Szóljunk most a hét ajándékról. Ez a szám nem korlátozást jelent, hiszen Isten működése végtelen, hanem inkább teljességet, mint a Szentírás annyi más számkifejezése. Egyszerűen azt a sorrendet követjük, melyet Izaiás próféta messiási jövendölésében elsorol. Nem szándékunk fokozatokat vagy másféle vonatkozásokat megállapítani az egyes ajándékok között. Inkább megkíséreljük – legjobb tudásunk szerint – leírni mindegyiknek jellemző sajátságát.
Az első ajándék a bölcsesség adománya. Mit jelent itt a bölcsesség? – Sapida cognitio rerum spiritualium, természetfeletti ajándék, hogy vele, mintegy a Szentlélek ihlette lelki ízléssel megismerjük és nagyrabecsüljük az isteni dolgokat. Ez a bölcsesség az Isten gondolatainak bensőséges és mélységes megízlelése. Ezt a kegyelmet kérjük a pünkösdi szentmise könyörgésében is: Da nobis in eodem Spiritu recta sapere. „Add, hogy (ugyanazon) Lélekben a jót megízleljük.” Tehát a sapere itt nem csupán megismerést jelent, hanem a mennyei, természetfeletti dolgok megízlelését. Nem az érezhető áhítat ez, a legkevésbé sem, hanem lelki átélése annak az isteni életnek, amelyet a Szentlélek akar megvalósítani bennünk. Válasz a Zsoltáros felszólítására: „Ízleljétek meg és lássátok, mily édes az Úr!”1 Ennek az ajándéknak köszönhetjük, ha habozás nélkül többrebecsüljük az istenszolgálat boldogságát minden földi örömnél. Ennek az ajándéknak hatására kiált fel a lélek: „Mily kellemesek a te hajlékaid, seregeknek Ura!… Jobb egy nap a te udvaraidban, mint más helyen ezer”.2 De hogy ezt átélhessük, gondosan kerülnünk kell mindazt, ami a tiltott érzéki élvezetek felé vonz minket.
Az értelem ajándéka a hitigazságok mélységeibe enged hatolnunk. Szent Pál mondja, hogy az istenszeretet boldogságát „nekünk kijelentette Isten az ő Lelke által, mert a Lélek mindent kikutat, még az Istennek mélységeit is”.3 – Ezzel az ajándékkal nem lesznek kevésbé megfoghatatlanok a kinyilatkoztatott hittitkok, nem szünteti meg tehát a hitet, de mélyebbre segít hatolni a misztériumba, mint a hit egyszerű megnyugvása. Megérteti a hittitkok csodálatos összhangját és magasztos fenségét, egymással való összefüggésüket, természetfeletti életünkkel való kapcsolataikat. Hatása kiterjed a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságokra is. Ezt az ajándékot különösen nagymértékben nyerték el azok, akik mélységes bölcsességükkel tűntek ki az Egyházban, akiket „egyházdoktoroknak” nevezünk. De minden megkeresztelt lélekben megvan ez az értékes ajándék. Ha a Szentírás egyik szövegét olvassuk, hányszor megtörténik, hogy újra meg újra elolvassuk anélkül, hogy megértenénk. De egyszer csak vakító fénysugár cikázik át elménken, mely egyszerre megvilágítja a szöveg mélységes igazságát. Ettől kezdve az a szöveg teljesen világos előttünk, sőt gyakran természetfeletti élet és cselekvés forrása. Talán elmélkedéssel jutottunk erre az eredményre? Nem, hanem a Szentlélek megvilágosításától származó közvetlen látás (intuíció) segítségével. Az értelem ajándéka segít mélyebbre hatolni a kinyilatkoztatott igazságok mélységes, belső értelmébe, hogy még jobban ragaszkodjunk hozzájuk.
