Ha Jézust földi életében szemléljük, láthatjuk, hogy ő minden kegyelem kútfeje és az élet forrása. Ez a szemlélődés jó hatással van a lélekre, mert megmutatja, mennyire csak Krisztus Urunktól várhatunk mindent.
Látjuk, istensége hogyan használja fel szent emberségét, mint eszközt, hogy kegyelmet és életet árasszon maga körül.
Elsősorban életet és testi egészséget.
Egyszer egy bélpoklos jelenik meg Jézus előtt és kéri, hogy gyógyítsa meg. Krisztus kinyújtja kezét, megérinti és így szól: „Akarom, tisztulj meg” és a lepra tüstént eltűnik.1 – Két vakot vezetnek eléje: Jézus kezével megérinti szemüket és ezt mondja: „Hitetek szerint legyen nektek”, és szemük megnyílt a világosságnak.2 – Más alkalommal egy siketnémát vezetnek hozzá és kérik, hogy tegye rá kezét. Akkor Jézus félrehúzza a tömegből, ujját fülébe dugja, nyálával érinti a nyelvét és szemét fölemelve az égre, így fohászkodik: „Nyíljál meg!” Ez az ember azonnal hallani kezd, nyelve megoldódik és helyesen szól.3 – Nézzük továbbá Lázár sírjánál. Krisztus szavával kelti életre a halottat.
Ezekből az eseményekből látjuk, hogy szent embersége szolgált istensége közvetítőjéül. Az Ige isteni személye gyógyít és támaszt fel halottat, de az Ige e csodák véghezvitelére az emberi természetet használja fel, mely vele egyesült. Krisztus emberi természete által ejtette ki a szavakat, kezével érintette a betegeket: tehát az istenség volt az élet forrása és embersége közvetítésével jutott el a testhez és lélekhez.4 Ezért érthetők az evangélium szavai: „Az egész sereg igyekszik vala őt illetni; mert erő méne ki belőle és meggyógyítá mindnyájukat.”5
Krisztus ugyanígy jár el a természetfeletti kegyelem ajándékozásánál is. Az Ige a vele egyesült emberi természet valamilyen cselekedetével, szavával vagy kézmozdulatával bocsátja meg a bűnöket és teszi megigazultakká a bűnösöket.
Mária Magdolna egy lakoma közben érkezik, hogy könnyeivel öntözze Krisztus lábát. Jézus így szól hozzá: „Meg vannak bocsátva bűneid… A te hited megszabadított téged; menj el békével”.6 Istensége bocsátja meg a bűnöket, mert csak az teheti meg; de jézus szavával jelenti ki ezt a bűnbocsánatot: embersége volt a kegyelem eszköze. – Az evangélium egy másik jelenete még kifejezőbb. Egyszer Jézus elé visznek egy ágyán fekvő inaszakadtat. „Megbocsáttatnak neked a te bűneid”, – mondja Jézus. De a farizeusok, akik ezt hallották és nem hittek Krisztus istenségében, zúgolódnak: „Kicsoda ez, hogy bűnöket akar megbocsátani? Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint az Isten?” Krisztus Urunk be akarja nekik bizonyítani istenségét, ezért így válaszol: „Mi könnyebb, azt mondani-e: Megbocsáttatnak neked bűneid, vagy azt mondani: Kelj fel és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az Emberfiának (figyeljünk erre a kifejezésre: Emberfia. Krisztus Urunk szándékosan használja e helyett: Isten Fia), hatalma vagyon a földön a bűnök megbocsátására, szóla az inaszakadthoz: Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj házadba”. És ez az ember a tömeg szemeláttára azonnal fölkelt, vette ágyát, amelyen odavitték és hazament, magasztalva Istent.7
Krisztus tehát föltétlen szabadsággal és korlátlan hatalommal visz végbe csodákat, bocsát meg bűnöket és osztja szét a kegyelmet, mivel mint Isten, ő a forrása minden kegyelemnek és életnek. De mindehhez emberségét használja fel. Krisztus embersége „éltető”, mert egyesült az isteni Igével.8
Ugyanez történik Jézus szenvedésében és halálában is. – Jézus emberi természetében szenved, engesztel és szerez érdemet; embersége az Ige eszköze és e szent emberség szenvedései valósítják meg üdvösségünket, okai megváltásunknak és visszaadják az életet.9 „Halottak voltunk vétkeink miatt, de Isten – Krisztussal, Krisztus által – életrekeltett és megbocsátotta minden bűnünket.”10 Szent Tamás is világosan kimondja ezt.11 Abban a pillanatban, amikor Krisztus Atyja iránt és irántunk érzett szeretetéből kész volt kiszolgáltatni magát ellenségeinek, hogy minden embernek visszaadja az isteni életet, azt kéri Atyjától, hogy „dicsőítse meg Fiát, … aminthogy hatalommal ruházta fel őt minden test felett, hogy mindenkinek, akit neki adott, egykor örök életet adjon”.12 Jézus azt kéri Atyjától, hogy valósítsa meg isteni üdvösségtervét. Az Atya Krisztust tette az emberiség fejévé. Azt akarja, hogy az emberiség egyedül Krisztusban nyerje el üdvösségét. Az Úr Jézus azt kéri most, hogy ez teljesüljön is, mivel bennünket helyettesítve szenvedésével és halálával készül kiengesztelni az egész emberiség összes bűneit és készül kiérdemelni számára az üdvösség és élet minden kegyelmét.
