A gyermek nemcsak létet s életet igényel szüleitől, hanem nagy céljának megfelelő lelki, szellemi s testi nevelést is, amely nélkül az életnek sem sok hasznát venné, sőt „jobb lett volna annak, ha nem született volna, az az ember”. (Mt 26,24) A nevelésről A negyedik parancsban már szólottunk; itt csak néhány megjegyzésre szorítkozunk.
Már a pogányok, kiket csupán a józan ész vezérlett, óriási jelentőséget tulajdonítottak a nevelésnek. „Res sacra puer”, „Szent dolog a gyermek”, szállott köztük szájról-szájra az ige, amivel azt akarták jelezni, hogy a gyermeket tisztelet s gond illeti meg.
Crates filozófus látva egyes szülők hanyagságát a nevelés ügyében, felkiált: „Polgárok! Mii gondoltok? Arra pazaroljátok minden időtöket, hogy vagyont szerezzetek gyermekeiteknek, lelkük képzésével pedig mit sem törődtök. Mintha okosabb volna vagyont, mint erényt hagyni nekik örökségben”.
Viszont Aemilius Paulus római konzulról, Macedónia meghódítójáról azt jegyzé fel a történelem, hogy gyermekei nevelésére a legelső tanítókat hívta meg Görögországból. Az oktatásnál maga is mindig jelen volt, hogy ezzel a tanítókat s gyermekeket szorgalomra és kitartásra buzdítsa.
Mennyivel súlyosabb felelősség terheli a nevelést illetőleg a keresztény szülőt, akit a gyermeki lélek mérhetetlen értékéről a hit is felvilágosít.
Az Egyház tanítói nem fogynak ki a keresztény nevelés fontosságának hangsúlyozásából. Szólaljon meg néhány közülük.
„A szülők neveljék gyermekeiket Krisztusnak és az örök életnek – mond Szent Ágoston –; oktassák, intsék, feddjék őket gyengédséggel és szigorral. Így teljesítenek családjukban mintegy püspöki tisztet szolgálván Krisztusnak, hogy az örökkévalóságban is azzal lehessenek, aki mondja: Azt akarom, hogy ahol én vagyok, szolgáim is ott legyenek.”
Aranyszájú Szent János pedig így ír: „Ne legyünk gondatlanok a nevelésben, jól tudván, hogy a gyermekek, ha Isten iránti kötelességeiket teljesítik, az élet minden viszonyai közt szerencsések és becsületesek lesznek. Mert a jól nevelt s erényes embert, ha még oly szegény is, mindenki tiszteli s becsüli, ellenben a rosszat és rakoncátlant, ha még oly gazdag is, mindenki kerüli és utálja. A jól nevelt gyermek azonban nemcsak másoknál vív ki tiszteletet, hanem nektek, szülőknek is kedvesebb, minthogy a természetes szeretethez még egy más, nem csekély alapja a szeretetnek is járul, ti. a gyermek erénye. Sőt nemcsak kedvesebb, hanem sokkal hasznosabb is lesz nektek, mert megbecsül és istápol titeket öregségtekben”.
És Szent Jeromos így nyilatkozik: „A templomban kell nevelned leányodat, mint Sámuelt, és a pusztában, mint Jánost, hogy ismeretlen maradjon előtte, mi a hiúság és bűn. Minden szó, amelyet hall, alkalmas legyen őt Istenhez vezetni”.
Salvianus, régi szentéletű keresztény író pedig a következő szép intelmet intézi a szülőkhöz:
„Tudjátok, minő gazdagságot kell Isten parancsa folytán gyermekeiteknek szereznetek? Nem aranyat, nem pénzt, nem büszke palotákat, nem magas várakat, nem nagy kiterjedésű birtokokat. Mindezt nem parancsolja Isten … Kevés az, amit parancsol, ámde ez a kevés üdvös. Könnyű, de szent. Rövid a szó, de nagy a haszna. Rövid az írásban, de örök a boldogságban, így szól: „.Atyák… neveljétek őket az Úr tanításában és fenyítékében” (Ef 6,4), hogy az Istenbe helyezzék reménységüket és el ne feledjék az Isten jótéteményeit és keressék az ő parancsait. (Zsolt 77,7)
Íme, minő kincseket kíván, hogy hátrahagyjatok gyermekeiteknek, íme minő gazdagságot szeret ő, íme minő vagyont kell nekik szereznetek az ő parancsai szerint. Hitet, isteni félelmet, szerénységet, életszentséget, fegyelmet. Nem földieket, nem hiábavalót, nem mulandót, nem porlandót. És joggal!
Minthogy ő ugyanis az elevenek s nem a holtak Istene, méltán parancsolja, hogy gyermekeiteket oly javakban részesítsétek, amelyek által azok örökké élnek s nem olyanokban, amelyek örök halált hoznak reájuk. Mit fárasztod tehát magad, atyai szeretet? Mit kínzod magad földi, mulandó vagyon gyűjtésében? Nem adhatsz nagyobbat gyermekeidnek, mint ha ahhoz a jóhoz jutnak általad, amelyet sohasem fognak elveszteni”. (De eccl. catholica.)
Ezeket az irányelveket a jámbor s szent keresztény szülők csakugyan mindig szem előtt is tartották.
A sok példa közül csak egyet említünk fel, a Megtestesülésről nevezett Szent Mária bölcs nevelési módszerét.
Nevezett szent a leggyengédebb anyai gonddal iparkodott hat gyermekének szívébe mindenekelőtt az isteni szeretetet beleültetni. Hasonlóképp szorgoskodott őket az igazság szeretetére s minden álnokság és hazugság utálatára szoktatni. Arra is szigorúan ügyelt, nehogy gyermekei a szolgaszemélyzet iránt durvák és gőgösek legyenek. Az ételben való válogatást meg nem tűrte. Ruházatuk mindig egyszerű volt, nehogy hiúkká s tetszelgőkké váljanak. Minden reggel idejében kellett felkelniük, a reggeli imádságot térdenállva együttesen végezniük, azután pedig a szentmisét ugyancsak térdenállva hallgatniuk. Utána tanulás vagy egyéb hasznos foglalkozás következett. Szórakozás vagy játék közben sem hagyta őket soha magukra, mert közben-közben ilyenkor is hasznos oktatást tudott nekik adni. Az ily gondos nevelést aztán Isten a legszebb eredménnyel koronázta.