A tanács ajándékával a Szentlélek a lélek ezen könyörgésére válaszol: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?”4 – Megóv minden meggondolatlanságtól, könnyelműségtől, de különösen a vakmerőségtől, mely annyira veszélyes a lelkiélet útjain. Az olyan lélek, aki senkitől sem akar függeni, aki mindenben a saját személyiségét akarja érvényesíteni, nem kér tanácsot Istentől az imádságban. Gyakorlatilag úgy cselekszik, mintha számára Isten nem volna a mennyei Atya, akitől minden világosság származik: „Minden tökéletes ajándék onnan felülről vagyon, alászállva a világosságok Atyjától”.5 Nézzük isteni Megváltónk példáját! Azt mondja, hogy a Fiú, azaz ő maga csak azt cselekszi, amit mennyei Atyjától lát: „Nem tehet a Fiú magától semmit, hanem csak amit lát, hogy az Atya cselekszik”.6 Jézus lelke úgy szemlélte Atyját, mint cselekedetei példaképét. A tanács lelke világosította fel Atyja óhajtásairól. Ezért volt az Úr Jézus minden tette olyan kedves Atyja előtt: „Én mindenkor azt cselekszem, ami előtte kedves”.7 Ez a készség teszi lehetővé, hogy az Isten gyermeke mindent az örök elvek szemszögéből ítéljen meg, melyek felülmúlják az emberi bölcsességet. Néha a természetes okosság is megjelöli, hogyan kell cselekednünk. Ez azonban mindig korlátozott. De a Szentlélek a tanács ajándékával azokra a magasabbrendű elvekre nyitja rá szemünket, amelyeknek az Isten gyermekéhez illő cselekedeteket kell irányítaniok.
Sokszor nem elég csak ismernünk Isten tetszését. Bűnre hajló természetünk miatt gyakran erőre is szükségünk van, hogy Isten akaratát meg is valósíthassuk. Az erősség ajándékával ismét a Szentlélek támogat bennünket a különösen nehéz pillanatokban. – Vannak kishitű lelkek, akik félnek a lelkiélet megpróbáltatásaitól. Ezek a próbák nem hiányozhatnak: annál nehezebbek, minél nagyobb életszentségre hív bennünket az Isten. De ne féljünk tőlük: az erősség Lelke velünk van: „Nálatok marad és bennetek lészen”.8 A Szentlélek minket is felruház „erővel a magasságból”,9 mint az apostolokat az első pünkösd napján, hogy nagylelkűen teljesítsük Isten akaratát, hogy mi is „inkább engedelmeskedjünk Istennek, mint az embereknek”,10 a tanítványok példájára. Erőt ad, hogy hősiesen elviselhessük azokat a nehézségeket, amelyekkel annál nagyobb mértékben találkozunk, minél inkább közeledünk Istenhez. Ezért imádkozott Szent Pál olyan buzgón efezusi híveiért, hogy a Szentlélek adja meg nekik a belső erőt és szilárdságot, amelyre szükségük van a tökéletességben való előrehaladáshoz.11 Akit a Szentlélek eláraszt erejével, annak azt mondja, amit Isten Mózesnek mondott, amikor megrémült az Úr küldetésétől, hogy szabadítsa meg a zsidó népet a fáraók rabságából: Ne félj, „én leszek veled!”12 Az Isten erejével vagyunk erősek. Ez az erő teremt vértanúkat, bátorítja a szüzeket. A világ elbámul bátorságuk láttán, mert azt képzeli, hogy erejük forrása önmagukban van, pedig egyedül Istenből merítik.
