szemlélődő életnek.
A Betániába hazavezető utat is megtalálta testvéreihez, Lázárhoz és Mártához. Azokhoz, akik igazak maradtak. Nagy kerülő után a Názáreti irgalmából újra együtt van a három testvér. S mikor az Úr Jeruzsálem felé tartó útján betér hozzájuk, Mária ott ül lábainál és hallgatja tanítását: „A jobbik részt választotta, mely el nem vétetik tőle”.
Tanúja Lázár föltámasztásának de enélkül a nagy vigasztalás, és nagy jel nélkül is tudja, hogy Krisztus a Föltámadás és az Élet.
Gyorsan lepereg az az idő, amikor még magának a Mesternek ajkáról hallgathatta az örök élet igéit és itt a földön jártában szolgálhatta őt. Hat nappal az utolsó régi húsvét előtt ismét Ura és Istene elé járul nárdus kenetével. Megkeni a lábát, mint azon a másik lakomán tette. De most nem a bűntudat görnyeszti meg, hanem a szeretet és részvét. Meg tud már állni a Mester előtt a bűntől tisztult lélek békességével az arcán.
Föláll tehát. Széttöri alabástrom vázáját s maradék kenetét az Úr fejére önti. Betelt a lakomásház a kenet illatával. S az illattal együtt mintha a résztvevő szeretet is szétáradt volna az asszony szívéből. A tanítványok és jóbarátok sejtik, mielőtt a Mester kimondaná: «Ezt temetésemre cselekedte».
Most már érzik fenyegető valóságát annak, amit pár nappal előbb még nem tudtak elhinni, hogy: «Fölmegyünk Jeruzsálembe és az Emberfiát a papifejedelmek és írástudók kezébe adják és halálra ítélik; és átadják őt a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és fölfeszítsék, és harmadnapra feltámad».
Csak Iskarióti Judás, a tolvaj morogja: Ilyen pocsékolás! Drágán el lehetett volna adni!
Hat nap múlva, nagypénteken Mária Magdolna a kereszt alatt áll. Igaz, igaz, hogy megcsúfolták, pogányok kezére adták, keresztre szögezték a Mestert, s ő, a bűnös asszony, azért emelhette föl a fejét, mert az Úr összeroskad a kereszt alatt Jeruzsálem utcáin. Látta! Szembenézhetett újra az élettel, mert Krisztusának szemét a halál árnyéka fátyolozza. Ott áll a Fájdalmas Anyával együtt, az ártatlannal, egy bűnös, aki nagyon szeretett.
Nem ájul el. Végzi az utolsó szolgálatot az Isten Fia körül. Mindene volt, most elvették tőle. Balzsamát, fűszereit, drága kenetét csak halotti leplére hintheti. Beteszik a sírba.
De még nem elég kegyetlen a válás: jön a főtanács őrsége és pecsétet rak a kőre.
Milyen rettenetes, szomorú húsvét!
De elmúlt az éjszaka, el a szombat napja is. A vasárnapi hajnalt már nem tudja megvárni. Alig pirkad, már a sírnál van azzal a néhány fájószívű, síró asszonnyal, hogy pótolja, amit a szombat előtti este sietségében elmulasztottak. Nem találják az Urat. A föltámadás angyala csak még jobban megrémíti őket. Nem emlékeznek már arra, amit mondott az Úr: hogy harmadnapra föltámad. Beszéd volt, elfeledték. Keresztjét látták, testét maguk tették a sírba, – nem volt rajta épség. És most nincs itt!
A szeretet nem tud ebbe belenyugodni. Magdolna megy az apostolokért, s hozza magával Pétert és Jánost. És ott marad tovább is. Az Énekek énekének menyasszonyaként jár körül a kertben. Panaszkodik és siránkozik még az angyal előtt is, aki a sírban ül: «Elvitték az Urat; nem tudom, hová tették».
