Mit jelent a teológiában az a kifejezés, hogy Krisztus üdvösségünk és megszentelődésünk elegettevő és érdemszerző oka?
Tudjuk, hogy amikor Isten megteremtette az első embert, igazságban és kegyelemben teremtette. Ádám Isten gyermeke és örököse volt. De Isten terve meghiúsult a bűnnel: Ádám, az emberiség feje, vétkezett. – Ő is, utódai is egy csapásra elvesztették minden jogukat az isteni élethez és örökséghez. Ádám minden gyermeke a sátán rabja1 és vele együtt kegyvesztett lett. Ezért Szent Pál szerint már mint „Isten ellenségei” születnek,2 „a harag fiai”3 és ki vannak zárva az örök boldogságból.4
Hát senki sem találkozott Ádám fiai közül, aki megváltotta volna testvéreit és levette volna a rájuk nehezedő átkot? Senki, – mert Ádámban valamennyien vétkeztek. Sem a maga, sem mások számára nem tudott senki egyenlő értékű elégtételt nyújtani.
A bűn Istenen ejtett sérelem, sértés, amelyet ki kell engesztelni. Maga az ember, mivel csak teremtmény, nem tudja megfizetni azt az adósságot, mellyel az isteni Fölségnek tartozik a bűn miatt, melynek végtelen a gonoszsága. Az egyenlő értékű elégtételt olyan személynek kell felajánlania, akinek a méltósága ugyanakkora, mint a sértetté. A sértés nagyságát a megsértett személy méltósága méri le: egy fejedelem megsértése rangja miatt sokkal súlyosabb, mintha egy paraszton esik ugyanaz a sértés.5 Az elégtételnél éppen megfordítva áll a dolog. Az elégtétel nagysága nem annak a méltóságától függ, aki elfogadja, hanem azétól, aki adja. Ugyanaz a király fogadja egy paraszt és egy fejedelem hódolatát. Nyilvánvaló, hogy a fejedelem hódolata felülmúlja a parasztét.
Köztünk és Isten között végtelen nagy a különbség. – Kétségbe kell hát esnie az emberiségnek? Az Istenen esett sértés sohasem tehető jóvá? Az ember sohasem nyeri vissza többé az örök boldogságot? Ezt a kínzó problémát egyedül csak Isten oldhatta meg.
Tudjuk, hogyan felelt reá az Isten, hogyan oldotta meg csupa irgalommal és igazságossággal. Kifürkészhetetlen szándékában elhatározta, hogy megváltja az emberiséget, végtelen igazságosságának egyenlő értékű elégtételt ad. Ezt az elégtételt egy áldozat véres önfeláldozásával adja meg majd, aki szabad elhatározásával önként helyettesíti a bűnös emberiséget. Ki lesz ez az áldozat? Ki lesz ez a Megváltó? „Te vagy-e az eljövendő?”6 Isten már a bűn másnapján megígérte, de sokezer év telik el, míg eljön. Sokezer év, miközben az emberiség megnevezhetetlen örvény mélyéről tárja ki feléje karjait, ahonnét nem tud kiemelkedni; sokezer év, miközben áldozatot áldozatra, engesztelést engesztelésre halmoz, hogy kiszabaduljon rabságából.
De „mikor eljön az idők teljessége”, Isten elküldi a megígért Megváltót, azt a Megváltót, aki majd megváltja az egész teremtett világot, legyőzi a bűnt és kiengeszteli az embereket Istennel. Kicsoda ez a Szabadító? – Ez az emberré lett Isten Fia.
Mint ember, Ádám fajából származik, önként helyettesítheti hát összes testvéreit és – hogy úgy mondjuk – felelősséget vállalhat bűnükért. Amikor halandó testében szabad elhatározással magára vállalja a szenvedést és az engesztelést, érdemet szerezhet. – Mivel Isten, érdeme végtelen értékű, elégtétele egyenértékű, jóvátétele teljes. Szent Tamás szerint csak teljesen végtelen értékű cselekvés adhat teljesen egyenértékű elégtételt. Ilyen cselekvést pedig csakis Isten vihetett végbe.7 Az igazságosság rendje azt követeli, hagy a büntetés a bűnnek megfelelő legyen, sőt még azt is – mondja Szent Tamás, – hogy az adjon elégtételt a bűnért, aki elkövette. Ezért kellett felvennie Istennek a bűn által megromlott emberi természetet, hogy feláldozhassa elégtételül ezért az egész természetért.8
Így oldotta meg maga Isten a kérdést; másképp is megoldhatta volna. De Bölcsessége, Hatalma, Jósága ezt a megoldást választotta. Ezt kell azóta szemlélnünk és magasztalnunk, mert ez a megoldás csodálatos. „Krisztus embersége – mondja Szent Gergely – lehetővé tette, hogy meghaljon és elégtételt nyújtson az emberekért; istensége révén visszaadhatta nekünk a megszentelő kegyelmet.”9 A bűnnel beszennyezett emberi természetből halál áradt; az Istennel egyesült emberi természetből kegyelem és élet forrása fakadt: „… Hogy ahonnan a halál származott, onnan élet támadjon”.10
1 ApCsel 26,18; Jn 12,31; Kol 1,14
2 Róm 5,10; 11,28
3 1Tesz 1,10; Róm 2,5.8; Ef 2,3
4 Róm 2,2; 5,15-18
5 Peccatum contra Deum commissum infinitatem habet ex infinitate divinae majestatis; tanto enim offensa est major, quanto major est ille, in quem delinquitur. Szent Tamás: III., q. 1. a. 2. ad 2.; ad 2.; vö. I-II., q. 87. a. 4.
6 Mt 11,3
7 III., q. 1. a. 2. ad 2.
8 Uo. q. 4. a. 6.
9 Moralia 17., c. 30. n. 46.
10 A Szent Kereszt prefációja.