A megfontolt bűnök, még ha bocsánatos bűnökről van is szó, nem válnak egyszerre szokásosakká. Tudjuk, hogy csak apránként rögződnek belénk. Ezért mondja az Úr Jézus: „Ébren legyetek és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek”.1
A kísértés kikerülhetetlen. – Ellenség vesz körül bennünket. „Az ördög mint ordító oroszlán jár körül.”2 A világ behálóz álnok csábításaival vagy szellemével, mely annyira ellenkezik a természetfeletti élettel. Gyakran nem is függenek akaratunktól. A kísértés megpróbáltatás, néha nagyon is kínzó, különösen amikor lelki sötétséggel párosul. Ilyenkor hajlandók vagyunk kijelenteni, hogy csak azok a lelkek boldogok, akiknek soha sincsenek kísértéseik. Isten azonban ellenkezőleg, a szentíró szájával kijelenti, hogy azok a „boldogok”, akik eltűrik a kísértést anélkül, hogy beleegyeznének: „Boldog a férfiú, aki a kísértést kiállja”. Miért? „Mert hűnek találtatván, elnyeri az élet koronáját”,3 – mondja az Úr. Sohase bátortalanodjunk el tehát a gyakori vagy hosszú ideig tartó kísértés miatt. Igen, féltő gonddal őrizzük a kegyelem kincsét, távolítsuk el a veszedelmes bűnalkalmakat: de mindig teljes bizalommal őrködjünk. A kísértés, ha meg oly erőszakos, mégoly kitartó is, nem bűn. „Vize elboríthatja lelkünket”, mint valami szennyes pocsolya: „A vizek immár a lelkemig hatolnak”,4 – de mindaddig nyugodtak lehetünk, míg lelkünk legfőbb magaslata, az akarat kiemelkedik belőle. Isten tekintete csak ezen a magaslaton, az apex mentis-en nyugszik.
Különben is – mondja Szent Pál – „Isten nem engedi, hogy erőnkön felül szenvedjünk kísértést, hanem (kegyelmével) a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja, hogy elviselhessük”.5 A nagy apostol önmaga példa erre. Maga mondja: azért, hogy a magasztos kinyilatkoztatások kevéllyé ne tegyék, „tövis adatott testébe”, (a kísértés jelképe), „a sátán angyala, hogy arcába üssön”. „Emiatt – mondja – háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az tőlem, de azt mondá nekem: Elég neked az én kegyelmem; mert az erő az erőtlenségben lesz teljessé”,6 azaz Isten hatalma az ember gyengeségében nyilatkozik meg azáltal, hogy diadalmaskodik rajta kegyelme.
Valóban, az isteni kegyelem legfőbb segítségünk a kísértés legyőzésében, de ezt kérnünk kell: „Imádkozzatok!” – Abban az imádságban, melyre Krisztus Urunk tanított bennünket, kérjük az Atyát: „Ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”. Ismételjük gyakran ezt az imádságot, hiszen Jézus akarta ajkunkra adni. Ismételjük a Megváltó szenvedésének érdemeiben bizakodva.
Semmi sem hatásosabb eszköz a kísértés ellen, mint a Jézus keresztjére emlékezés. – Jött-e másért Krisztus, mint azért, „hogy az ördög műveit lerontsa?”7 És nem kereszthalálával rontotta-e le, nem kereszthalálával „vetette-e ki a világ fejedelmét”,8 mint maga mondotta? Földi életében Krisztus Urunk kiűzte az ördögöket a megszállottak testéből, kiűzte őket azokból a lelkekből is, akiknek megbocsátotta bűneiket, mint Mária Magdolnának, az inaszakadtnak és másoknak. De tudjuk, hogy különösen áldott szenvedésével rontotta le a sátán uralmát. Ugyanabban a pillanatban, amikor Jézus meghalt a zsidók kezétől, és a sátán azt hitte, hogy örökre diadalmaskodott, akkor kapta a halálos csapást. Mert Krisztus halála lerontotta a bűnt és attól kezdve joga van minden megkereszteltnek arra a kegyelemre, hogy meghaljon a bűnnek.
