Nem csekély azok száma, akik a vagyoni károkat, még ha puszta véletlenségből okozták is, kényes becsületérzéssel igyekeznek visszatéríteni. Isten mentsen! hogy egyetlen igazságtalan fillér tapadjon kezükhöz. Ámde kevesen vannak, akiket lelkiismeretük arra ösztönöz, hogy a csorbákat is, melyeket mások jóhírén ejtettek, ugyancsak kiköszörüljék. Arra meg éppen nem gondolnak, hogy a megszólás- vagy rágalomból eredő összes erkölcsi s anyagi károkért szintén ők a felelősek. Pedig mindennek jóvátevése éppen olyan kötelesség, mint a lopott jószág visszatérítése. Enélkül nincs bűnbocsánat, nincsen üdvösség.
Midőn 1877-ben Bécsben népmissziót tartottak, ez a nagy igazság bizonyos nőt a lelke mélyéig megrendített. Egyik varrónőtársát, ki magát s édesanyját munkájával szépen fenntartotta, rágalommal hírnevében s anyagilag is tönkre tette. Hogy most már a fenyegető poklot elkerülje, minden áldozat árán teljes elégtételt akart nyújtani. Mit tett tehát? Elment a szerencsétlen leányhoz s tőle könnyek között ünnepélyesen bocsánatot kért; saját neve aláírásával iratot függesztett ki annak ajtajára, melyben a rágalmat visszavonja. Felkereste mindazokat, akik előtt a szegény áldozatot rossz hírbe hozta s előttük bevallotta vétkét. Végül 100 forintot adott át neki, hogy abból édesanyjával éldegéljen, míg csak a jó Isten megint zöldágra segíti. Bizonnyal szép jele volt mindez az őszinte megtérésnek. De, kérdem, kipótolt‑e, jóvátett‑e mindent?
Magán a jóhíren ejtett sérelem kiegyenlítése személyes kötelesség, de nem így a megszólás vagy rágalom által okozott anyagi kár megtérítése, mely a vétkesnek anyagi javait terheli s így az örökösökre is átszármazik.
A jóvátétel s megtérítés dolgában egyébként ugyanazok az alapelvek irányadók, melyeket már a VII. parancsnál közöltünk. Nevezetesen a következők tartandók szem előtt.
1. Aki súlyos bűnnel igazságtalanul súlyos kárt okozott, halálos bűn terhe alatt tartozik azt jóvátenni.
2. Aki bocsánatos bűnnel kisebb mérvben sértette meg az igazságosságot, a kiegyenlítésre is bocsánatos bűn terhe alatt köteles.
3. Megeshetik, hogy magában véve kisebb megszólás vagy rágalom jelentékeny anyagi kárnak lesz az okozója. Így kitűnően jövedelmező titkári állástól üthetjük el azt, akit illetékes helyen fecsegőnek jellemzünk. Ilyenkor, ha valóban igazságtalanul jártunk el, súlyos kötelességünk a kárt megakadályozni, illetőleg jóvátenni.
4. Ha pedig csupán véletlen elszólásból támad másnak kára, szavunkat ugyan vissza kell vonnunk, de csak akkor, ha azt nagyobb kellemetlenség nélkül tehetjük. Ha ezt puszta hanyagságból elmulasztjuk s az előrelátható károknak gátat nem emelünk, súlyos felelősséget vonhatunk magunkra.
Ha komoly s lelkiismeretes egyének előtt követtünk el megszólást vagy rágalmat, csupán ezek előtt kell a bűnt jóvátennünk. A többit lássák ők, ha a dolgot netalán továbbították.
Ha azonban könnyelmű fecsegők előtt ártottunk más hírnevének, kik azt előreláthatólag dobra fogják ütni, voltaképpen az összes hírhullámgyűrűkért Isten s ember előtt felelősek vagyunk. Gyakorlatban az ily kárt jóvátenni lehetetlenség.
A falu agg plébánosát egyik mesterember híve hamis hír terjesztése által becsületében tönkretette. A jámbor lelkipásztor a dolgot annyira szívére vette, hogy belebetegedett s ágynak dőlt. Meghallotta ezt a rágalmazó s bánva tettét, eljött plébánosához bocsánatot kérni. „Megbocsátok – szólt ez meghatottan –, de engedd meg, hogy kis penitenciát szabjak reád. Húzd ki ezt a vánkost fejem alól, menj a toronyba vele, nyisd ki ott s engedd a szélnek a tollakat s aztán jöjj vissza hozzám.” A bűnbánó mesterember mindent szó szerint betöltött. „Most még csak egy van hátra – vette fel ismét a szót a beteg lelkiatya –, menj s szedd újból össze a tollakat s hozd azokat ismét vissza hozzám.” „Ó, plébános uram – válaszolt erre a bűnös –, hogyan is tehetném azt, mikor a szél a tollakat ki tudja, hányadik határba hordotta széjjel.” „No, lásd, fiam – végzé be az aggastyán az oly érthető leckét –, könnyű valamit elterjeszteni, de nehéz, sőt lehetetlen azt ismét összegyűjteni.” Pedig voltaképpen ez volna a kötelesség.
Rettentő felelősség terheli tehát a megszólókat s rágalmazókat.