A tudomány ajándéka révén természetfeletti módon szemlélhetjük a teremtett világot, ahogyan csak az Isten gyermekei láthatják. – Sokféle módon tekinthetjük mindazt, ami bennünk és körülöttünk van. A hitetlen és a szent másképpen látja a természetet és a teremtést. A hitetlen tudománya teljesen természetes tudás, akármilyen nagy és mély legyen is az. Az Isten gyermeke azonban a Szentlélek világosságában látja a teremtés művét. A világ az ő szemében Isten műve, melyben örök tökéletességei tükröznek. Ez az ajándék az Isten szemével láttatja a teremtés alkotásait és önmagunkat is. Megérteti természetfeletti célunkat és e célra vezető eszközöket, azzal a közvetlen látással, mely megőrzi a világ hamis életelveitől és a sötétség szellemének sugallataitól.
A jámborság és az istenfélelem ajándéka kiegészíti egymást. A jámborság ajándéka egyike a legértékesebbeknek, mert közvetlenül ez szabályozza magatartásunkat Istennel való érintkezésünkben. Valami csodálatos keveréke ez az isteni fölség imádásának, nagyrabecsülésének, tiszteletének; mennyei Atyánk iránti szeretetünknek, a bizalomnak, gyöngédségnek, gyermeki ragaszkodásnak és szent szabadságnak. – Ez a kettős érzelem egyáltalában nem zárja ki egymást, sőt tökéletesen összeforrhat. A Szentlélek tanít meg arra, hogy milyen mértékben lehet a két érzelem összhangzó. Amint Istenben a szeretet nem zárja ki az igazságosságot, ugyanúgy istengyermekségünk magatartásában is csodálatosan keveredik a tisztelet, mely térdre kényszerít a fölséges Isten előtt, és a szerető gyöngédség, mely szent lelkesedéssel vonz bennünket a kimondhatatlanul jóságos mennyei Atya felé. A két érzelmet a Szentlélek szabályozza bennünk.
De a jámborság ajándékának más gyümölcse is van: megnyugtatja a félénk lelkeket – ilyenek is vannak, – akik attól tartanak, hogy nem találják el az imádság megfelelő „hangját” Istennel való érintkezésükben. Ezt az aggodalmat is eloszlatja a Szentlélek, ha valaki hallgat sugallataira. Ő „az igazság Lelke”, ha „nem tudjuk miképp kell kérnünk, amit kérünk, maga a Lélek jár közbe értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal”.13
Az utolsó az istenfélelem ajándéka. – Különösnek látszik, hogy mikor Izaiás elsorolja a Lélek ajándékait, melyek szétáradtak Jézus lelkében, ezt a kifejezést használja: „És eltölti őt az Úr félelmének lelke”. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetett telve Krisztus, az Isten Fia, istenfélelemmel? Kétféle istenfélelem van: az a félelem, amely csak a bűnért járó büntetéstől tart, szolgai félelem, mely nem nemes indítékokból fakad, bár gyakran hasznos. Van azonban olyan félelem is, mely segít elkerülni a bűnt, mert az Isten megbántása: ez a gyermeki félelem. De ez is tökéletlen mindaddig, míg keveredik a büntetéstől való félelemmel. Magától értetődik, hogy sem ennek az utóbbi, tökéletlen félelemnek, sem a szolgai félelemnek nem volt helye Krisztus legszentebb lelkében. Csak a tökéletes fiúi félelem volt meg benne, az az istenfélelem, amely az angyali hatalmasságokat is eltölti Isten végtelen tökéletessége előtt: „Félik a hatalmasságok”.14 Ez a félelem imádságban nyilatkozik meg és teljesen szent: „Szentséges az Úr félelme, örökkön-örökké megmarad”.15 Ha megláthatnánk Jézus emberségét, láthatnánk, mennyire elmerül az Ige hódolatában, mellyel egyesült. Ezt a hódolatot önti a Szentlélek a mi lelkünkbe is. A jámborság ajándékával együtt táplálja lelkünkben a szeretet és a fiúi gyöngédség érzelmét, mely istenfiúságunkból fakad. Ettől lelkesítve kiáltjuk Istennek: Atyám! A jámborság ajándéka éleszti lelkünkben – Jézushoz hasonlóan – azt a törekvést, hogy mindent az Atyával hozzunk kapcsolatba.