Nagy szeretete nem maradhatott jutalom nélkül. Neki jelent meg először az Üdvözítő. De nagy fájdalmában és reménytelenségében nem ismerte meg, csak sírt tovább.
Megszólította hátaz Úr: «Asszony, mit sírsz? Kit keressz?»
De még ekkor is a kertésznek nézte és kérte: «Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és elvelviszem». Csak mikor nevén szólította, akkor ismert rá. Örömmel viszi azután a hírt a tanítványoknak, hogy látta az Urat.
A bűnbánó Mária a győzelmes új húsvét első hírnöke!
Az evangéliumi történet szerint a „bűnös életből megtért” Mária Magdolna ünnepe.
A bűnbánók védőszentje!
Ünnepét a 8-9. században Keleten általában július 22-én ülték, a nyugati egyházban azonban csak a 12. sz. után terjedt el a tisztelete.
Nagy Szent Gergely kora elmúltával a latin egyház hagyományában a liturgiában, a legendákban, a művészetben és a népi ájtatosságokban Mária Magdolna alakja egybeolvadt Betániai Máriáéval, Márta és Lázár húgáéval, valamint a névtelen „rossz hírű nő”-ével (Lk 7,36). — S bár az újszövetségi kutatások már elég régen igazolták a keleti egyházat, ahol megkülönböztetik a három nőt, és Betániai Máriát, valamint Mária Magdolnát külön-külön tisztelik, ezt misekönyveink még mindig nem tükrözik.
Mária Magdolna hiteles alakját a róla kialakult népies kép eléggé eltorzította, de talán nem annyira, hogy meg ne kísérelhetnénk újra megrajzolni.
Vajon meddig tartható fenn ez a téves azonosítás?
Nem volna- e helyénvaló, hogy amint az idők folyamán bemázolt régi, értékes képeket megszabadítjuk a rákerült festékrétegtől, úgy Mária Magdolnát is megszabadítsuk a hozzátapadt két másik újszövetségi nőalaktól…?
Vajon az Egyház történetében nem ismétlődik-e meg újra és újra, hogy nőknek kell Jézus örömhírét megvinniük? Vajon nem állnak-e napjainkban is nők az Evangélium szolgálatában? Mária Magdolna épp az ő szentjük!
Ma már a liturgiában nem emlékezünk meg sem a betániai Máriáról, sem a névtelen bűnös asszonyról, hanem csak Mária Magdolnáról.
Kettős neve igazában annyi jelent: Magdalai Mária.
Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti tó nyugati partján.
Nem tudjuk, hogy Jézus, aki az északi parton, kedves városában, Kafarnaumban szeretett tartózkodni, járt-e valamikor Mária városában, Magdalában. Az evangéliumok az ördögűzések és gyógyítások leírása során nem tudósítanak róla, hogy ez a nehéz sorsú magdalai asszony miként találkozott a Názáreti Jézussal.
Mária Magdolna életében meghatározóak és számunkra is irányadók az Úr Jézussal való találkozás alkalmai és tapasztalatai.
A LEGELSŐ tapasztalata, amikor találkozott Jézussal, az „ördögűzés általi megszabadulás…”!
A Szentírás beszámolója erről az eseményről eléggé szűkszavú.
Csak Lukács egy rövid utalásából (8,2 ) és Márk egy megjegyzéséből (16,9) tudjuk, hogy Jézus „hét ördögöt” űzött ki belőle. A Biblia nyelvében a hét meghatározatlan, de mindenképp nagy számra utal, s legtöbbször a teljességet, a totalitást érzékelteti. Mária Magdolna tehát – ez a rövid utalásnak a „hírértéke” – egészen „megszállott” volt, mindenestül a „démonok” hatalmában állt, teljesen eluralkodott rajta a gonoszság, a sötétség.
