A bűn továbbá megöli a lélekben az isteni életet, megszegi a szövetséget, melyet Isten akar kötni velünk.
Említettük, hogy Isten oly módon akar egyesülni velünk, amely felülmúlja természetünk igényeit. Isten önmagát akarja adni, nemcsak azért, hogy szemléljük őt, hanem hogy egyesüljünk vele. Ezt az egyesülést itt a földön a kegyelemmel, a hitben valósítja meg. Isten a szeretet; a szeretet egyesülni akar azzal, akit szeret. Azt akarja, hogy vele egyet alkosson. Így tesz az isteni szeretet is.
Ugyanilyen Krisztusnak irántunk való szeretete is. Atyja azért küldötte, hogy „odaadja magát”. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta…”1 Krisztus azért jött, hogy átadja önmagát, mégpedig úgy, ahogy Istenhez illik: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és minél több legyen”.2 Azért sürgeti tanítványait, hogy „maradjanak benne”: „Maradjatok énbennem és én tibennetek”.3
Ennek az egyesülésnek a kedvéért semmi sem esik nehezére: sem a jászol megaláztatásai, sem elrejtett életének nemtelensége és visszavonultsága, sem nyilvános életének fáradalmai, sem a kereszt fájdalmai. Ennek az egyesülésnek a megvalósítására rendeli a szentségeket, azért alapítja Egyházát, ezért küldi el Lelkét. – Mikor a lélek a maga részéről látja mindezt az isteni előzékenységet, iparkodnia kell rá azzal válaszolni, hogy egyesüljön a legfőbb Jóval.
De a bűn természeténél fogva áthághatatlan akadálya ennek az egyesülésnek.4 – Miért? Mert Szent Tamás meghatározása szerint a bűn „elfordulás az Istentől és odafordulás a teremtményhez”.5 Vele az ember tudatosan, szabad elhatározásából elfordul Istentől, teremtőjétől, megváltójától, atyjától, barátjától, végső céljától – valamely teremtmény kedvéért. Ez a cselekedete, bár néha bennfoglaltan, de mindig szükségképpen választást jelent. Abban a pillanatban választásunk, amennyire tőlünk függ, arra a teremtményre esik, amely felé fordulunk. – És a halál örökre ehhez a választásunkhoz köthet bennünket. Íme, ez a szándékos halálos bűn: csukott szemmel való választás. Mintha azt mondanánk ilyenkor Istennek: „Istenem, tudom, hogy megtiltottad ezt, úgyhogy ha megteszem, elveszítem barátságodat, de mégis megteszem”. Így rögtön megértjük, mennyire ellenkezik a halálos bűn természeténél fogva az Istennel való egyesüléssel. Senki sem tudja megtenni, hogy szeressen valakit és ugyanakkor elforduljon tőle. „Egy szolga nem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti”.6 Az a lélek, aki halálos bűnt követ el, szabad elhatározásával többre becsüli a teremtményt és saját kielégülését Istennél és Isten törvényénél. Ez teljesen szétszakítja az Istennel való egyesülést és megsemmisíti az isteni életet. Az ilyen lélek a bűn rabszolgája lesz. „Mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.”7 A bűn szolgája nem szolgálhat Istennek. Béliál és Jézus, Lucifer és Krisztus között soha sem jöhet létre egyesség.8
Mivel életszentségünk forrása Krisztus Jézus, megértjük azt is, hogy az olyan lélek, aki halálos bűnnel elfordul tőle, elfordul az élettől. Az ilyen lélek, akinek természetfeletti élete Krisztus kegyelméből fakadt, száraz gally lesz, melyben nem kering többé az isteni életnedv. Ezért nevezzük „halálosnak” az olyan bűnt, amely teljesen szétszakítja a kegyelem alkotta szövetséget. Látjuk, hogy számunkra ez a legnagyobb szerencsétlenség, mely ellenkezik igazi boldogságunkkal: „Önlelkét gyűlöli, ki gonoszságot szeret”9 A bűn, amely kioltja bennünk a kegyelmi életet, lehetetlenné teszi, hogy természetfeletti érdemeket szerezhessünk. Az ilyen lélek nem szerezhet többé érdemet de condigno, mint a teológia mondja, azaz úgy, hogy a szó szoros értelmében véve joga volna hozzá, mint a kegyelem állapotában élő léleknek. Még az Istenhez térés kegyelmét sem érdemelheti ki. Ha Isten megadja neki a bánatot, ez irgalmassága műve, mellyel lehajol elesett teremtményéhez. Tudjuk, hogy a halálos bűn állapotában élő lélek minden cselekedete terméketlen az ég számára, akármilyen nagyszerű legyen is különben ez a tevékenység a világ szemében, a természetes rendben. Elszáradt venyige, melyben bűne miatt nem kering többé a kegyelem isteni nedve. Maga Jézus Krisztus hasonlította az ilyen állapotban élő lelket száraz szőlővesszőhöz, „melyet összeszednek és tűzrevetnek és elég”.10
1 Jn 3,16
2 Uo. 10,10
3 Uo. 15,4
4 „Gonoszságaitok választanak el titeket Istenetektől.” Iz 59,2
5 Aversio a Deo et conversio ad creaturam. Szent Tamás: I-II., q. 87. a. 4.
6 Lk 16,13
7 Jn 8,34
8 2Kor 6,14-16
9 Zsolt 10,6
10 Jn 15,6