Krisztus Jézus elégtételével és általában élete minden tettével kiérdemelte számunkra a bűnbocsánat, üdvösség és megszentelődés minden kegyelmét.
Mi az érdem?
Jutalomra számot tartó jog.1 Mikor kijelentjük, hogy Krisztus művei érdemszerzők számunkra, ez azt jelenti, hogy Krisztusnak joga van ahhoz, hogy mi általuk elnyerjük az örök életet és mindazokat a kegyelmeket, amelyek ehhez szükségesek vagy vele járnak. Szent Pál is azt mondja: „Megigazultunk (azaz igazakká lettünk Isten előtt), de nem saját erőnkből, hanem ingyen, Isten ingyenes ajándékából, az ő kegyelméből a megváltás által, mely Jézus Krisztusban vagyon”.2 Tehát az Apostol megérteti velünk, hogy Krisztus szenvedése, amely betetőzi és megkoronázza földi életének összes műveit, örök életünk forrása: Krisztus megszentelődésünk érdemszerző oka.
Mi ennek az érdemnek mélységes értelme? – Hiszen minden érdem személyi. Mikor a kegyelem állapotában vagyunk kiérdemelhetjük magunk számára ennek a kegyelemnek a növekedését; de ez az érdem csak személyünket illeti meg. Mások számára nem érdemelhetünk ki kegyelmet, legfeljebb kérhetjük, kiesdhetjük Istentől. – Hogyan tudott hát Krisztus érdemet szerezni a mi számunkra? Milyen címen szerzett Krisztus érdemet nem csupán a maga számára, mint ahogyan például kiérdemelte embersége megdicsőülését, hanem mások számára is? Hogyan tudta kiérdemelni számunkra, az egész emberi nem számára az örök életet?
Az érdemnek, a kegyelem gyümölcsének és következményének – ha szabad így szólnunk, – ugyanakkora kiterjedése van, mint a kegyelemnek, melyen alapul. – Krisztus Jézus telve van megszentelő kegyelemmel, mellyel személyes érdemeket szerezhet a maga számára. De ez a kegyelem Jézusban nem egyedül a maga számára van; ennek a kegyelemnek nemcsak személyi jellege, hanem egyetemes kiváltsága is van. Krisztust a mennyei Atya arra szánta, hogy fejünk, vezérünk, képviselőnk legyen. Az örök Atya azt akarja, hogy „elsőszülött legyen az összes teremtmények között”. Mivel Krisztus örök hivatása, hogy a kiválasztottak feje legyen, ez hozza magával, hogy benne, aki a megtestesülés révén a mi fajunkból való, a kegyelem kimagasló és egyetemes jellegű, melynek nemcsak az a célja, hogy Jézus emberi lelkét megszentelje, hanem az is, hogy az örök élet terén őt az emberiség fejévé tegye.3 – Ezért szociálisak Jézus összes cselekedetei, ha az emberi nemhez való vonatkozásaikban tekintjük őket. Amit Krisztus cselekszik, nemcsak a maga számára, hanem a mi nevünkben is cselekszi. Ezért mondja Szent Pál, hogy „valamint a sok ember megtétetett bűnösnek egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember megtétetett megigazultnak egynek az engedelmessége által”.4 Még hozzá milyen engedelmességgel! és olyan ember engedelmessége által, aki egyformán Isten is, aki valamennyiünket visszahelyezte a kegyelem állapotába. Tehát Krisztus Jézus, mint fejünk és vezérünk, valamennyiünk számára szerzett érdemet; éppúgy, mint ahogyan bennünket helyettesítve valamennyiünkért eleget tett. És mivel itt Isten az érdemszerző, érdemei végtelen értékűek és hatásuk kimeríthetetlen.5
Krisztus elégtételét és érdemeit azonban az teszi igazán széppé és teljessé, hogy önként és szeretetből vállalta szenvedéseit. A szabadság lényeges föltétele az érdemnek: hiszen csak az a tett méltó dicséretre, amelyért felelős az, aki véghezvitte: „Ahol nincs szabad elhatározás, ott érdem sincs”, – mondja Szent Bernát.6
Ez a szabadság jellemzi Jézus egész megváltói küldetését. Az Istenember, Krisztus szabad elhatározásával vállalta magára a szenvedést halandó testében, mellyel érezhette a fájdalmat. – Mikor a világra jött, azt mondta Atyjának: „Íme eljövök!… hogy megcselekedjem, ó Isten, a te akaratodat”. Előre látta minden megaláztatását, szenvedése és halála minden fájdalmát és szabadon, szívében Atyja iránt és irántunk való mélységes szeretetével mindent elvállalt: „Igen, ezt akarom, én Istenem, törvényed itt van szívemben”.7
Ezt az elhatározását Krisztus egész életében sértetlenül megtartja. – Áldozatának órája szüntelenül előtte lebeg. Türelmetlenül várja. „Az ő órájának” nevezi,8 mintha csak az lett volna neki a legfontosabb egész életében. Tanítványainak előre megjövendöli halálát, körülményeit nagyon is világos szavakkal előre megrajzolja előttük, hogy ne csalódjanak benne. Amikor Szent Péter egészen megrendül Mestere halálának a gondolatától és meg akarja akadályozni szenvedéseit, Jézus visszautasítja: „Te nem az Isten dolgával gondolsz!”9 De ő ismeri Atyját. Iránta és irántunk való szeretetéből szent lelke egész buzgóságával siet szenvedése elé, de egyúttal föltétlen szabadságának és méltóságának teljes tudatában. Szerető elhatározása élénken él ugyan benne, mint a tűzhely. Vér „keresztségével kell megkereszteltetnem”,10 – mondja, de életét senki sem veheti el tőle; önként adja oda.11 Lássuk, hogyan világítja meg e szavak igazságát. Egyszer Názáret lakói le akarták lökni egy magas szikláról: Jézus csodálatos nyugalommal eltűnt közülük;12 egy másik alkalommal Jeruzsálemben meg akarták kövezni a zsidók, mert tanúságot tett istenségéről; elrejtőzött és kiment a templomból.13 Még nem jött el az ő órája.