Hittel támaszkodjunk tehát Krisztus Jézus keresztjére. Ereje nem gyengült. Istengyermekségünk és keresztségünk réven jogunk van ehhez az erőhöz. A keresztség ránk sütötte a kereszt bélyegét, Krisztus tagjai lettünk; megvilágosított fényével, részesített életében és üdvösségében. Mindezt neki köszönhetjük. Ezután mitől féljünk, ha egyek maradunk vele? „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem?”9 Mondjuk a Zsoltárossal: „Isten angyalainak parancsolt felőled, hogy minden utadon őrizzenek; kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat. – Ezren essenek el bár oldalad mellől, és tízezren jobbod felől, hozzád mi sem közeledik. – Mivel bennem bízik, megszabadítom, oltalma leszek, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, a szorongatás idején vele leszek, megmentem és megdicsőítem. Betöltöm őt hosszú élettel, és megmutatom neki segítségemet”.10
Kérjük tehát Krisztust, segítsen minket a sátán és bűntársa, a világ, meg a bennünk lakozó bűnös kívánság elleni harcban. Kiáltsunk feléje, mint a vihartól tépázott apostolok: „Uram! szabadíts meg minket, elveszünk!” Krisztus kinyújtja kezét és megszabadít minket.11 Krisztus is megkísértetett, – bár Istensége folytán ez a kísértés csak teljesen külsőleges volt, – hogy nekünk példát adjon és kiérdemelje számunkra az ellenállás kegyelmét. Példájára mi is kényszerítsük a sátánt, hogy húzódjék vissza. Mondjuk mi is neki, mikor megjelenik: „Csak egy Úr van, és én őt akarom imádni, csak neki akarok szolgálni. A keresztség napján Krisztust választottam és egyedül rá akarok hallgatni”.12
Krisztus Jézussal, a mi fejünkkel legyőzzük a sötétség hatalmát. Krisztus bennünk van a keresztség óta. Szent János azt mondja: „Nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világon van”,13 vagyis a sátán. A sátán nem győzte le Krisztust. „A világ fejedelmének énbennem semmije sincsen.”14 Azért nem tud legyőzni bennünket sem, nem tud örökre a bűnbe taszítani, ha állandóan vigyázunk magunkra, egyek maradunk Jézussal és szavaira s érdemeire támaszkodunk: „Bízzatok, én legyőztem a világot”.15 Az a lélek, aki mindig igyekszik egyesülni Krisztussal a hitben, az felülemelkedik szenvedélyein, a világon és a sátánon. Mindent magához emelhet önmagában és környezetében. Krisztus isteni erejével megvédi őt minden támadással szemben.
A Jelenések könyvében ez áll Krisztusról: „Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből”.16 Győzelmével megszerezte tanítványainak a hatalmat, hogy ők is győzzenek. Ezért kiált fel Szent Pál, mikor rágondol arra, hogy Krisztus Jézus rontotta le a halált, a bűn gyümölcsét és ő adta a halhatatlanságot: „A halál fullánkja a bűn… De hála Istennek, ki nekünk megadta a győzelmet (a sátán, a bűn atyja felett; a győzelmet a bűn, a halál forrása felett; végül a győzelmet a halál felett) a mi Urunk Jézus Krisztus által”.17
1 Mt 26,41
2 1Pt 5,8
3 Jak 1,12
4 Zsolt 68,2
5 1Kor 10,13
6 2Kor 12,7
7 1Jn 3,8
8 Jn 12,31
9 Zsolt 26
10 Zsolt 90,11-12.7.14-16
11 Mt 8,25
12 Nazianzi Szent Gergely azt szeretné, ha minden megkeresztelt ezzel a néhány, természetfeletti vonzóerővel telt szóval űzné el a sátánt: „A kereszt jelével megjelölve és megerősítve mondd neki (a sátánnak): Én is Isten képmása vagyok, de én nem estem le az égből kevélységem miatt, mint te. Krisztusba öltöztem; a keresztséggel Krisztus az enyém lett. Neked kell térdethajtanod előttem.” Orat. 40. in sanct. Baptismate, c. 10.
13 1Jn 4,4
14 Jn 14,30
15 Uo. 16,33
16 Jel 5,5
17 1Kor 15,56-57