a) „Midőn azért látta a sereg, hogy nincs ott Jézus, hajócskákra kelének s Kafarnaumba jutának… Jézus mondá: Bizony, bizony kerestetek engem… mivel ettetek a kenyérből s jóllaktatok. Munkálkodjatok, de nem oly eledelért, mely veszendő, hanem, mely megmarad az örök életre” (Ján. 6,24). Keresik őt s szóba állnak vele; föl vannak izgatva a „regnum mundi” kiáltásaitól. A hegyre menekült s a hegyi imából lejött Krisztus ismét irányt mutat nekik. Kenyér kell, úgy-e; de én nem a földi élet kenyerét adni jöttem nektek, hanem lelki élteteket jöttem táplálni, s e részben szükségképen nem adok kenyeret, hanem én vagyok a kenyér. Az, ki éltet és hevít és gyujt, az az emberek kenyere, és pedig élő kenyér. Minden lélek, ki másokat felvilágosít s bátorít, kin sokan függnek s nagyra nőnek, az ő élő kenyerük. Jézus a világ élő kenyere. Érzik ezt azok, kik végig éldelték a világot, annak mézét s ürömét; tudják ezt, kik lelküknek táplálékot kerestek s végig koldultak írókat, filozófokat; tapasztalják ezt, kik az élet éhségével mennek végig a világon, s nyalakodnak s kielégítést, erőt s egészséget keresnek: itt, itt az élet kenyere, az élő kenyér; akkor és most, a klasszikus jog és politika s a szociális modern átalakulások korában. Te vagy kenyerem, általad naggyá növök, erős leszek.
b) „Az én testem bizonnyal étel, az én vérem bizonnyal ital”. „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek”. Enni kell s inni, magunkhoz kell Jézust venni, belőle kell élni! Mily erőteljes, hatalmas kifejezése az emberi lélek örök vágyának Isten után. Homér szerint az ember kitátja lelkét, mint a madár csőrét, az Úr után; a zsoltárokban ki-kitör a lélek vágya, s a zsoltárok el nem évülnek; Descartes is így imádkozik s Nietzsche is mondja: „Wir halten es nicht länger aus…” s Tolsztoj írja: mint a fészkéből kiesett madárfiók, úgy sipog a lélek az Isten után. S Jézus ez erős vágyat szentesíti s fokozza, s mondja: igen, igen, ennetek kell, innotok kell az Istent; azért is vettem testet, hogy necsak testvéretek, de testi-lelki tápláléktok legyek. Egyétek, igyátok; maradjon bennetek, egyesüljetek vele; a nemzedékek szenvedélyes éhsége s siralmas epedése lelketekben elsimul, s végtelen, édes, erős érzés boldogít majd titeket. Mily kegyelem és hatalom ily éhséget csillapítani, ily vágyat kielégíteni!
c) Mindegyik eszik, mindegyik egyesül s külön-külön Jézusban s Jézussal él. A nyilvánosság átlag fölületes; a mélység a bensőben van. Semmi sem mély, amit át nem érzünk s érzéseinktől mélyedünk is, tisztulunk is. Tengermélység a bensőséges lélek, ide tart Jézus, mikor velünk egyesül. Kivált szentáldozásainkban ereszkedünk Jézussal érzelmeink és örömeink mélységeire. Ő és én. Csendben, napfényben; két kék mélység, a lélek tengere s az Isten kék ege vesz körül. Ilyenkor megnyugtat a) bűneink iránt; elcsitítja gondjainkat; szívén érezzük, hogy megbocsát; b) küzdelmeink iránt, melyeket nem sokallunk, ha azok árán ide juthattunk, keblére borulhattunk; c) jövendő harcaink iránt, mert ő segít. S erőt merítünk belőle, mert szabad őt élveznem s benne megújulnom.