A gyermeknevelés nagy problémája, feladata már messze a gyermek születése előtt veszi kezdetét. A németnek van egy eredeti közmondása: „Ha a szülőket jól nevelték volna, már jól nevelt gyermekeket hoznának a világra”. Egyes kivételektől eltekintve, maga az élet számtalan esetben bizonyítja, hogy könnyelmű, erények híján szűkölködő, szenvedélyeknek hódoló szülők világias szellemet, hitetlenséget, alacsony gondolkodásmódot hagyományoznak gyermekükre. És bár nagyon igaz, hogy mindenki szabadakarattal születik s így saját sorsának kovácsa, de az nem kevésbé igaz, hogy sokszor iszonyú, szinte ellenállhatatlan hajlamosságot örököl szüleitől, amely, főképp ha a rossz nevelést is hozzászámítjuk, megpecsételi számosaknak földi, sőt örök katasztrófáját. Nem ártana erre is tekintettel lenni, midőn embertársaink felett, sokszor elég szívtelenül pálcát törünk: „Istenem, kik voltak a szülei?! Hogyan nevelték ezt a szegény embert?!” – Viszont istenfélő, jámbor szülők már vérükkel az erény csíráit ültették el a gyermekük szívében.
Azért is a gyermek sorsa az esküvő oltáránál már szinte eldőltnek tekinthető.
Kiket s mi hozott össze ahhoz az oltárhoz? Talán az „aranyos” nagypapa vagy „ezüstös” nagymama szőtték a frigyet, avagy a rang, szellem, modor előkelősége hozta össze a jegyeseket? Talán a szerelem? Helyén van! De minő szerelem? Csupán érzéki? Csupán emberi? Vagy a keresztény szerelem, amelyet elsősorban az erény szépsége, elragadó bája gyújt és amelyet maga Isten ébreszt a neki tetsző, választott lelkekben? Sorsdöntő kérdések ezek a leendő gyermekre nézve.
Minthogy pedig szolid, megbízható erény, vallás nélkül elképzelhetetlen, egyike a legfőbb szempontoknak a jegyes kiszemelésénél annak vallása s vallásossága legyen.
A gyermek a szülőknek mintegy közös eredője. Közös vallás, közös erény ülteti a hithű, derék, becsületes nemzedék életfáját. Vegyes vallásból, vegyes erkölcsi életből valami vegyülék támad a gyermek lelkében (hitközöny), vagy pedig valami keverék a gyermekek között. Mutatja ezt Szent Ágoston közismert élete,1 akiben az, amit édesanyjától kapott, csak nagy nehezen, sok vihar után tudott afölé kerekedni, amit szilaj, pogány atyjától öröklött. Egyik modern családban pedig a vallásos anyától s a hitetlen protestáns apától három gyermek: egy derék pap s két aposztata származott.
Azért úgy volna helyén, ha minden keresztény családi otthon homlokzatára oda lehetne vésni: „Szentek fiai vagyunk és nem egyesülhetünk úgy, mint a pogányok, kik nem ismerik az Istent”. (Tób 8,5)
1 Magyar nyelven pompásan megírta dr. Babura László. Megjelent a Szent István-Társulat kiadásában.