„Urunk, add, hogy a mennyeiek szemléletében elnyerjük a bölcsesség ajándékát Tőled!”
„Ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak.”
Egyiptom Alsó-Thebaisz nevű tartományában született 230 körül. Szüleinek korai elvesztése után, 15 éves lehetett, nagy vagyon birtokába jutott, melynek egy részét alamizsnálkodással Istennek áldozta, a többit pedig tanulmányokra fordította.
A Décius-féle keresztényüldözés idején elrejtőzött, mivel nem érezte magát elég erősnek a kínzások elviselésére; sógora azonban, kinél szülei elhalálozása óta lakott, nagy vagyonára áhítozott s rejtekhelyét készült elárulni. Pál erről nővére útján tudomást szerzett, elszökött hazulról s kiment a sivatagba azzal a szándékkal, hogy az üldözés megszűntével majd visszatér. A pusztában egy hegy alá ért s itt egy barlangot talált. A hegybe mélyen benyúló, tágas barlangban tiszta vízforrás csörgedezett, felső nyílásán besütött a nap, bejáratánál szép nagy pálmafa díszlett. Pál ezt a kellemes, csendes helyet választotta lakóhelyül.
Idővel úgy megszerette, hogy az üldözések lezajlása után sem tért vissza a világba.
Kilencven évet élt itt. Istenen kívül senki sem tudta hollétét; közel egy század múlt el, uralkodók változtak, az üldözések végleg megszűntek, az egyház szabadságot nyert és meghódította a római birodalmat; megtartották az első egyetemes zsinatot, bazilikák épültek és püspöki székek alakultak – Szent Pál a világ e nagy eseményeiről nem vett tudomást. A pálmafa leveléből készített magának köntöst, gyümölcsével táplálkozott, a forrás vize szolgált italul: másra semmire és senkire nem volt szüksége. Napjait reggeltől estig, sőt éjszakáit is Istennel töltötte imádságban és elmélkedésben.
Mikor 113 éves volt s már 90 évet töltött a pusztában anélkül, hogy emberrel találkozott volna, meglátogatta őt Szent Antal remete (jan. 17). Ez ugyanis éjjeli látomásban értesült arról, hogy kívüle más remete is van a pusztában. Tüstént útra kelt, hogy meglássa. Két nap és két éjjel bolyongott eredménytelen keresésben; harmadnap egy szomjas farkas nyomában rátalált Szent Pál barlangjára. Szerencsétlenségére megbotlott egy kőben és zajt ütött, mire Szent Pál a különben tárt ajtót behajtotta és elreteszelte.
Szent Antal az ajtó előtt leborulva könyörgött bebocsátásért:
„Tudod, ki vagyok, honnét s miért jöttem. Elismerem, hogy méltatlan vagyok látásodra. De ha be nem bocsátasz, itt halok meg ajtód küszöbén s legalább te temeted el holttestemet”.
Szent Pál kiszólt:
„Nem szokás fenyegetőzve kérni! Csodálkozol, hogy nem bocsátalak be? Hiszen meghalni jöttél!”
Erre mosolyogva megnyitotta az ajtót, s néven szólítva egymást, összeölelkeztek és Istennek hálát adván, áhítatos beszélgetésbe kezdtek.
Még javában folyt beszélgetésük, midőn megjelent egy holló s lerepülve egy egész kenyeret tett eléjük.
„Íme, szólt Szent Pál, az Úr ebédet küldött nekünk. Valóban kegyes, valóban irgalmas! Hatvan esztendeje, hogy naponként fél kenyeret hoz a holló; most a te eljöveteledre az Úr megkettőztette az adagot.”
Megköszönve Isten jóságos gondoskodását, leültek a tiszta forrás mellé. Itt azonban majdnem estig elvitáztak azon, hogy melyikük szegje meg a kenyeret. Pál a vendég iránti előzékenységet, Antal az öreg kor iránt tartozó tiszteletet hangoztatta. Végre egyik is, másik is megfogta a kenyér végét s így kettétörték. Étkezés után a forrás vizével csillapították szomjukat és a lakomáért hálát adva Istennek, szent virrasztásban töltötték az éjt.
