„Legyél sokoldalú és nagyon szorgalmas!”
Reá emlékeztet a szentmise Kezdőéneke:
Az Úr lelke rajtam, mert fölkent engem, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket.
„Isten reánk bízta a kiengesztelődés szolgálatát” (2Kor 5, 14-20)
„Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!” (Lk 12, 35-40)
A Barcelona melletti Pennafort várában született 1175 körül. Az aragóniai királyi családdal rokonságban volt. Barcelonai kanonok lett. Bolognában jogot tanított. Belépett a dominikánus rendbe. Rómába rendelték, és ott IX. Gergely pápa káplánja és gyóntatója volt. Ő állította össze IX. Gergely pápa rendeleteinek gyűjteményét (Decretales). 1238-ban a rend főnökévé választották, de két év múlva lemondott. Nolascoi Szent Péterrel megalapította a Fogolykiváltók rendjét (Mercedariusok). Barcelonában halt meg 1275 január 6-án.
Életének maradandó emléke a kánonjogi tudomány fejlődésére gyakorolt hatása. De talán még vonzóbb a példaadása, ahogyan ismételten elhárított magától ragyogó ajánlatokat, csak hogy béklyó nélkül élhessen az apostolkodásnak és annak a keresztény hivatásnak, amelynek leghőbb vágya az egyszerűség és a szeretet.
Szent Rajmund rendi elöljáróként vezette a rábízottakat. Kérjük Istent, hogy adjon ma is Egyházának jó vezetőket, akik Isten útján vezetik a keresztény népet, és tanúságot tesznek az Isten szeretetéről.
Urunk, Jézus Krisztus!
Te minden hívedet szolgálatodra hívtad meg, de a földi tevékenységeket különböző módon jelölted ki. Kérünk, Szent Rajmund közbenjárására kegyelmeddel tölthessük be hivatásunkat, hogy a felebaráti szeretetben megnövekedve, eljuthassunk Hozzád, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Irgalmas Istenünk, ki Szent Rajmundot arra választottad, hogy irgalmas szeretettel lehajoljon a bűnösökhöz és a foglyokhoz, kérünk add meg közbenjárására, hogy mi is kiszabaduljunk a bűn szolgaságából, és szabad szívvel megtegyünk mindent, ami előtted kedves!
______________
Alamizsnás Szent János püspök és hitvalló
„Fiaim, ahol a nyáj van, ott kell lenni apásztornak is„.
Alamizsnás Szent János Szent Miklóshoz hasonlóan „óriási géniusza” a keleti egyháznak.
Ciprus szigetén született, gazdag családból. Jfjú korában megházasodott. Mikor azonban felesége és gyermekei meghaltak, mindenét eladta és kiosztotta a szegények között.
Az alexandriai egyház 6o6-ban megválasztotta püspökének.
Itt legelőbb is a szegényügy rendezéséhez fogott. Hétezernél több szegényt látott el intézményesen. Bőséges alamizsnái erősen igénybe vették még az alexandriai pátriárkai
kincstárt is. Nagyon takarékos és gondos volt jövedelmének kezelésében, magára azonban alig fordított valamit. Még tisztességes takarója sem volt. Egy gazdag polgár megszánta. Vett neki egy szépet, drágát, harminchat aranyba került, de Szent János nem tudott alatta aludni. Egész éjjel az járt az eszében, hogy hány szerencsétlen van, akinek semmije sincs, ő meg egy harminchat aranyat érő takaró alatt fekszik.
Másnap eladta s kiosztotta az árát. A polgár újra megvette s nagy tisztelettel fölajánlotta. „Majd meglátjuk, melyikünk bírja tovább„mondta neki a szent.
Példájára a város gazdagai is nekibuzdultak, – még egy fösvénységéről híres kereskedő is, de az alamizsnaosztás után észrevette, hogy nagyon sokat adott.
Bánatába egészen belebetegedett. A pátriárka meglátogatta, vigasztalta, hogy hát nem kell annyira bőkezűnek lenni. Mikor a vigasztalás nem sokat használt, fölajánlotta, hogy megfizeti a kárt. Ez már kedvesebb beszéd volt a kereskedőnek; kezdett jobban lenni.
„Csak adj egy kis írást, hogy lemondasz a jutalomról, amit lstentől várhatnál adományodért”, – kérte a szent. Erre az ember mégis meggondolta magát.
A kereskedők mérlegeit ellenőriztette, hogy ne csalják meg a szegényeket; a tisztviselöknek megtiltotta az ajándékok elfogadását, mert ez teszi öket igazságtalanokká. Azt tartotta, hogy ha mi tetszésünk szerint járulhatunk lsten elé bajainkkal, méltó és igazságos, hogy az elöljárók is meghallgassák népük panaszait. Ki szokott hát ülni szerdai és pénteki napokon temploma elé. Olvasgatta az evangéliumot és várta az ügyes-bajos embereket. Oda volt készítve két pad. Leültette őket, elbeszélgetett velük. Jött is mindenféle népség. Egyszer egy tönkrement kereskedő pénzt adott neki, hogy újra kezdhesse, de megint tönkrement.
Amint ismét ott áll elkeseredve, rászól a pátriárka:
„Én becsülettel szerzett pénzt adtam, de amit te tisztességtelen szerzeményből hozzátettél, elvitte az egészet„.
Azért most is adott neki : egy nagy hajót, megrakva búzával. A kereskedő a brit szigetekre szállíttatta s jó árt kapott érte. Ebben nem volt becstelen szerzemény.