Azonban Jézus tanítása szerint a gonoszságért és a sötétségért nem lehet egyszerűen csak a Sátánt felelőssé tenni:
„…A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás”
„… Az ember felelősséggel tartozik tetteiért, bűneiért, nem teheti meg csak a Sátánt bűnbaknak. Önmagának kell felrónia bűnül, hogy a Sátán hatalmába esett, és a házát a gonosz szellemek számára söpörte ki és díszítette fel…”
Azonban éppen elég ahhoz, hogy megértsük, hogy Mária Magdolna számára mekkora felszabadulást jelentett az, hogy Jézus megszabadította a gonosz lélek hatalmából.
Egészen „kézzelfogható” módon tapasztalhatta meg, hogy Isten a szívünkben Fia, Jézus Krisztus által megtöri a gonosz hatalmát, miután mindenható szavával széttörte a bilincset, amivel a gonosz szellem fogva tartotta, és feloldotta az önző vágyak és szenvedélyek köteléke alól! meghívta, hogy szegődjön a nyomába, legyen a követője és szolgálja:
Mekkora vigasztalás ez számunkra!Ehhez hozzájárult a nagy öröm, hogy követhette Jézust!
Jézus tanító körútján szegődjön nyomába, legyen a követője és szolgálja Őt, más asszonyok kíséretében gondoskodhatott Jézusról.
„…Ezután bejárta a városokat és falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla…”
A MÁSODIK meghatározó, de ugyanakkor fájdalmas élménye az volt, hogy a Szűzanya társaságában ott állott a Golgotán, a kereszt tövébe!
Mária Magdolna tehát az asszonyok között volt, akik közvetlenül szolgálták az Urat, akik elkísérhették Jézust, amikor tanítványaival járta a városokat és falvakat, hirdetve az Isten országát, s gondoskodhattak a kis csapatról, amelynek se nyugta, se otthona nem volt, és magáról az Emberfiáról is, akinek nem volt „hova fejét lehajtania”.
Más szóval Mária Magdolna egy volt azok közül az asszonyok közül, akiket a Mester arra méltatott, hogy közelről hallgassák tanítását, és a Golgotára is elkísérjék, amikor a tanítványok – János kivételével – elfutottak…Látta szenvedni és meghalni az Úr Jézust.
Ahányszor csak említik nevüket az evangéliumok, Mária Magdolna mindig az első helyen szerepel. Ez minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy már az Újszövetség keletkezése idején legenda szövődjék Mária Magdolna alakja köré.
… Ezek az asszonyok haláláig hűek maradtak Mesterükhöz, aki őket – nem törődve az akkori felfogással, amely a nőket szellemileg és erkölcsileg egyaránt alacsonyabb rendűnek tekintette – emberszámba vette és becsülte, „befogadta”. Sőt hűségük a halálon túl is töretlen maradt….
„Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalóme. Ezek már Galileában is vele tartottak, és a szolgálatára voltak. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe” (Mk 15,40 ).
A két Mária mindvégig kitartott Jézus mellett, egész estig ott maradtak keresztje közelében, s jelen voltak akkor is, amikor Arimateai József levette Jézus holttestét a keresztről, gyolcsba göngyölte, és sziklába vájt sírboltba helyezte:
„Mária Magdolna és Mária, József anyja megfigyelték, hogy hova temette” (Mk 15,47).
Mária Magdolna HARMADIK örömteli élménye a feltámadott Krisztussal való találkozása volt. Mária Magdolna nem tudott belenyugodni abba, hogy Jézus testét szikla sir őrzi. Mások számára a sir bejáratához hengerített kő egy esemény végét jelentette. Úgy ahogyan a mondat végére pontot teszünk, és onnan nincs tovább, nincs folytatás…
…Amikor a szombat elmúlt, „a hét első napján, kora reggel” (Mk 16,8) kimentek a sírhoz, mégpedig azzal a céllal, hogy a drága holttestet bebalzsamozzák. Kedves halottuk miatti szomorúságuk érthetővé teszi, hogy az üres sír megzavarta az asszonyokat, s bár az angyal bátorította őket, és a feltámadást adta nekik tudtul, „félelem és szorongás” vett rajtuk erőt (Mk 16,8). Jézus elsőként Péternek, az Egyház sziklaalapjának jelent meg (1Kor 15,5). De az ősegyházban az asszonyok kezeskedtek róla, hogy az Úr valóban feltámadt, mégpedig test szerint, s ez a hittel tanúsított esemény azóta is minden idők kritikáját kiállta….
