„Saul, Saul, miért üldözöl engem…?”
„Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek!”
A mai napon Krisztus Urunk végtelen irgalmát ünnepli az Anyaszentegyház.
Szent Pál, ifjúkori nevén Saul, azon az úton, – a hitetlenség és Krisztus üldözése útján – a farizeusok Írásismeretével, és elvakult dühével ki akarta irtani a zsenge Egyházat. Amikor Saul lelkében legnagyobb lánggal lobogott a gyűlölet, a damaszkuszi úton találkozott Jézussal, – „megfordult” -, Krisztus-hívővé vált, sőt az Úr Jézus akkor hívja meg apostolának. Többé nem hallgatott testre és vérre, hanem hittel követte Krisztust.
Legalább egyszer mindenkinek végig kell mennie ezen az úton!
De sok „Pállá” váló (azaz megváltozó) a legfontosabb mozzanatot hagyja ki, azt, hogy mindent be kell vallani: szembenézni, vállalni, újrakezdeni. Sokat mond a nevek jelentése is:
Saulus jelentése: nagy, – Paulus-é: kicsi…
Szent Pál apostol megtérése:
PÁL FORDULÁS – SAULBÓL – PAUL!
Miután Istvánt megölik, Saul ádázul üldözni kezdi Jézus követőit, hogy ártson nekik. Házról házra jár, hogy elfogja és börtönbe vesse őket. Sok tanítvány elmenekül, és más városokban kezdi hirdetni a jó hírt. Saul azonban más városokba is elmegy, hogy felkutassa Jézus követőit.
„Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül.”
Éppen Damaszkuszba tart, amikor meglepő esemény történik…
Amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből, és Saul a földre esik…
Nézd a ragyogó világosságot! Mi történik itt…? Amikor leesett, egy szózatot hallott, amely azt mondta neki:
„Saul, Saul, miért üldözöl engem…?”
A vele utazó férfiak látják a világosságot, és hallják a hangot, de nem tudják kivenni, hogy mit mond.
– Ki vagy, Uram? – kérdi Saul.
– Jézus vagyok, akit te üldözöl – feleli a hang.
Jézus azért mondja ezt, mert amikor Saul a követőit üldözi, úgy érzi, mintha őt magát üldözné. Erre remegve és ámulva megkérdezte:
„Uram, mit akarsz, hogy tegyek?”
Az Úr azt válaszolta neki:
„Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot,de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Megvakult!
Egy XVII. századi katolikus, népének így mondja el Saul megtérésének történetét:
„Mit üldösz, Saulus, engemet,Te teremtet Istenedet,Szüntelenül hiveimet,Mindenüt az én népemet,És az én kis seregemet?
Földre Saulus ott le essék,Mert ö igen meg félemlék,Az Istennek eszedezék,S monda:
„Uram, mit mivellyek?Nyomdokidban kövesselek?„
A vele levő férfiak ezért kézen fogják, és Damaszkuszba vezetik. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit…
„…Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: „Ananiás!”
Ő pedig így felelt: „Itt vagyok, Uram!”
Az Úr így folytatta:
„Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert, aki épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.”
Ananiás azonban azt felelte:
„Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.”
De az Úr azt mondta neki:
„Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.”
Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta:
„Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és telj el Szentlélekkel.”
Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt, megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött...”
Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték:
„Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz…?”
Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és tanúságot tett Krisztusról.” (ApCsel 9,1-22)
Saul a damaszkuszi úton a feltámadott, élő Krisztussal találkozott, és ez új irányt adott életének. Addig is az Isten akaratát kereste, de tévúton, az erőszak és gyűlölet útján.
Megtérése abban állt, hogy belátta, az Istenhez vezető út:JÉZUS KRISZTUS!
Benne rátalált élete hivatására:
„Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek!”
Így lett a keresztények üldözőjéből a nemzetek apostola, Saulból pedig Szent Pál. Nemcsak példájával tanított, hanem kifejezett igehirdetésével is, így mindnyájunknak példát ad a folytonos megtérésre, a szeretetből táplálkozó példamutató életvezetésre és a bátor, nyílt igehirdetésre.
Szent Pállal együtt bátran hirdetjük:
„A szeretet nem szűnik meg sohasem!”
Az erős ember a földön vergődik, fegyvereit elejtette, kezével mintha az elveszített szeme világát keresné. Szent Pál megtapasztalta az emberi gyengeség mélységét, miközben találkozott a déli verőfénynél is erősebb Világossággal.
„Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok igazán erős.”
Szent Pál, az üldözőből Krisztus tanújává válik, megbánta bűneit, a vértanúságig követte az égi jelet, és egész életét a megismert örömhír hatására a meggyőződés erejével hirdette:
„Tudom, kinek hittem, és biztosra veszem: elég hatalmas ahhoz, hogy igazságos Bíróként megőrizze a rábízott kincsemet az utolsó napig.”
Jézus isteni szeretetével megjelent Saulnak a damaszkuszi úton, hogy az üldözőt követésére hívja. Úgy tetszett neki, hogy rábízza az igehirdetést a pogányok között. Pál pedig – engedelmeskedve a hívó szózatnak – megtért, megkeresztelkedett, Krisztus követője lett.
„Az evangélium által elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek” (1Kor 15,2).
Saulus megtérése után mindent feladott, hogy az evangéliumot hirdethesse. Senki sem utazott annyit az apostolok közül az Úr ügyéért, mint ő. Számtalan gyülekezetet alapított, de ezt nem a saját erejéből tette. Pál engedelmesen várt, amíg a Szentlélek elküldte a szolgálatra. Az antiókiai gyülekezetben kapta meg az elhívását, és Barnabást is mellé rendelte az Úr, hogy együtt tegyenek bizonyságot a messzi földeken.
„Válasszátok el nekem Saulust és Barnabást a munkára, amelyre én őket elhívtam…”
Mivel mindent felülmúló érték gyanánt hordozta szívében a Krisztus iránti szeretetet, ezért meg volt győződve arról, hogy ennek birtokában ő boldogabb mindenkinél, semmiféle uralkodásban, fejedelmi méltóságban sem kívánkozott volna részesülni. Ennek a szeretetnek birtokában viszont inkább akart volna az utolsók, sőt a börtönben levők közé tartozni, mint ennek hiányával a legfőbbek és a köztiszteletben állók között lenni.
Ha ettől a szeretettől megfosztják, az a gyötrelmek gyötrelme lett volna számára, a pokol, az igazi büntetés, a végtelen és elviselhetetlen szenvedés. A Krisztus-szeretet volt számára az élet, a jelen és a jövő, a királyság, az ígéret és felmérhetetlen érték. A Krisztus-szereteten kívül semmi sem jelentett neki szomorúságot vagy örömet. Mindazt, ami e világon van, nem tekintette sem kellemetlennek, sem kellemesnek. Ha egyszer valamit Krisztusért szenvedhetett, akkor már a halált, a sok fenyítést és az ezernyi kínzást is csak gyerekjátéknak tartotta.
Isten nagyszerű módon felhasználja Sault, hogy sok nemzetnek prédikáljon. Pál apostol néven válik ismertté…
Urunk, Jézus Krisztus!
Te a gyűlölködő Sault meghívtad és átformáltad apostoloddá és szentté. Kérünk, Szent Pál megtérése ösztönözzön bennünket, hogy mi is állhatatosan munkáljuk üdvösségünk művét, és apostoli lelkülettel vezessük el a ránkbízottakat Hozzád, Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen!