„Ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába”, vagyis ha nem lesz bízó, bennem megnyugvó, hozzám ragaszkodó s bennem örömét lelő lelketek, nem találjátok föl boldogságtokat!
a) Erre nevel minket minden az egyházban: Jézus biztosít, hogy velünk van s el nem felejt, s e felejthetetlen igéretnek szent titkában, az Oltáriszentségben egyre magához vonzza szívünket; áhítatunk közvetlenül vele szembe helyez minket. Azután az anyai lélek s a szépség bája környez ott, s a Szent Szűz szemei pihennek rajtunk, melyeket annyiszor emlegettünk: „illos tuos misericordes oculos”. Fásult, sötét, rideg nem lehet lelkünk; a bizalom imáinkban, a gyengédség művészetünkben, az érzés énekeinkben elárulja a gyermek lelkét, hangját, tekintetét… Ó jó nekünk itt… itt a szülői házban… Isten otthonában.
b) Gyermekek vagyunk, de nem lágy, síró babák, hanem pásztorfiúk, kiknek kard, dárda nem kell, de parittyájuk van s öt éles kövük: Jézus neve, s végtelen bizalmuk, hogy legyőzik az ellent: a bűnt, szenvedélyt, ármányt, gyűlöletet, szegénységet, betegséget s a halált. Az ember görnyed e hatalmak alatt. Összekerül sokszor a diadalmas rosszal, s szinte elmegy a kedve; tapasztalja a világban az alávalóságig süllyedő önfeledettséget s nemtelenséget; a gyötrő félreértést, az olthatatlan gyűlöletet, a gondot, a betegségek s a halál ijesztő árnyékait. Látja, mint hervad az élet, s elhervadna akkor is, ha minden mező Elysium, minden sziget a Senki-szigete volna. S mégis, mégis tudja, hogy nem a rossz győz, hanem a jó; – hogy a lélek győz a hervadó test fölött s az élet a fölhantolt sírok fölött él; – tudja, hogy a lélek legyőz mindent, tömlöcöt, kínt, halált, szolgaságot, gyűlöletet…; hogy győz, mint ahogy győzött a Szent Szűzben, Pálban, Ferencben, Ágnesben, Perpetuában, Katalinban, hogy győz, ha rendületlenül hisz s szeretve, remélve átkarolja az édes Jézust. Ó Isten gyermekei, ti Isten csodái, gyermekszemetek égbe tud nézni s el nem borul, – gyermekarcotok a halál leheletében is mosolyog, gyermekkezetek parittyát forgat s Góliátokat üt le… Venerande puer, fortitudo Dei: Tiszteletreméltó gyermek, Isten ereje.
c) Az ilyen lélek örömöt talál. Az öröm a győzelemből való. Gaudete in Domino semper… Exultent et laetentur in te…! Isten akarja, hogy örömmel szolgáljunk neki: Jubilate Deo, servite Domino in laetitia s érezzétek át, hogy „melior est dies una in atriis tuis super milia”; jobb nálad egy nap, mint másutt egész élet. Ne legyetek zsémbes, kedvetlen, gyanakvó lelkek. Elront az mindent: kedvet, hitet, művészetet, életet; elsötétíti a szemet, a szót, a tekintetet. Istent nem dicsőíti. A kedvetlen, örömtelen léleknek nincs kitartása, mert nincs ereje: „a szív bánata leveri a lelket”. Kedvetlen embernek szíve, keze, lába, karja ólomból van, s lelke a szenvedéseknek melegágya. Szent Ferenc örömből énekelte azt, hogy „tanto è il ben, ch’io aspetto, che ogni pen’ mi par diletto”. Tehát foglaljuk le a „boldog életet” Istenhez való ragaszkodásban s készséges szolgálatban.