Szent János szerint Mária Magdolna külön is tanúja volt a feltámadásnak!
A történet, amelynek köszönhetően Mária Magdolna alakja oly kedvessé vált a keresztények számára, ez:
Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól.
Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” – „Mert elvitték Uramat, s nem tudom, hová tették.”
E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, de nem tudta róla, hogy Ő az.
Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?”
Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki:
„Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy elvihessem magammal.”
Jézus most nevén szólította: „
Mária!”
Erre megfordult, s csak ennyit mondott:
„Rabboni!” – ami annyit jelent: „Mester!”.
Jézus ezt mondta neki:
„Engedj! Még nem mentem föl az én Atyámhoz. Inkább menj a testvéreimhez, és vidd nekik hírül: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Mária Magdolna ment, és hírül adta a tanítványoknak:
„Láttam az Urat, s ezt mondta nekem!” (Jn 20,11-18).
Mária Magdolnát a szeretet, Krisztus személyének a keresése vitte a sírhoz.
A keresése nem maradt jutalom nélkül, mert kitartása, és hűsége jutalmául találkozott a feltámadott élő Krisztussal.
„Uram, én csak elindultam, hogy megnézzem a sírt. Én csak gondoskodni akartam rólad azokkal a kenetekkel, amelyeket magammal vittem. Majd hirtelen bátorítást kaptam, hogy ne féljek. Köszönöm, hogy napról napra elűzöd szívemből a félelmet, hogy beléphess az életembe. Dicsőség neked, a Föltámadottnak, aki a félelem helyett a hála és az öröm énekét énekli a szívemben! Adj erőt, hogy ezt másoknak is elvihessem! Amen”
Igen, az asszony megy és hírül viszi az apostoloknak: „Láttam az Urat!”
János evangéliumában Mária Magdolnát, akit kiszabadított a gonosz hatalmából, az Úr arra választotta ki, hogy megvigye az apostoloknak a feltámadás örömhírét, az apostoloknak, akik még mindig nem akarták érteni az Írásokat (Jn 20,9).
Jézus pedig elküldi apostolaihoz, hogy vigye meg a feltámadás örömhírét.
Ezért Mária Magdolnát az apostolok apostolának is szoktuk nevezni.
Mária Magdolna hármas tapasztalatával, bennünket is Jézushoz vezet. Meg akar tanítani arra, hogy bizalommal kérjük Jézustól bűneink bocsánatát.
A legendák, kivált a középkoriak, sok csodát említenek.
…Burgundia hercege, Gerhard kolostort alapított Verolay-ben. S hogy művét betetőzze, elküldött Aix-be egy barátot, hogy hozza el onnan Mária Magdolna ereklyéit. Az meg is találta a sírt csodálatos módon rá volt vésve a szent története. Hanem amikor hazatérőben már csak egy fél mérföldnyire volt a kolostortól, egy lépést sem tudott tovább menni a szent ereklyékkel. Csak amikor üzent az apátnak, s az a többi baráttal ünnepélyes körmenetben elé jött, akkor tudták az ereklyetartót elmozdítani és tovább vinni. …
…Egy lovag, aki minden esztendőben elzarándokolt Mária Magdolna sírjához, egy összetűzés alkalmával életét vesztette. Amikor ravatalon feküdt, a barátai panaszkodtak, hogy Mária Magdolna ezt a hű lovagot hagyta bűnbánat és gyónás nélkül meghalni. Erre a halott mindnyájuk rémületére felült, papot kért, meggyónt, magához vette a szent Útravalót, aztán újra lefeküdt és meghalt….
