Ha az észbeli fenntartás olyan, hogy még a körülményekből sem lehet a beszélő igazi gondolatára következtetni, semmiben sem különbözik a hazugságtól.
Ariust a niceai általános zsinat hitvallásra szólítja fel. Erre ő írásban nyújtja be a tiszta katolikus tant, melynek tagadásáról vádolták. Egyben kijelenti, hogy ő úgy hisz, amint leírta. Ámde közben egy másik, keblében rejtegetett írásra gondol, melyben eretnek tanait kifejtette. Mi volt ez egyéb aljas hazugságnál? A lokrii görögök is – állítólag – hűseget esküdtek a szikuloknak „míg lábuk a földet éri s fej van a válluk felett”, ámde azonközben a talpuk alá kötött földre s a hagymafejekre gondoltak, melyeket batyuban a hátukra kötöttek. Vajon nem volt‑e ez az eskü mégis csak hamis? Egy Lasos nevű ármányos görög a lopott halat hamarosan másnak bugyrába csúsztatta s aztán megesküdött, hogy „a hal nála nincs s nem is tud másvalakit, aki azt ellopta volna”. Még arcátlanabbul használta a tisztán észbeli fenntartást az istentelen Voltaire. Midőn ugyanis egyik füllentésén nyilván rajtakapták, vigyorogva felelé: „Nos, tehát nem úgy volt, de úgy is lehetett volna”.