Nincs kérdés, mely az emberiséget ősidőktől fogva annyira érdekelné, mint a földi javak feletti osztozkodás; nincsen semmi, ami kezdet óta annyi nézeteltérésre, elégedetlenségre és viszályra adott volna alkalmat, mint ez a nagy probléma.
Azt mindenki tudja, érzi, hogy minden, amit csak a föld ad, az emberi nemé, a mienk s így bizonyos fokban jogot formálhatunk arra valamennyien, akik csak az emberi természetben részesedünk. Ámde nyomban lelkünk elé tolul a fontos kérdés, vajon egyes ember vagy az emberek egyes csoportja, minő pl. a család, hatalmába keríthet‑e kisebb-nagyobb részt, porciót a föld adta javakból olyként, hogy affelett mint sajátjával korlátlanul rendelkezzék s a többi embert annak élvezetéből kizárhassa. Szóval szerezhet‑e magának tulajdonjogot.
Mielőtt erre a fontos s olyannyira vitatott kérdésre a feleletet megadnék, meg kell egy kissé állapodnunk. Tisztáznunk kell előbb a fogalmakat, mert enélkül sem a tulajdonjog, sem pedig az ennek védelmére felállított VII. és X. parancs ügyében alig tudnánk eligazodni.
Mi az a tulajdon?
Tulajdonunknak azt nevezzük, ami felett szabadon, belátásunk szerint rendelkezhetünk; amit tetszésünk szerint kihasználhatunk, eladhatunk, elajándékozhatunk, esetleg meg is semmisíthetünk. Ha fukarkodunk a tulajdonunkkal vagy ha eltékozoljuk azt, ezáltal véthetünk ugyan a szeretet, az erény, a kötelesség ellen, de az igazságosságot nem sértjük meg és pedig éppen azért nem, mert hiszen tulajdonunkkal bánunk el.
A tulajdonos és tulajdona között a természet Ura, Alkotója szoros kapcsolatot létesített.
Ebből a hozzátartozásból forrásoznak az erkölcsi alapelvek, melyekkel hasznos lesz jó eleve megismerkednünk, nem csupán azért, mert a tulajdon természetét nagyon jellemzik, hanem azért is, mert sarkalatos törvényei a kártérítésnek, amellyel majd alább részletesen kell foglalkoznunk.
a) „A dolog ura után kiált” – mondja az erkölcstan kifejező képletességgel. Vagyis a tulajdon bizonyos természetellenes helyzetbe jutott, mihelyt gazdája kezéből kikerült s tőle távol van s szinte kívánkozik megint annak hatalma alá jutni, aki egyedül rendelkezhetik vele jogosan.
b) „A dolog urának gyümölcsözik”, vagyis hajtja mindama hasznot, melyet belőle csak vonni lehet.
c) „A dolog urának vesz el”, ha ti. véletlen szerencsétlenségnek, pl. tűzvésznek esik áldozatul. Ha azonban más bűne folytán pusztul el, ez a más a dolog urát kárpótolni tartozik.
d) „Más dolgából senkinek sem szabad gazdagodnia”, vagyis nem szabad a más dolgából eredő hasznot a saját vagyona növelésére fordítania.