A penitencia valóságos szentség

A kulcshatalom gyakorlata az Egyházban a hét szentség egyike. A tridenti szent zsinat ezt az „újítókkal” szemben határozottan és erélyesen hangsúlyozza. Már maga a józan ész ezt várja, erre következtet. Ha az Üdvözítő az első kegyelem közlésére s annak gyarapítására szentségeket alapít, ti. a keresztséget s az Eucharisztiát, bizonyára az elvesztett kegyelem visszaadását is szentségi úton akarja eszközölni. De egyébként is a penitenciatartás, ha kissé boncoljuk, valóban tartalmazza s feltünteti mindazokat az elemeket, amelyek valamit igazi, valóságos szentséggé tesznek. Megvan benne: a) az érzékelhető jel. Krisztus ugyanis azt akarta, hogy a pap ne csupán akarati ténnyel, hanem kiejtett szavakkal hajtsa végre a bűnbocsátást; b) a láthatatlan malaszt. Hiszen ez az, ami a bűnös szívet tisztára mossa; c) Krisztus rendelése s pedig intézményszerű formában. Erről a fent elmondottakból eléggé meggyőződhettünk.

Sajátos jellege továbbá e szentségnek, hogy bírói ítélet alakjában gyakorlandó. Bírói ítélethez ugyanis három dolog kell: a) az ügy ismerete; b) bírói ítélet, amely c) nem önkényesen, hanem érdem szerint ment fel vagy marasztal el.