Ezek az isteni Lélek ajándékai: tökéletesítik az erényeket, úgyhogy készséget adnak arra, hogy természetfeletti biztonsággal cselekedjünk. Mint már mondottuk, szinte isteni ösztönként igazítanak el a mennyei dolgok között. A Szentlélek ezekkel az ajándékokkal simulékonyakká tesz bennünket isteni működése számára és megkoronázza istenfiúságunk kiteljesedését: „Akiket az Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai”.16
Ha tehát engedjük, hogy a szeretet Lelke vezessen ihletéseivel, ha – amennyire gyöngeségünktől telik, – állhatatosan ragaszkodunk sugallataihoz, amelyek Isten felé vezetnek és arra ösztönöznek bennünket, ami kedves előtte, a lélek végül is teljesen az istenfiúság szellemében cselekszik. Megtermi azokat a gyümölcsöket, amelyek megérlelése a Szentlélek lelkünkben való működésének célja; ezek édessége lesz előlegezett jutalma sugallataihoz való hűségünknek. Ezek a gyümölcsök, mint Szent Pál felsorolja, a szeretet, öröm, béke, türelem, nyájasság, jóság, hosszútűrés, szelídség, hit, szerénység, megtartóztatás és tisztaság.17 Valamennyi méltó gyümölcse a szeretet Lelkének és az életszentségnek, méltók mennyei Atyánkhoz is, akinek dicsőségére szolgálnak: „Azáltal dicsőíttetik meg az én Atyám, ha sok gyümölcsöt hoztok”.18 Végül méltók Krisztus Jézushoz, aki ezeket kiérdemelte számunkra és akivel a Szentlélek egyesít bennünket: „Aki énbennem marad és én őbenne, az bő termést hoz”.19
Egy alkalommal az Úr Jézus Jeruzsálemben volt a sátoros ünnepen, a zsidók egyik legnagyobb ünnepen. A tömeg közepén így kiáltott fel: „Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék. Aki hisz énbennem, mint az Írás mondja: élővíz folyói fakadnak majd belőle”. És Szent János hozzáteszi: „Ezt pedig a Lélekről mondotta, melyet veendők valának az őbenne hívők”.20 Bennünk a Szentlélek, akinek elküldését Krisztus érdemelte ki és akit az Ige el is küldött, eredete, forrása az élővíz folyóinak, a kegyelemnek, melyet az örök életig iszunk,21 azaz, amely az örök élet gyümölcseit termi bennünk… A legfőbb boldogságra való várakozásban ennek a „folyónak az árja örvendezteti meg az Isten városát”.22 Azért mondja Szent Pál, hogy minden hívő lélek, mindnyájan, akik hiszünk Krisztusban, „ugyanazzal a Lélekkel itattattunk”.23 A liturgia, mely hű visszhangja Jézus és az apostol tanításának, ezért esedezik így a Szentlélekhez, aki Jézus Lelke is: „Élet forrása!”24
1 Zsolt 33,9
2 Zsolt 83,2.11
3 1Kor 2,10
4 ApCsel 9,6
5 Jak 1,17
6 Jn 5,19
7 Uo. 8,29
8 Uo. 14,17
9 Lk 24,49
10 ApCsel 4,19
11 Ef 3,16
12 Kiv 3,12
13 Róm 8,26-27
14 A szentmise prefációja.
15 Zsolt 18,10
16 Róm 8,14
17 Gal 5,22-23
18 Jn 15,8
19 Uo. 5
20 Uo. 7,37-39
21 Hujusmodi autem flumina sunt aquae vivae quia sunt continuatae suo principio, scilicet Spiritui Sancto inhabitanti. Szent Tamás: In Joan. 7. lect. 5.
22 Zsolt 45,5
23 1Kor 12,13
24 A Veni Creator-himnusz.