Oly nagy annak a kegyelemnek a gazdagsága, melyet Krisztus velünk közölni akar – Szent Pál kifürkészhetetlennek nevezi, – hogy a szentségek nem merítik ki. Krisztus a szentségeken kívül is hat és működik bennünk. Hogyan? Azáltal, hogy beléje vetett hitünkkel egyesülünk vele.
Hogy ezt megértsük, olvassuk el Szent Lukács evangéliumának egyik jelenetét. – Egyik apostoli útján isteni Megváltónkat körülvette és szorongatta a tömeg. Egy gyógyulást kereső beteg asszony közeledik hozzá és bizalommal telve megérinti ruhája szegélyét. Krisztus Urunk rögtön azt kérdezi a körülállóktól: „Ki illetett engem?” – És Péter feleli: „Mester! a sokaság szorongat és lökdös téged, és te azt kérdezed, ki illetett engem?” – De Jézus nem enged: „Illetett engem valaki, mert én érzem, hogy erő ment ki belőlem.” – És valóban az asszony abban a pillanatban meggyógyult és ezt hitének köszönhette: „Leányom! a te hited meggyógyított téged”.1
Valami hasonló történik velünk is. Valahányszor közeledünk Krisztushoz, a szentségeken kívül, erő, isteni erő megy ki belőle és hatol lelkünkbe, hogy megvilágosítson, megsegítsen bennünket.
Tudjuk, mi a hozzá való közeledés eszköze. Ez a hit. A hittel illetjük Krisztust és erre az isteni kapcsolatra lelkünk lassankint átalakul.
Mint mondottuk, Krisztus azért jött közénk, hogy részesítsen bennünket minden gazdagságában, erényeinek minden tökéletességében, mert mindene a mienk, minden értünk van. Krisztus Urunk minden cselekedete nemcsak példakép számunkra, hanem kegyelemforrás is. Erényeivel kiérdemelte számunkra azt a kegyelmet, hogy mi is gyakorolhassuk ugyanazokat az erényeket, melyeket benne szemlélünk. Minden egyes misztériuma sajátos kegyelmet tartalmaz, melyben bennünket is valóban részesíteni akar.
Kétségtelen, hogy Júdeában Jézus kortársai, akik hittek benne, bőséges részt kaptak ezekből a kegyelmekből, melyeket minden embernek érdemelt ki. Ezt megállapíthatjuk az evangéliumból. Mint láttuk, Krisztusnak nemcsak a testi betegségek meggyógyítására volt hatalma, hanem a lelkek megszentelésére is. Gondoljunk például arra, hogyan szentelte meg a szamariai asszonyt, aki a vele való beszélgetés után elhitte, hogy ő a Messiás. Hogyan tisztította meg Mária Magdolnát, aki az Istentől küldött prófétát látta benne és elment hozzá, hogy szent lábára öntse illatos kenetet. Az Isten Fiával való kapcsolat a benne hívő lelkek számára az élet forrása. „A te hited meggyógyított téged”. Gondoljunk arra, hogyan adja meg szenvedésekor Péternek, aki megtagadta, egyetlen tekintettel a megbánás kegyelmét. Gondoljunk halálakor a jobb latorra; mikor tőle helyet kért országában, elismeri, hogy Jézus az Isten Fia: és Jézus, már haldokolva, azonnal megbocsátja bűneit: „Ma velem leszesz a paradicsomban!”
