Lássunk pár gyakorlati esetet a rágalmazásra.
1. Természeti fogyatkozásokat, minők tehetségtelenség, okosság-hiány, törvénytelen származás stb. másokról feltárni rendesen csupán bocsánatos bűn, mert mindenki tudja, hogy ilyesmiről az ember nem tehet s ezek ellenére is a legbecsületesebb ember lehet. Ha azonban ily megszólás (rágalom) másnak esetleg mégis nagy kárt okoz, a halálos bűntől alig menthető.
2. Valakit úgy általában kevélynek, fukarnak, haragos természetűnek mondani szintén csak bocsánatos. Ezek s hasonló elnevezések ugyanis többnyire csak a természeti hajlamokat s bizonyos bocsánatos bűnök gyakrabbi ismétlődését szokták jelenteni.
3. Egyetlen súlyos bűnt többeknek elbeszélni rendesen halálos bűn, mert nagy becsületbeli kárt okoz. Így pl. elhíresztelni, hogy a tisztaság dolgában elbukott, hűtelenséget követett el hitvestársa ellen, lopott, sikkasztott stb.
4. Súlyos bűnt egyetlen okos férfiúnak elmondani, kiről méltán feltehető, hogy azt titokban tartja, bizonyára nem halálos bűn, sőt bűntelen cselekedet lehel, ha megfelelő okból, pl. tanács- vagy vigaszkérés céljából történik. Sőt ily alapos mentség híján is valószínűleg nem több a bocsánatos bűnnél. Így rendszerint nem vét súlyosan a feleség, aki a másokról megtudott nagy botlásokat csupán férjének beszéli el, akiről, mint komoly s lelkiismeretes férfiúról feltételezi, hogy ily dolgokról mások előtt hallgatni fog.
5. Úgy általában kedvezőtlenül nyilatkozni egyesekről magában véve rendesen csak bocsánatos bűn, hacsak nem oly kifejezésekkel történik, amelyből az illetők nagy vétkeire lehet méltán következtetni, mint pl. ha valaki másról azt állítaná, hogy róla bővebben beszélni nem lehet a szeretet súlyos sérelme nélkül.
6. A másoktól hallott hírek továbbadására nézve a következő szabályok állnak.
a) Halálos bűn az igazságosság ellen továbbítani a felebarátunk hírnevét súlyosan érintő híreket, ha úgy adjuk elő a dolgot, hogy hallgatóink az általunk felhozott bizonyíték alapján elhiszik azokat. Ez történhetnék meg, ha a megszólást (rágalmat) így vezetném be: „Teljesen hiteles forrásból tudom” vagy „egészen megbízható egyén mondotta nekem …” Ily esetben a megszólás (rágalom) a becsületbeli kárnak valóságos s bűnös oka volna s így az igazságosság szenvedne sérelmet.
b) Halálos bűn, de csak a szeretet ellen ugyanily hírek elbeszélése, ha azoknak a hallgatók csupán a saját könnyelműségük- s rosszaságukból kifolyólag adnak hitelt.
c) Bocsánatos bűn vagy bűntől mentes dolog valamit mint hitelt nem érdemlő, puszta mendemondát szóvátenni, midőn hallgatóink is előreláthatólag azt mint ilyet fogják fel.
7. Elbeszélni súlyos bűnt a tettes megnevezése nélkül nem vétek, feltéve, hogy a hallgatók azt, akiről szó van, a körülményekből meg nem ismerhetik. Ellenben halálos bűn lehet, ha a szereplőt úgy leírjuk, hogy kilétét könnyű kitalálni. Ugyancsak súlyos vétek a bűnöst ugyan el nem árulni, de megnevezni a családot, zárdát, szerzetet, amelynek tagja. Így ugyanis az illető erkölcsi testületet éri a kár.
8. Oly bűnt elbeszélni, mely más, már közismert vétekkel szorosan összefügg, legfeljebb csak bocsánatos; mint pl. részeges férjről azt állítani, hogy feleségét el szokta verni. Ellenben súlyos bűn volna egészen más természetű bűnt fedni fel, mint aminőben az illető egyén becsülete már hajótörést szenvedett, pl. tolvajlásért elítéltről elterjeszteni, hogy házasságtörő.
9. Azt hirdetni, hogy ebben vagy abban a városban, faluban minden kereskedő csaló, minden asszony rossz, lehet halálos, ha ugyan ebből valamennyinek becsületére tényleg szennyfolt tapad. Legtöbbször azonban az ily nagy mondásokból egyesek becsületére következtetni nem lehet s így alig mondhatók megszólásnak vagy rágalomnak. Ilyen túlzás volt az, amelyet Abraham a S. Clara, szellemességéről s csípős humoráról híres szónok engedett meg egykor magának, mikor az állította, hogy a becsületes asszonyt hallgatói közül egy talicskán ki lehetne a templomból vinni. Mikor pedig a felzúdult közönség e kijelentés visszavonását követelte, azzal vágta ki magát: „Hiszen azt nem mondottam, hogy hányszor kellene fordulni…”
10. Nem szabad titkos súlyos bűnt úgy sem elbeszélni, ha hozzá is tesszük, hogy az illető penitenciát tartott érte. A vezeklés ugyanis nem tudja egészen lemosni a becstelenség foltját az emberek szemében s a teljes bizalmat helyreállítani.
11. Azt állítani egyes szerzetekről vagy zárdákról, hogy lazultak, világiasak, fogadalmat, szabályt nem tartanak, halálos bűn, ha ugyan ez a gyászos állapot nem valóságos és közismert.
12. Egész nemzetekről megállapítani, hogy kevélyek, nem civilizáltak stb. rendesen semmi bűn. Ugyanis rendszerint közismert tulajdonságok ezek, természetes hajlamok, melyekből egyesek jellemére mi sem következik.