„Azt pedig tudjátok meg, hogyha tudná a családatya, mely órában fog jönni a tolvaj, bizonyára vigyázna és nem engedné házát megásatni. Ti is legyetek készen, mert amely órában nem vélitek, eljön az ember Fia” (Luk. 12,39).
a) Az Úr eljön, de senki sem tudja mikor. A tapasztalat ezt fényesen bizonyítja; mert nemcsak azokat, kiket villám sujt vagy guta üt, lep meg a halál, de azokat is, kik ágyban halnak meg. Ki tudja azt? Mások tán igen, de a beteg nem. A szentek sem. Xavéri sz. Ferenc még halála napján is készült Kínába. Azért kell lelkünknek rendben lennie; nem a véletlen halál, de a halálos bűnben való haláleset a rémítő. Azért minden halálesetnél ez legyen első gondolatunk: hol van a lelke? üdvözült-e? s mi lenne velem, ha meghaltam volna?
b) „Rövid” életnek végén vár ránk a halál. Isten kimérte a „napok számát” s örök célokra adta. Itéletemkor fölhívja velem szemben az időt, szembesít vele. Üres forma, tartály az idő; de ki kell azt töltenem belső élettel s külső tevékenységgel. Telíteni kell színültig megszentelő malaszttal: csak ez isteni, mély vizekben teremnek a gyöngyök s rejlenek a kincsek; a tiszta, szent, nemes gondolatok, érzések, indulatok, cselekvések. –„Dies mali”, a rossz napok, melyekben nincs napsugár, Isten-szeretet. – Míg egészségesek vagyunk, örvendjünk s dolgozzunk; halál után „nem lesz idő”; fizikai lesz, de üdvözülésre nem lesz.
c) Halálunkkor van sok kegyelmünk a megtérésre, de az idő ugyancsak nem alkalmas rá; mert mily gyönge, hangulatlan s bágyadt a beteg kedély! Még kitünő gyóntató sem segít mindig. Bold. Bellarmin sem segíthetett, mikor azt mondta neki a beteg: nem értlek, mit beszélsz? A tíz szűzről szóló példabeszédben megsértik a jegyest az oktalan szűzek, hogy nem gondoskodtak olajról; „nem ismerlek” – volt a válasz. Rémséges szó, mely az örök éjfélt jelzi. Jól meghalni annyit tesz, mint a) bűn nélkül, b) rossz hajlamainkat levetkőzve, c) Isten akaratán megnyugodva, d) a halált mint Isten büntetését fogadva meghalni. „Magnum opus.”