Krisztus Urunk imádsága meghallgatást nyert. – Mivel szenvedéseivel és érdemeivel ő eszközölte ki az emberi nem üdvösségét, ő lett minden kegyelem egyetemes szétosztója is: „Kiüresítette magát… Ezért az Isten is igen felmagasztalta őt és oly nevet adott neki, mely minden más név fölött van”.13 „Mindenek örökösévé rendelte.”14 Atyja nekiadott minden nemzetet, mert ő szerezte meg őket vérével: „Kérd tőlem és neked adom a nemzeteket örökségedül”.15 Fölöttük „minden hatalom neki adatott mennyben és a földön”.16 mivel „az Atya szereti a Fiút és mindent az ő kezébe adott”.17
Tehát Krisztus Jézus nemcsak egyetlen példaképünk, főpapunk, a világ megváltója és egyetemes közbenjáró, hanem minden kegyelem szétosztója is. „A kegyelem kiárasztása – mondja Szent Tamás, – egyedül Krisztust illeti meg. Ő a mi megszentelődésünk oka, mert benne bensőségesen egyesült az istenség és az emberség.”18 „Krisztus lelke – folytatja, – a legnagyobb teljességben kapta meg a kegyelmet; következésképpen úgy illik, hogy Krisztus ebben a teljességben, amelyet úgy kapott, részesítse a lelkeket. Így tölti be szerepét, mint az Egyház feje. Ezért az a kegyelem, amely Krisztus lelkét ékesíti, lényegében ugyanaz, mint amely minket is megtisztít.”19
1 Mt 8,2-3
2 Uo. 9,27-29
3 Mk 7,32-35
4 Teológiai kifejezéssel élve: az emberség szolgált az élet forrásául, mint az Igével egyesült eszköz: ut instrumentum conjunctum.
5 Lk 6,19
6 Uo. 7,48-50
7 Lk 5,18-25
8 Carnem Domini vivificatricem esse dicimus, quia facta est propria Verbi cuncta vivificare praevalentis. Concil. Ephes. can. 11.
9 Actiones humanitatis ex virtute divinitatis fuerunt nobis salutiferae, utpote gratiam in nobis causantes et per meritum et per efficientiam quamdam. Szent Tamás: III., q. 8. a. 1. ad 1.
10 Kol 2,13
11 Idézzük az „angyali egyházdoktor”-nak ezt a szép mondatát: Verbum prout in principio erat apud Deum, vivificat animas, sicut agens principale; caro tamen ejus et mysteria in ea patrata operantur instrumentaliter ad animae vitam. III., q. 62. a. 5. ad 1. Vö. III., a. 48. a. 6.; a. 49. de Veritate, a. 4.
12 Jn 17,1-2
13 Fil 2,7-9
14 Zsid 1,2
15 Zsolt 2,8
16 Mt 28,18
17 Jn 3,35
18 Interior autem influxus gratiae non est ab aliquo, nisi a solo Christo, cujus humanitas ex hoc, quod est divinitati conjuncta habet virtutem justificandi. Szent Tamás: III. q. 8. a 6.
19 Uo. a. 5.