Jézus megkeresztelkedése

Lőn pedig, mikor megkereszteltetett az egész nép, Jézus is megkereszteltetvén és imádkozván, megnyílott az ég, és leszálla a Szentlélek testi alakban mint galamb ő reá, és e szózat lőn a mennyből: Te vagy az én szerelmes fiam, te benned telik kedvem” (Luk. 3,21).

a) Mély alázattal, szent örömmel s a lélek izgalmaival közeledett Jézus a nagy keresztelőnek táborához, a Messiást váró jordánparti csoportokhoz; megrendült a nyilvános bűnbánat e tüzes, alázatos áhitatától; ah, hisz mindezek őt várták, ezek a tüzes vágyak, ez a szent izgatottság mind neki szólt. Missziójának öntudata eltölti őt lelkesüléssel, oda lép János elé s alázatban megkeresztelteti magát tőle; de a keresztelőnek megnyílik lelki szeme s vágyva vágyik a Jordán mélyeibe merülni előtte; akarja, hogy Krisztus keresztelje meg őt. „Hadd el – mondja az Úr – teljesítsük az Isten akaratát; keresztelj meg engem, de érezd, hogy nem vagy méltó sarum szíjait megoldani.” – A keresztelés Krisztus nyilvános életének kapuja; fölavatás. Alázatban kezdi, Keresztelő sz. János bűnbánatával. Ébresszük föl magunkban a keresztelésnek, mint új világba való elmerülésnek, mint új életre való felavatásnak, mint izgalmas, az egész lelket lefoglaló átadásnak érzéseit. Ó, mily kevés a keresztelt öntudat!

b) „S imádkozván megnyílott az ég”; különben zárva volt. Ki megy föl az égbe? – mondták csüggedve a régiek; mi már tudjuk, hogy ki nyitja meg nekünk az eget. Mások világutakat nyitnak, Jézus égi utat. Páratlan ez az úttörő s ez az út. „A te utaidat mutasd meg nekem s ösvényeidre taníts meg engem” (Zsolt. 24,4). Hányan állnak kint s okoskodnak s kritizálnak s elfonnyadnak. Ah, ezek úgy látszik, a galamb szárnyasuhogását és sugallatát nem érzik. Akik érzik, azok mennek, a nyitott ajtón belépnek, Krisztus arcába néznek s fölélednek. „Ich trau dem Genius, der mir winkt.” A mennyország lépcsőin ül egy ráncos, éles szemű vénasszony, a kritika. Zsémbes és meddő. Látják ülni, de nem erednek vele szóba a szerető lelkek, a hősök, művészek és szentek; követik szívüket! Én is!

c) A megnyílt mennyország kapuja a szív; a tiszta szív, mely föl van kenve és fémjelezve igazi isteni érzésekkel. A tisztulás hosszú folyamat, önzés<ből> és erőszakból való kiszabadulás. Azután a mennyország kapuja a szerető szív, mely szeretete erejében érzi, hogy az Isten gyermeke; ez az a lélek, „mely bizonyságot tesz lelkünknek, hogy Isten fiai vagyunk” (Róm. 8,16); végül a baráti együttérzés szent közösségében élő szív, mely nem a törvény késztetéséből, hanem az együttérzés közvetlenségéből indul ki, s máskép ép azért nem tehet, mert Jézus a barátja.

d) „S a Szentlélek mint galamb szállt rája.” A galamb szárnyalása a sebes vágyat jelenti; mihelyt megnyílik az ég, lerepül a galamb. Ez a galamb talált pihenőt, Jézusban; virágos olajfaágat hozott neki; körülrepkedte s megcsókolta őt. Ó fölséges Istenember, „filius columbae”, a galamb fia; vágyaid sebesek s isteni sugallatokból élsz; mindkettőt ápolom s élvezem: a vágyat s a sugallatot.

e) „Te vagy az én szerelmes fiam”, te bűnösnek látszó, bűnbánatot tartó ember, te az igazi ember, az Isten-gyermek, te mintaképe s tanítója az igazi szentségnek; szerinted alakuljon mindenki. Érezze minden egyes ember a maga elégtelenségét s ragadja meg a te kegyelmedben az Istennek tetsző élet erejét. Mi Krisztus által, az általa szerzett kegyelem által leszünk egész emberek. Magunkból, önerőnkből nem boldogulunk, de általa egész, erős, boldog emberek leszünk. E Fiában szereti a képére alkotott Isten-gyermeket: Szeretem fiamat, szerelmes ő nekem, s szeretem, ki nyomaiban jár! Ez emeljen; ebből merítsek vigaszt s öntudatot, hogy soha el ne hagyjam magam. Hisz engem is jobban szeret, mint az egész világot; lelkét adta rám; én is „filius columbae” vagyok. Az én keresztelésemben is megnyílt az ég, lejött a Szentlélek, s Isten fia lettem. Lelkemben azóta is sok lelki erő pihen, felsőbb érzések energiái, Isten fátyolos vonásai; ki kell ezeket fejlesztenem krisztusi életben. A keresztelt lélek olyan, mint a harmatos rét, friss, üde, pihent, tele alvó, bűbájos erőkkel, melyeket fölébreszt a kegyelem napsugara s fejleszt és tökéletesít a gyakorlat.