De mikor elérkezett, kiszolgáltatja magát. – Nézzük az Olajfák-hegyén, halála előestéjén. Közeledik feléje a fegyveres csapat, hogy elfogják és halálra ítéljék. „Kit kerestek?” – kérdezi tőlük. Feleletükre: „A názáreti Jézust”, egyszerűen ezt válaszolja: „Én vagyok”. Ez az ajkairól elhangzott egyetlen szó elég arra, hogy földre sújtsa ellenségeit. Ott tarthatta volna őket a földön vagy mint maga mondta, „kérhette volna Atyját aki az angyalok légióit küldötte volna el megszabadítására”.14 Éppen ebben a pillanatban emlékezteti őket, hogy mindennap látták a templomban és senki sem emelte rá kezét: akkor még nem jött el az ő órája. Ezért nem engedte meg, hogy elfogják. Most ütött az óra, amikor ki kell szolgáltatnia magát hóhérainak, akik csak a pokol hatalmának eszközei: „Ez a ti órátok és a sötétség hatalma”.15 A katonák egyik törvényszékről a másikra hurcolják: tűri. De a Főtanács, a zsidók legfőbb törvényszéke előtt még kijelenti az Isten Fiának jogait, azután átadja magát ellenségei dühének, egészen addig a pillanatig, míg a kereszten be nem fejezi áldozatát.
Valóban, maga akarta halálra adni magát: „Feláldoztatott, mert ő maga akarta”.16 Mikor az Istenember így önként, szeretetből egészen odaadta magát a kereszten, mikor meghalt és szeretetből, feltétlen szabadsággal bemutatta szeplőtlen áldozatát, – végtelen értékű elégtételt adott az isteni igazságosságnak.17 Krisztus kimeríthetetlen érdemeket szerzett számunkra, míg visszaadta az emberiségnek az örök életet. „És a befejezéshez jutván örök üdvösség oka lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek.”18 Joggal mondhatta Szent Pál: „Ezzel az akarattal szenteltettünk meg Jézus Krisztus testének egyszer való feláldozása által”.19
Mert Krisztus „valamennyiünkért meghalt”.20 – Ő „engesztelés a mi bűneinkért, éspedig nemcsak a mieinkért, hanem az egész világéiért is”,21 úgyhogy ő az „egyetlen közvetítő Isten és az emberek között”.22
Ha az isteni üdvösségtervet tanulmányozzuk, különösen Szent Pál leveleinek világánál, látjuk: Isten azt akarja, hogy üdvösségünket és életszentségünket csak Fia vérében keressük. Nincs más Megváltó. „Más név nem adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kellene”:23 mert halálának ereje végtelen: „Egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette azokat, akik meg akarnak szentelődni”.24 Az az Atya akarata, hogy Fia, Jézus, aki fájdalmas szenvedésével helyettesítette az egész emberiséget, feje legyen az összes kiválasztottaknak, akiket áldozatával és halálával megváltott.
Ezért zengi a megváltott emberiség az égben a dicséret és hálaadás énekét Krisztusnak: „Megváltottál minket Istennek önvéreddel, minden törzsből és nyelvből és népből és nemzetből”.25 Mikor majd az örök boldogságban leszünk, mi is szemléljük Krisztus Urunkat és mondjuk neki: Te váltottál meg drága véreddel; hála neked, hála szenvedésednek, keresztáldozatodnak, elégtételednek, érdemeidnek, hogy megmentettél minket a haláltól és az örök kárhozattól. Krisztus Jézus, feláldozott Bárány, tiéd legyen a dicséret, tisztelet, dicsőség és áldás mindörökké!26
1 Itt a tulajdonképpeni értelemben vett érdemről beszélünk, a szó szoros értelmében vett jogról, melyet a teológia meritum de condigno-nak nevez.
2 Vö. Róm 3,24
3 Ezt a kegyelmet a teológia gratia capitis-nak, „a főség kegyelmének” nevezi.
4 Róm 5,19
5 Természetesen Krisztus érdemeit alkalmaznunk kell magunkra, hogy hatásukat tapasztaljuk. Ez az alkalmazás a keresztséggel kezdődik. A keresztség által kapcsolódunk bele Krisztus testébe, általa leszünk misztikus testének élő tagjai: megvan a kötelék a fej és a tagok között. Ha már megigazultunk a keresztségben, akkor a magunk számára is szerezhetünk érdemet.
6 Sermo I. in Cant.
7 Zsolt 39,8-9 és Zsid 10,9
8 Jn 13,1
9 Mk 8,31-33
10 Lk 12,50
11 Jn 10,18
12 Lk 4,30
13 Jn 8,59
14 Mt 26,53
15 Lk 22,53
16 Iz 53,7
17 In morte Christi facta est consummatio eorum, quae exigebantur ad satisfactionem. Szent Tamás: III. Sent. dist. 21., q. 2. a. 1. ad 3. et 4.
18 Zsid 5,9
19 Uo. 10,10
20 2Kor 5,15
21 1Jn 2,2
22 1Tim 2,5
23 ApCsel 4,12
24 Zsid 10,14
25 Jel 5,9
26 Jel 5,11-12