a) „Mikor pedig eljövend a Vígasztaló, kit én küldök nektek az Atyától, az igazság lelkét, ő bizonyságot tesz felőlem” (Ján 15,26). A Szentlélek behatol a lelkekbe s meggyőzi őket Krisztus tanításáról. Először meggyőzi őket a bűnről, fölébreszti lelkiismeretüket s öntudatukra hozza rémületes adósságukat; azután fölébreszti a felelősség érzetét, hogy Isten mindenkinek kezére bízta lelke üdvét s hogy azt munkálnia kell; végül bemutatja kellő világításban a világot, annak hiúságát, s vele szemben kigyullasztja az eszméket, hogy beleégjenek lelkükbe. Ó mily hatalmas bizonyság ez, mely Krisztus felé fordítja szívünket! Mily fölséges, ékesszóló, meggyőző apostola s tanítója Krisztusnak a Szentlélek! Hangos lesz a szívem tőle; fölkavarja lelkemet: indít, mozgat, hív: gyere te is erre! S aki a Szentléleknek hódol, abból is bizonyság s tanú lesz: „ti is bizonyságot tesztek”. Ha szentek, tiszták, lelkesek lesztek, akkor rólatok olvassa le a világ, hogy Krisztus is szent és jó, ki szentté s jóvá tesz. Ha erényesek s kifogástalanok lesztek, akkor éltetek a Krisztus kegyelmének bizonysága. Ó tegyünk tanúságot Róla, hogy ő jó, hogy szent, hogy Üdvözítő, hogy erős Isten!
b) „De most immár ahhoz megyek, ki engem küldött…” (Ján. 16,5). Elmegyek helyet készíteni nektek, azután értetek jövök s elviszlek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek… Idegenszerűen hangzanak ezek a szavak, de bele kell találnunk magunkat, hogy a lét végtelenszer nagyobb része a halálon túl van. A föld létünknek kezdetleges kiindulási helye, azon kívül „sok lakóház van”, telve kinccsel s szépséggel, boldogsággal s otthonossággal. A csillagok s világok s a végtelen Isten csodálatos megnyilatkozásai ezek; mélységek az elmerülésre, szépségek az élvezetre, telve élettel a lélek telítésére. Kicsiny a föld, mert nagy az ember; de a végtelen bizonyára úgy közli magát a lélekkel, hogy beteljék. E kifogyhatlan élet dagályait várjuk; a halálban nyílnak meg zsilipjei. Ez lesz az ébredés! A halál a léleknek kiszabadulása néhány rőfnyi idegszálnak hálójából! Megyek, megyek, a te házad küszöbe felé; ó eressz be!
c) „Hasznosabb nektek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, a Vigasztaló nem jő hozzátok; ha pedig elmegyek, elküldöm öt hozzátok” (u. o. 7). Szeretetetek nagyon érzéki, be van futtatva sok idegszállal, rosttal és izommal, és jó volna, ha lelkiebbek volnátok. Ti ragaszkodtok hozzám, de a ti ragaszkodástok önző. Szeretnétek, hogyha melengetnélek s vigasztalnálak titeket, mint az édesanya gyermekeit; azt akarnátok, hogy járszalagon vezetnélek; szóval érzékileg szerettek engem. Nem mondom, hogy ne szeressetek, de kívánom, hogy erényetek független legyen a test és vér sugallataitól. Kívánom, hogy önzetlenül, lélek szerint szolgáljátok a jó ügyet, s kifejlődjék bennetek a lelki ember. Ezt adja meg a Vigasztaló Lélek. – Nem vigaszokért s nem bérért szolgálok. Akár érzek vigaszt, akár nem, akár napsugárban állok, akár éjben, hűen teljesítem az Úr akaratát!