Mindezt nagyon jól tudjuk; annyira meg vagyunk győződve róla, hogy néha így sóhajtunk fel: „Ó, bárcsak én is együtt élhettem volna Krisztussal Júdeában, követhettem volna, mint az apostolok, kísérhettem volna egész életeben, és jelen lehettem volna halálakor! Akkor biztosan szent lettem volna!” És mégis, hallgassuk csak, mit mond Jézus: „Boldogok, akik nem láttak, és hittek”.2
Nem azt akarja-e megértetni ezzel az Üdvözítő, hogy a vele való kapcsolat csupán a hit által számunkra még hatásosabb és kedvezőbb? Higgyünk hát az isteni Mester szavának! Az ő szavai „szellem és élet”.3 Legyünk meggyőződve arról, hogy szent emberségének hatalma és ereje ugyanaz a mi számunkra is, mint volt kortársai számára, mert Krisztus mindig él: „Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké”.4
Nem tudjuk eléggé ismételni, mennyire hasznos lelkünk számára ha a hit kötelékével egyesülünk az Úr Jézussal. – Tudjuk, hogy mikor a zsidók a pusztában vándoroltak és zúgolódtak Mózes ellen, Isten megbüntette őket és kígyókat küldött rájuk. Ezek marásától sokat szenvedtek. De bánatuktól megindulva, az Úr megparancsolta Mózesnek, hogy állítson fel egy érckígyót, amelynek puszta látása elég arra, hogy meggyógyítsa Izrael fiainak sebeit.5 – Az Úr Jézus saját szavai szerint6 ez az érckígyó előképe volt a keresztre szegezett Krisztusnak. Ugyancsak ő mondja: „Én pedig, ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok”.7 Mivel Krisztus Urunk keresztáldozatával minden kegyelmet kiérdemelt számunkra, azért ő lett minden világosságunk és minden erőnk forrása. – Ezért olyan termékeny és hatásos, ha a lélek alázatosan és szeretettel tekint Jézus szent emberségére.
Nem törődünk eléggé ezzel a megszentelő hatalommal, mely Krisztus emberségében rejlik, a szentségeken kívül is.8
Akkor kapcsolódunk szorosan Krisztushoz, ha rendíthetetlenül hiszünk istenségében, mindenhatóságában, érdemei végtelen értékében, érdemeinek kimeríthetetlen hatásában. – Szent Ágoston egyik beszédében, melyet a hippói néphez intézett, kérdezi, hogyan „illethetjük Krisztust”, mikor már felment az égbe? Azt feleli: A hit által. „Az érinti Krisztust, aki hisz benne.” És a szent egyházdoktor emlékeztet annak az asszonynak a hitére, aki érintette Jézust, hogy meggyógyuljon. Van sok testi ember, mondja, akik csak embert látnak Jézus Krisztusban és nem értik meg istenségét, melyet embersége elfátyolozott. Ezek nem érinthették meg, mert nem volt kellő hitük. Eredményesen akarod megérinteni Krisztust? Higgy istenségében, melyet ő, az Ige öröktől fogva megoszt az Atyával.9
Tehát a Jézus Krisztus istenségébe vetett hit kapcsol össze bennünket Krisztussal, minden kegyelem és minden élet forrásával. – Ezért valahányszor olvassuk az evangéliumot és átelmélkedjük Krisztus Urunk szavait és cselekedeteit, amikor elmélkedünk erényeiről és különösen amikor az Egyházzal együtt ünnepeljük misztériumait (mint később látni fogjuk), amikor egyesülünk vele minden cselekedetünkben, akár eszünk, akár dolgozunk, akár más Istennek tetsző dolgot cselekszünk, egyesülve az ő hasonló cselekedeteivel, amelyeket ő is véghezvitt földi életében, amikor mindezt hittel, szeretettel, alázattal és bizalommal tesszük: ugyanakkor isteni erő, hatalom árad ki Krisztusból, mely megvilágosít bennünket, segít leküzdeni magunkban az isteni működése elé meredő akadályokat és létrehozza lelkünkben a kegyelmet.