…Egy hajón, amely veszedelemben forgott, volt egy várandós asszony. Segítségül hívta Mária Magdolnát, és megfogadta, ha megmenekül és fia születik, kolostorba küldi. Erre megjelent egy ragyogó női alak, kivezette a partra, a többiek pedig mind odavesztek….
… Dús hajával Krisztus lábát törölgette, ezért a szokás volt a kislányok hajából egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön.
…Mária Magdolna sok helyen a patakok és források védőszentje, mert vizük a néphit szerint az ő könnyeiből fakadt… – Időjárásjósló hiedelem is kapcsolódik ehhez a naphoz: úgy hitték esnie kell az esőnek,mert Mária Magdolna siratja bűneit…
…Egyszer egy férfi felírta bűneit egy cédulára, és Mária Magdolna oltárára tette, a terítő alá, s kérte a szentet, esdje ki számára bűnei bocsánatát. Amikor visszavette a cédulát, nem volt rajta semmi, teljesen tiszta volt…
Igaz, hogyha cédulára írjuk a bűneinket, azok onnan nem valószínű, hogy eltűnnek, de a szentgyónásban, amelyet a búcsú alkalmával, vagy máskor végzünk valóságosan letörlődnek a lelkünkről. Jézus bennünket is megszabadít a rossz fogságából.
Mária Magdolna bűnbánó galileai nő volt. Jézustól nyert bűnbocsánatot, és attól fogva az Üdvözítő hűséges tanítványa lett. Ott állt a keresztfa alatt is…
Nagyon szeretett, mert sok bűne megbocsáttatott. Mária Magdolna szereti Jézust, bár még nem érti teljesen ki is ő.
Húsvét hajnalán ő lett ‘az apostolok apostola’, mert ő vitte meg nekik a feltámadás örömhírét. Tisztelete főként a XII. században terjedt el a nyugati egyházban.
A feltámadottal való találkozása megerősíti őt a szeretetben, és arra indítja, hogy elmondja a többieknek is a találkozást.
Mária Magdolnához hasonlóan mi is találkozunk a szenvedés valóságával! Azonban számunkra is nyitva van az út a feltámadott Krisztussal való találkozáshoz, amely a szenvedés óráiban megerősít és kegyelmet ad.
Mária Magdolna Jézushoz való ragaszkodása, Jézus iránti szeretete példa számunkra. Krisztus szeretete sürget minket. Válaszolnunk kell erre a szeretetre! Erősítsük meg Isten iránti szeretetünket, és beszéljünk bátran róla mi is. Szeretetünk válasza a bűnbánat a Szentmise elején. Mária Magdolna bennünket is a Feltámadott élő Krisztushoz vezet.
A mennybemenetel után élete homályba vész.
A legenda szerint az Úr mennybemenetele után Mária Magdolna Krisztus iránti szeretetében nem akart többé embert látni. Ezért elment Aix-les- Bains környékére (ma Dél-Franciaország), és itt élt egy barlangban 30 esztendeig, ismeretlenül, vezekelve.
Az imádság minden órájában angyalok emelték az égbe ilyenkor arca ragyogott, mint a nap. Egyszer csak rábukkant egy pap és elvitte a templomba. Ott megáldozott és karját kitárva elszenderedett az oltár mellett...
Megbízhatóbb azonban a görög egyház hagyománya, amely szerint Efezusba költözött bátyjával, Lázárral és innen hívta magához az isteni Mester a 63. esztendő táján.
Irgalmas Istenünk, kinek feltámadott Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus Mária Magdolnát az apostolok apostolává tette, kérünk, add meg nekünk az ő közbenjárására, hogy mi is az élő Krisztust hirdessük, és megláthassuk dicsőségedben Őt, aki veled és a Szentlélekkel egységben él és uralkodik mindörökkön örökké!