Másnap reggel Szent Pál kijelentette, hogy nemsokára Krisztushoz megy s ezért kérte Szent Antalt, hogy holtteste betakarására hozza el köpönyegét, amelyet Szent Athanáztól kapott. Antal keservesen sírt s miután megcsókolta Szent Pál kezét és szemét, hazaindult a köpönyegért.
Otthon már szívszakadva várta és sok kérdéssel ostromolta két tanítványa. De ő csak ennyit felelt nekik: „Van ideje a beszédnek s van ideje a hallgatásnak”. S ezzel kihozta cellájából Szent Athanáz köpönyegét s újra útnak eredt.
Másnap délelőtt angyalok, próféták és apostolok társaságában látta Szent Pált a mennybe fölszállni. Siránkozva kiáltott utána : „Pál, miért hagysz el? Oly későn ismerkedtünk meg, s máris el mégy!”
Mikor pedig Szent Pál barlangjához ért, ott találta tetemét térdelve, égre emelt fővel, kiterjesztett karokkal, mintha imádkoznék. Áhítattal beburkolta Szent Athanáz köpönyegébe s elénekelte felette a temetési szertartást. S mikor hasztalanul nézett szerszám után, mellyel sírt áshatna a szent testnek, szilaj iramodással két oroszlán vágtatott elő a rengetegből. Mintha Szent Pál halálán érzett fájdalmuknak a maguk módján kifejezést akarnának adni, bőgve és nyöszörögve járták körül a halottat. Majd hirtelen első lábukkal akkora gödröt vájtak a homokba, amekkora épen elegendő volt egy emberi test befogadására.
Ezután Szent Antal elé mentek s miután áldását vették, visszairamodtak a rengetegbe.
____________
„…Midőn Szent Antal így szólt, egyszer csak két oroszlán jött a sűrű erdőből, kiket Antal meglátva igen megrémült. De szívét Istenhez emelte, és segítséget kért tőle. Látta, hogy az oroszlánok úgy közelítenek hozzá, mint a szelíd bárányok. Megálltak Szent Pál teste mellett, és ordításukkal mutatták, hogy ahogyan tudják, siratják az ő halálát. Aztán kisvártatva körmükkel kaparni kezdték a földet, s hamarosan akkora árkot ástak, amelyben elfért egy ember teste. Elvégezvén munkájukat Szent Antalhoz közeledtek, és fejüket szelíden ingatva nyaldosták a kezét, mintha jutalmat kérnének munkájukért. Antal úgy ítélte, hogy áldást kérnek tőle, ezért szemeit az Úrhoz emelve így szólt:
„Uram, Istenem, kinek gondviselése nélkül a falevél sem rezdül, és a legkisebb madár sem veszíti életét, add meg ezeknek az állatoknak, kik téged tisztelnek, ami nekik illendő.”
És megáldva azokat, intett a kezével, hogy elmehetnek, s azok úgy is cselekedtek...”
(Szentek Élete)
______________
Antal pedig az állatok vájta sírba helyezte Szent Pál testét és betemette. Cserébe a Szent Athanáztól kapott köpönyegért magával vitte emlékbe Szent Pálnak pálmaágakból összerótt köntösét s életének hátralevő éveiben csak húsvét és pünkösd ünnepén hordta, mint a legdrágább díszruhát.
A hagyomány szerint Remete Szent Pál testét a 12. században Konstantinápolyba, innen 1240-ben Velencébe vitték, onnan Nagy Lajos király alatt Magyarországra hozták s a Budaszentlőrincen épült pálos zárdában helyezték el.
Istenünk, ki az első remetét, Szent Pált, aki e világ zűrzavarából visszavonult a pusztai magányba, a mai napon vetted föl az angyalok társaságába, kérünk, közbenjárására tisztíts meg a világ minden szennyétől, és mennyei ajándékoddal szentelj meg minket! (Régi pálos misekönyvből.)