Erre azt mondja talán valaki: „De én nem érzem ezt az erőt”. – Nem is szükséges érezni. Maga Krisztus Urunk mondotta, hogy a lelkeken való uralma nem esik érzéki tapasztalás alá.10 A természetfeletti élet nem érzelgősségen alapul. Ha Isten az érzéki lelkitehetségekkel is érezhetővé teszi szolgálatának édességét, hálával tartozunk érte, de csak lépcsőnek használjuk ezt az alacsonyabbrendű ajándékot, hogy magasabbra hágjunk; eszköz legyen hűségünk növelésére, de ne ragaszkodjunk hozzá és főként ne építsük lelkiéletünket erre az érezhető áhítatra, mert akkor ingatag alapra építünk. Könnyen tévedhetünk, mert azt hisszük, hogy előrehaladtunk a tökéletesség útján, hiszen áhítatunk nagyon érezhető, vagy azt képzeljük, hogy egyáltalában nem haladtunk előre, mivel lelkünket lelki szárazság tikkasztja. Mi tehát természetfeletti életünk igazi alapja? A hit. A hit pedig erény, mely magasabbrendű lelkitehetségeink: az értelem és az akarat által gyakorolható. – Mit mond hát a hit? Azt, hogy Jézus Isten és ember, hogy embersége Isten embersége, a legfőbb Lény embersége, aki a végtelen bölcsesség, maga a szeretet és mindenhatóság. – Miért kételkedünk hát, hogy amikor hittel, alázattal és bizalommal közeledünk hozzá, a szentségeken kívül is, isteni hatalom árad ki belőle, mellyel megvilágosít, megerősít, támogat és megsegít bennünket? Soha senki sem közeledhetett hittel Krisztus Jézushoz anélkül, hogy meg ne nyerte volna azokat a jótékony erőket, melyek szüntelenül sugároznak a világosságnak és melegségnek ebből a tűzhelyéből: „Erő ment ki belőle…”
Tehát az örökké élő Krisztus Jézus, akinek embersége szétválaszthatatlanul egyesült az isteni Igével, számunkra a világosság és az élet forrása, abban a mértékben, amennyire hiszünk benne és amilyen erővel vágyódunk követésére. – Ha hűségesen szemléljük őt, lassanként belénk vési képmását, egyre jobban felfedi magát előttünk, részesít bennünket isteni Szíve érzelmeiben és erőt ad, hogy egész életünket összhangba hozzuk ezekkel az érzelmekkel.11 „Világos előttem, s teljesen beláttam – mondotta Szent Terézia, – hogyha az Úristennek kedvében akarunk járni, s azt óhajtjuk, hogy nagy kegyelmekben részesítsen bennünket, úgy illik és úgy akarja ő, hogy minden Jézus szentséges emberségének közvetítésével történjék, amelyben Ő Szent Felségének saját szavai szerint gyönyörűsége telik. Számtalan esetben tapasztaltam ezt s az Úr maga is megmondta nekem. Világosan megértettem, hogy ezen a kapun kell belépnünk, ha azt akarjuk, hogy Ő Szent Felsége, az ég uralkodója, nagy titkokat közöljön velünk… Mert ez az út teljesen megbízható.”12
Most értjük meg Jézus szavainak igazságát: „Atyám a mennyei szőlősgazda, én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki énbennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.”13 Szent Ágoston szép megjegyzése szerint Krisztus, az ember a szőlőtő. Mint Isten, egy Atyjával, tehát ő a szőlősgazda is, aki nem a külsőre dolgozik, mint a földi szőlősgazdák, hanem a lélek mélyén munkálkodik, hogy növelje benne a kegyelmet és a természetfeletti életet. Mert – teszi hozzá Szent Pál nyomán a nagy egyházdoktor, – nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem Isten, aki a növekedést adja.14
Jézusból, a szőlőtőből jut el a kegyelem nedve a szőlővesszőkbe, a lelkünkbe: – amíg egyesülve maradunk a szőlőtővel. Hogyan egyesülhetünk ezzel az isteni Szőlőtővel?
A szentségek, különösen az Oltáriszentség, az egyesülés sajátos szentsége révén: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne”.15 – Továbbá a hit által. Szent Pál mondja: „Krisztus lakjék szívetekben a hit által”.16 Krisztus azon hit által lakik bennünk, melyet a szeretet éltet, vagyis a tökéletes hit által, mely együtt jár a kegyelem állapotával. És valahányszor e hit által kapcsolatba jutunk Krisztussal, Krisztus mindannyiszor érvényesíti bennünk megszentelő hatalmát.17
Éppen ezért szükséges, hogy eltávolítsunk útjából minden akadályt, – a bűnt, a teljesen szándékos tökéletlenségeket, a teremtményhez és önmagunkhoz való ragaszkodást. Szükséges, hogy égő vágyunk legyen hozzá hasonlítanunk. Legyen élő és gyakorlati hitünk: élő hitünk, azaz higgyünk rendíthetetlenül az életszentség végtelen kincsében, mely Krisztusban van, aki mindenünk; legyen gyakorlati, éber, nagylelkű hitünk, mellyel Jézus lába elé borulunk, hogy betölthesse bennünk mindazt, amit vár tőlünk, Atyja dicsőségére.