Ha valaki durván bánt cselédeivel,-rabszolgák voltak-, magához hivatta s lelkére beszélt: „Édes fiam, az is ember!
Isten a földet és a csillagos eget érette is teremtette, rá issütteti napját. Őrangyala is van, s Krisztus érette is szenvedte a kereszthalált. És te megveted? Te talán nem hibázol Isten ellen? Mégis bocsánatot vársz tőle. Bocsáss meg hátte is szolgádnak, ha hibázik„
Nem tűrte, hogy hívei egymást gyalázzák. Ha őt sértették meg, azzal nem sokat törődött. Egyszer egy koldus szidta, gyalázta, mert kevesebbet kapott, mint várt. A szolgák meg akarták verni, de a püspök nem engedte.
„Már hatvanéve sértegetem Krisztust bűneimmel; miért ne sértegethetnének engem is egyszer„, mondotta.
Mikor unokaöccsét durván megbántotta egy korcsmáros, megnyugtatta a panaszkodót: „Elbánok én azzal a korcsmárossal, hogy egészAlexandria csodálkozik rajta l„
A sértett ifjú erre megnyugodott.
Akkor a szent átölelte:
„Nézd csak, kedves, haigazán az én öcsém akarsz lenni, türelmesen vedd az ilyensértegetéseket l„
Majd hivatta a korcsmárost, és- elengedte egynémely adósságát.
A haragtartást nem szerette. Pedig a császári kormányzó, Nikitás, sokszor szolgáltatott rá okot. Egyszer erőszakkal vitette el a pátriárkánál összegyűlt kincseket. A hívek kárpótlásul mindjárt nagy bödönöket küldtek fel hozzá. Fölírás volt rajtuk:”elsőrendű méz”.
A kormányzó emberei hírül vitték ezt uruknak. Megkívánta a mézet s kéretett egy
bödönnel a pátriárkától; úgyis elfeledkezett már a sértésről, gondolta. Szent János küldött is, egy levél volt mellékelve s abban szépen megírva, hogy „azÚr Isten kincstárát a kormányzó úr sem tudja kiüríteni.” ÉErdeklődve nyitotta fel a kormányzó az edényt: színarany volt benne. Erre visszaküldte az elrabolt kincseket, megtetézve a magáéból.
Máskor meg a vásárpénz miatt volt némi nézeteltérésük. A pátriárka nem akarta, hogy a szegényektől helypénzt szedjenek.
Haraggal váltak el, de délután öt óra felé átüzent a szent:
„Uram, a nap már nyugovóban van„.
Nikitás megértette :
„Ne nyugodjék le a nap haragotok fölött„– Átment. – Kibékültek.
Hívei nagyon szerették, prédikálását is szívesen hallgatták. Eleinte azonban nem így volt. Észrevette, hogy amint megkezdi beszédét, a fiatalság szállingózik kifelé. Utánuk ment
s megállt köztük: „Fiaim, ahol a nyáj van, ott kell lenni apásztornak is„.
Többet nem szöktek meg a prédikációról.
A migráció okozta kihívásokat is kezelnie kellett: a perzsák palesztinai betörése nyomán óriási embertömeg özönlött Alexandriába, de János teológiai pártállástól függetlenül mindenki támogatását megszervezte. A várandós nőkre is gondja volt, akik számára összesen hét kórházat emeltetett.
Az „alamizsnás” szó maga azt jelenti: irgalmas, és ez egy olyan isteni tulajdonság, ami átjárja az egész üdvösség történetét. Az Ószövetség egyik vezérfonala is az irgalom: Istennek az irgalma kezdettől fogva megnyilvánul a világ iránt, azt is mondhatjuk, hogy ha az Isten szeretetből teremtette ezt a világot, akkor beleépítette az Ő irgalmának folyamatát is.
Alamizsnás Szent János alakja tökéletes példa arra, hogy az irgalom egy-egy ember esetében miként testesül meg. Aki lehajol az elesetthez, az nem más, mint maga az Isten Fia. Az isteni irgalom nem hangulatfüggő, a Jóisten beláthatatlan mélységében gyökerezik, kifelé pedig cselekedetekben nyilvánul meg. Az irgalomnak ez a belső tulajdonsága az embert olyan irányba tereli, amelynek szinte végletes formáját láttuk Alamizsnás Szent Jánosnál.
„…A legenda szerint János éjszaka, imádság közben egy égi szépségű lányt látott, akinek olajfakoszorú volt a fején. Csodálkozva megkérdezte a lánytól, hogy kicsoda.
A lány így válaszolt: „Én vagyok a könyörületesség, én hoztam le Isten Fiát a mennyből. Fogadj el mátkádul, nem bánod meg!”
Szent János ebből megértette, hogy az olajág a könyörületességet jelképezi, és ekkortól olyan könyörületes lett, hogy elnevezték (görögül) Eleimonnak, azaz Alamizsnásnak...”
Élete végén menekülnie kellett a perzsák betörése elől. Menekülés közben, Ciprus szigetén halt meg 616-ban, novmber 11-én.
Halálakor egy harmad-aranya volt. Azt is a szegényeknek hagyta.
Holttestét később Konstantinápolyba vitték; a török szultán pedig a mi Mátyás királyunknak ajándékozta. Egy ideig Budán őrizték. Pázmány Péterrel vitette át Pozsonyba 1632-ben.
Most is ott nyugszik. Ünnepe a pozsonyi eltemetés napján, január 23-án van.