a) Krisztus Urunk életének jellege az engesztelés; ez az érzés uralkodik lelkén, mely lényének legmélyebb mélységeiből való. Sok titka van a kinyilatkoztatásnak; a legfőbbek: a természetfölötti rend, élet felléptetése Ádámban és a kibukás belőle; utána jött a visszahelyezés abba Krisztus által, még pedig kereszthalála révén. A legsötétebb ezek közül az eredeti bűn, a legmerészebb Krisztus helyettesítő áldozata. Krisztus az új ember, a különb ember, az Istent lángolóan, sőt a kereszt áldozatáig szerető s lelkülete által őt a bukott emberért is megengesztelő ember. Ez embernek nagyon, vagyis lángolva, szenvedve, tönkremenve kell szeretnie. Ha lábát letette a földre, szenvednie kellett; az imádás tömjénfüstjének, az önmegtagadás érzéseinek s az égő áldozat lángjainak kellett szívéből kicsapniok. Ezt az engesztelő életet élte át; ez érzelmek mélységei nyíltak meg éjjeli imáiban hegyeken, völgyekben; e víziókkal járt Táboron s a genezáreti partokon… Ecce adsum…, suttogta; itt vagyok… Helyettük állok, élek, halok… S úgy-e te is engem vársz, engem kívánsz? Jövök, jövök!
b) Ez érzelmekkel zárkózott az Oltáriszentségbe, ezekkel kinyilatkoztatja magát, hogy hasonló érzelmekre neveljen. Az engesztelés a bánat virága, a nemes, nagylelkű bánatnak kivirágzása, mely nem éri be bűneinek törlesztésével, hanem jóvátenni iparkodik azokat. Áhítat, hála, szent bosszú van benne. Igy bánkódott Magdolna; nemcsak bűnt törleszteni akart, de kárpótolni akarta az Urat hűtlenségeért. Igy Julianna Falconieri, ki nem tud aludni, miután Isten-káromlást hallott. Igy éreztek Limai Róza, Oignies Mária, Keresztről nevezett szent Pál, Avellinói András. Ezek a lelkek értik, hogy mit akar, mint szeret az Úr, s rémületes tapasztalatból tudják, hogy mit nyer cserébe; óriási benyomások alatt állnak, elolvadnak a gondolattól, „montes sicut cera”, s széttörik szívüket alabástromedényekként, hogy Bethánia olaját öntsék az Úr Jézus lábaira. Van valami fölséges tragikum a szentek pszichológiájában: minél jobban szeretnek, annál inkább szenvednek. Organumai s folytatói Krisztus szenvedésének; de ez áldozati sors boldogságuk.
c) Csak az szenved Jézussal, aki közel áll hozzá lélekben, vagyis aki megérti őt; aki megérti, hogy mi az isteni szeretet s mi a bűn; kinek érzéke van Jézus nagy küldetése s hivatása iránt. Nevelnünk kell érzékenységünket az Isten s Jézus nagy érdekei iránt; lelkesülnünk kell érte, s mivel annyi a hideg, kegyetlen ember, föl kell magunkat ajánlanunk kárpótlásul s engesztelésül. Átvisszük e törekvéseket érzésünkbe; melegen, lángolóan érzünk Krisztussal; leborulunk a földre, megcsókoljuk, könnyeinkkel áztatjuk azt; megtagadjuk magunkat s engesztelő imánk szárnyaival betakarjuk a hálátlan nemzedék lelki ocsmányságát. „Omnia suffert…, plus anhelat.” Mindent elviselünk… s többre fölkínálkozunk; csak Urunkról vegyük le a gyalázatot s édesítsük ki kelyhét.