„Egy nemes ember messze tartományba méne… előhíván pedig az ő tíz szolgáját, tíz girát ada nekik, így szólván hozzájuk: Kereskedjetek, míg megjövök, s az egyiknek tíz girát, a másiknak ötöt, a harmadiknak egyet adott” (Luk. 19,12).
a) Az Isten sok mindenféle erőt, tehetséget, több-kevesebb vagyont bíz kezeinkre, és akarja, hogy fölhasználjuk. Ez utóbbira nézve akarja: 1. hogy urak legyünk; hogy ne a vagyon, a gazdagság bírjon minket, hanem mi bírjuk azt. Akarja, hogy pénzünk ne holt súly legyen lelkünkön, hanem eszköz kezünkben sokak szolgálatára. Szabadoknak kell lennünk igézetétől, hogy sokakat szabadítsunk; lélek kell belénk, hogy másokat fölemeljünk. Kereskedjetek, míg eljövök, mindez nem a tietek végleg; számon kérem tőletek. A felelősség ez érzete nagylelkűvé és szabaddá tesz. Eszköz-e, vagy holt súly-e vagyonom? Rabja, vagy kezelője vagyok-e?
b) Használjuk föl először is gyakorlati, becsületes, erkölcsös gyümölcsöztetés által. Szerezni annyi, mint gyümölcsöztetni; de szerezzünk kifogástalanul, tisztességes úton-módon. Bűn árán szerezni és azután jót tenni akarni, Isten előtt utálat. 2. Segítsünk vele másokat, de lélekkel, mint kik kincset gyüjtenek: „kincsed leszen a mennyben”, ez a gondolat vezessen; tehát becsüld az alamizsnálkodást, szeresd s örülj neki, mint a kincsgyüjtésnek; végezd alázattal, önhittség, kevélység nélkül. E lelkülettől függ adományod értéke; Jézus szeme fölragyog, mikor az özvegy filléradományát látja. 3. Használjuk föl ideális célokra is: templomokra, iskolákra, nevelésre, közintézetekre. Az a szép templom és harangszó, az a fölséges kép és oltár époly jótétemény a fáradt, lelket kereső embernek, mint a kenyér és ruha.
c) Vagyonon, pénzen kívül az ember léleknek, tehetségeknek, érzékeknek, egyéni tulajdonoknak ura. Föl kell használnunk mindezt. Rá kell magunkat szánnunk arra a föladatra, mely állásunk, hivatásunk folytán nekünk jutott. Ami vagyok, annak élek lélekkel. Kötelességteljesítésemben keresem elsősorban az én jótetteimet. Nem az alamizsnában, betegek látogatásában, bőjtben; az mind jó, de nem első; első a köznapi, rendes élet, melynek jótettekből kell állnia, értem a gondolkozást, indulatot, akaratot, szívességet, türelmet stb. Hivatalban, üzletben, háztartásban jószándékkal, jóindulattal, jellemesen, következetesen dolgozom; ezek egyéni és társadalmi jótettek. Mily boldog és okos, ki így cselekszik; mily bárgyú és oktalan, ki a girát elássa, ki tehetségeit föl nem használja; az ilyen gyöngíti, eltompítja tehetségeit, örömtelenné teszi életét s megvalósul rajta a szó: „Mindannak, akinek vagyon, adatik és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincsen, amije van is, elvétetik tőle”.