Akkor Krisztus „szüntelenül szétárasztja bennünk megszentelő erejét, – mondja a trienti zsinat, – mint a fej a tagokban, mint a szőlőtő a szőlővesszőkben; mert ez az üdvözítő erő állandóan megelőzi, segíti és követi jócselekedeteinket”.18 Csak Krisztus kegyelmével leszünk szentek és az Atyaisten előtt kedvesek, mert általa száll fel az Atyához minden dicsőség: az Atya szereti Fiát, ezért a kiválasztottak országának fejévé tette és „mindent kezébe adott”.19
Jegyzet. Szent Tamás egy helyen (Q. 27. De Veritate a. 4.) szépen összefoglalja e fejezet fentebb kifejtett állításait. P. Hugon O. P. La causalité instrumentale en théologie (Az eszközszerű okság a teológiában) c. munkájában ezt a helyet a következőképpen értelmezi: „Krisztus Urunk emberi természete – írja Szent Tamás – az istenség eszköze és ezért vett részt az isteni erő működéseiben. Így tehát, amikor Krisztus érintésével meggyógyította a bélpoklost, ez az érintés, mint eszköz, eszközszerűen okozta a gyógyulást. A Megváltó szent embersége azonban ezt az eszközszerű hatást, mellyel a testi hatásokat létrehozta, a szellemi rendben is gyakorolta. Értünk kiontott vére megszentel bennünket és lemossa bűneinket. Jézus embersége tehát megigazolásunk eszközlő oka is. Ezt a megigazulást pedig lelkileg a hit, testileg a szentsége, útján nyerjük el, mert Krisztus embersége lélek és test. Így kell magunkba fogadnunk a Krisztusban lakozó megszentelő erő hatását. Ezért az a szentség a legtökéletesebb, amely valóban az Úr Jézus testét tartalmazza, tehát az Oltáriszentség, a többinek valamennyinek célja és betetőzése. A többi szentségben is van valami Krisztus emberségének megigazulást közlő erejéből, úgyhogy az Apostol kifejezése szerint (Zsid 10) a keresztséggel megszentelt keresztény ember meg van szentelve Krisztus vérével is. Tehát a Megváltó szenvedése hat az Újszövetség szentségeiben, melyek eszköz gyanánt működnek közre a kegyelem létrehozásában”.
1 Lk 8,43-48
2 Jn 20,29
3 Uo. 6,64
4 Zsid 13,8
5 Szám 21,9
6 Jn 3,14
7 Uo. 12,32
8 Vö. erre vonatkozóan Hedley O. S. B., a nemrég elhunyt newporti püspök Retraite spirituelle (Lelki magány) c. művének XII. fejezetét: Le regard sur Notre-Seigneur (Tekints Krisztusra! Francia fordítása: M. Bruneau, P. S. S. Paris, Lethielleux). Ebből láthatjuk, hogy „megdöbbentően átalakító, szinte csodás hatása van a szent emberségnek” azokra a lelkekre, akik hittel szemlélik.
9 Sermo 243., c. 2.; vö. Sermones 62, 3. és 244, 3.; 245, 3.; In Joan. 26,3.
10 Lk 17,20 és köv.
11 Itt az érzelem szót szellemi jelentésében vesszük, mint az akarat egyik tulajdonságát.
12 Önéletrajz, 22. fej. Összes művei II. köt. 221-222. l. P. (Szeghy) Ernő fordítása, 1928.
13 Jn 15,5
14 Nec talis, quales sunt, qui extrinsecus operando exhibent ministerium, sed talis, ut det etiam intrinsecus incrementum. Tract. in Joan. 80.
15 Jn 6,57
16 Ef 3,17
17 Christus per fidem habitat in nobis, ut dicitur, Ef 3. et ideo virtus Christi copulatur nobis per fidem. Szent Tamás: III., q. 62. a. 5. ad 2.
18 Ille ipse Christus tamquam caput in membra, et tamquam vitis in palmites, in ipsos justificatos jugiter virtutem influit: quae virtus bona eorum opera semper antecedit et comitatur et subsequitur. Concilium Tridentinum sess. VI. c. 16.
19 Jn 3,35