a) „Ne féljetek azoktól, kik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik; hanem inkább féljetek attól, ki mind a lelket, mind a testet a gehennába vesztheti” (Máté 10,28). Van rossz, betegség, kín, gyalázat, halál; de ez mind nem az igazi rossz; a rossz a kárhozat. Mélysége s örvényszerű méretei, tengernyi kínja oly nagy, hogy attól szétfoszlik lánc, tömlöc, rostély, halál. A végtelenség s örökkévalóság motívumai reszketnek Jézus e szavaiban s alkotó elemeivé lesznek annak a temperamentumnak, mely minden rosszat kevésbe vesz, s azáltal győzelmessé lesz fölötte. A lélek végtelen értéke s az örökkévalóság súlya kiváltja azt az energiát, mely mindent legyőz. Ellépteti előttünk Szent Lőrincet, Ágnest, Ceciliát… Óriási erejük abban állt, hogy nem féltek lángtól, lánctól, kardtól, kíntól, haláltól! Csodálatos, szent, hősies nemzedék, Krisztus nevelése. Minket is erre nevel: ne féljetek ezektől; féljetek az egyetlen, a végtelen rossztól.
b) Imádom e kijelentésben az Isten erős, hajthatatlan, szent akaratát. Ő elém állítja a jót s a rosszat s mondja: itt vagyok én, ott van az… Az az élet óriási komolysága, hogy az Isten szeret, megtisztel, fölemel, de szeret erősen; szeretete nem cukrosvíz, nem ömlengés; szeretete erő és alkotás és megfeszülés; szeretete hősies temperamentumot s fölényességet inspirál; nevel nagystílű érzületre, és ez a nagyság ép abban áll, hogy le tudjunk győzni kínt, halált, s ne féljünk semmitől. – Az Isten a természetbe is a küzdelem, harc, mérkőzés folytonosságát fektette. Óriási ellentétek szerepelnek mindenütt: élet s halál, verőfény s éjtszaka, szépség s enyészet, s mindebben ő a szuverén fölség. Korrigáljuk ki tehát édeskés érzéseinket s emberi gondolatainkat Istenről s szeretetéről. A mi korunk túlságosan lágy, azért téved; föladja az erő érvényesülésének harcait, elárulja az erény egyedüli jogosultságát. Ez nem isteni, hanem laposan s unalmasan emberi. Vigyázzatok, hogy ne tévedjetek.
c) „Nemde két verebet egy filléren adnak s azokból egy sem esik a földre a ti Atyátok nélkül. Sőt a ti fejetek hajszálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek tehát…” Az Isten gondunkat viseli, de az ő fölfogása szerint. Megmondta, hogy mitől kell félni, mi az igazi rossz s mi jön kisebb rossz számba. Betegség, üldözés, kín, gyalázat, ez mind lehet részetek; a vértanúké is volt. Dánoson megölték a cigányok a korcsmárost s feleségét, leányát pedig megbecstelenítették s azután agyonverték; rémséges dolgok; de ne nézzünk erre sem a pesszimizmus, sem a kétségbeesés tekintetével. Minden bajban halljuk a szót: ne féljetek azoktól, kik a testet megölik s megbecstelenítik; s higgyük, hogy a gondviselés e bajokon is úgy átvezet, hogy az örök jót bírjuk. A gondviselés győzelme az, ha bajaimban arra a megnyugvásra küzdöm föl magam. Isten tud rólam, Isten vezet, Isten segít földi poklon át, ördögi lelkek közt el magához. Krisztus is így tett. Ő a mi példánk. Igy kell a rosszról gondolkoznom; így lesz belőle jó nekem, sőt dicsőségem!