„Jézus jegyeit viselem testemen. (Gal. 6)”
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, 1224. szeptember 14-én Assisi Szent Ferenc midőn Alverna hegyén böjtöt tartott, az imája során a testén csodálatos és meglepő módon megjelentek Krisztus szenvedésének jegyei, a szent sebek.
Az egyház történetében ő az első, akiről tudott, hogy Krisztus sebhelyeit hordozta.
A ferencesek szeptember 17-én emlékeznek Szent Ferenc stigmatizációjára.
Assisi Szent Ferenc kevéssel halála előtt abban a páratlan kitüntetésben részesült, hogy megkapta az Úr szent sebhelyeit. A nagy esemény 1224 szept. 14-én, Szentkereszt felmagasztalása ünnepén ment végbe az arezzoi tartományban fekvő közel 1300 m magas Alverna-hegy ormán…
E napon a szent kunyhója előtt már kora reggel a kínszenvedés titkának szemléletébe merült. Egészen beleolvadt az Úr iránt érzett szeretet és szánalom érzésébe, mikor egyszerre egy szeráfot látott leszállani az égből hat tüzes és ragyogó szárnnyal.
A szeráf gyors röpüléssel olyan közel jött hozzá, hogy jól láthatta és megkülönböztethette rajta a keresztre feszített Istenember képét. Ferenc először megrettent a jelenés láttára; azután örömmel és csodálkozással vegyes fájdalom fogta el szívét. Örült neki, hogy Krisztus ilyen nyájas és jóságos alakban mutatja magát, de másrészt a részvét kimondhatatlan fájdalmát érezte azon, hogy így megfeszítetten látja őt. Azért is csodálkozott a látomáson, mert tudta, hogy a szenvedés gyarlósága nem fér össze a szeráfi lélek halhatatlanságával.
Az Üdvözítő azonban megmagyarázta neki, hogy azért jelent meg neki ebben a formában, hogy megértse belőle, hogy nem testi martírium, hanem lelki lángolás által kell a keresztrefeszített Krisztus hasonmásává alakulnia. Mikor a csodálatos látomás megszűnt, a szent kezén, lábán és oldalán jól kivehetőleg feltűntek Krisztus szentséges sebhelyei, melyeket ettől kezdve egészen haláláig viselt.
A kezén és lábán kiemelkedő feketés húskinövések jelentek meg, melyek a tenyéren és lábfejen a szög gömbölyű fejére, a kézfőn és talpon pedig erősen visszahajlított hegyére emlékeztettek. Ugyanígy a szent jobb oldalán egy be nem forrott lándzsaseb tárult fel, melyből gyakran vér szivárgott és az alsó ruhával együtt sokszor a csuhát is átnedvesítette. Ez az első stigmatizálás, melyről a szentek története tud; hiteles történeti valóság, melyet ma nem-hívő tudósok sem tagadnak.
(Forrás: Szentek élete)
Szent Bonaventura így ír Assisi Szent Ferenc sebhelyeről…
„Kezén és lábán legott feltűntek a szegek liggatásai, amint azokat kevéssel előbb a keresztre feszített férfiúnak képén látta. Keze és lába átdöföttnek látszott; a szegek feje kezének belső és lábának külső részén, azok hegye pedig az ellenkező oldalon tűnt elő. A szegek feje mind a kezeken, mind a lábakon kerek és fekete, a hegye meg hosszú, visszafordított és mintha visszavert lett volna, magából a húsból kijövet a testből kiállott, miként azoktól én magam megtudtam, akik saját szemükkel látták.”
Ugyanő ezt mondja Boldog Ferenc tranzitusáról:
„Tagjain föltetszők voltak az isteni erővel, csodásan ütött szeghelyek, amelyek a húsban annyira benne levőknek mutatkoztak, hogy bármelyik oldalon történő nyomásra azonnal összekötött és kemény izomzatként dudorodtak ki az ellenkező részen.”
Ennek a stigmatizációnak a módjáról pedig az előbb nevezett Szent Bonaventura a nagyobb legendában így ír:
„A vágyódások szeráfi hevétől emelkedett Isten felé és az együttérzés édessége mintegy beleolvasztotta Abba, aki nagy szeretetében a keresztre feszítést óhajtotta. Bizonyos reggelen, szent kereszt felmagasztalásának ünnepe körül a hegyoldalban imádkozott, midőn egy hat, fényes és tüzes szárnyú szeráfot pillantott meg, amint az ég magasából ereszkedett le.
Mikor iramló repüléssel megközelítette azt a helyet, ahol Isten embere volt, a szárnyak között keresztre feszített ember képe tetszett elő, amint kereszt módjára nyújtotta ki keresztre szegezett kezét és lábát. Két szárny a feje fölé emelkedett, kettőt repülésre terjesztett szét, kettő pedig egész testét takarta. Ezt látva fölöttébb megihletődött, s szívén szomorúsággal kevert öröm hullámzott át. Örült a kegyes tekinteten, amellyel Krisztus szeráf képében nézett reá, de a keresztre feszítés az együttérző fájdalom tőrével döfte át lelkét. [Lk 2,35]
Igen álmélkodott a kifürkészhetetlen látomáson, tudva azt, hogy a szeráfi lélekben a szenvedés és halhatatlanság nem fér össze. Kezén és lábán legott feltűntek a szegek liggatásai, amint azokat kevéssel előbb a keresztre feszített férfiúnak képén látta.
És feljebb:
Jobb oldalán is, mintha lándzsával átdöfött lenne, piros behegedt sebhely vöröslött, amely gyakran volt nedves a Szent vérétől és megfestette alsó és felső ruháját. A ruháit mosó és köntösét időnkint tisztogató testvérek szintén kétségtelen tudomására jutottak a szent sebnek abból a nyilvánvaló jelből, hogy azokat véresnek látták.
Ó, ha látnád Krisztus benne megújul sebeit, valóban mint egy másik angyalt csodálnád hittel telve. Mert ezek megváltásunk jelei, ez a királyok királyának üdvös zászlója, akit így szólít meg Szent Bonaventura:
„Most hát nosza, Krisztus rettenthetetlen katonája, vedd a magasságos Király
zászlaját, amelynek láttára az isteni hadsereg összes harcosai föllelkesednek!”
Boldog Ferencet csodálatos módon az élete okából jelöltetett meg a stigmákkal, ugyanis a természet szerint nem tudott volna két éven keresztül így megsebzetten élni testének öt részén akadályozva a sebek által, amelyekből az Úr szenvedésének emléke miatt szüntelenül, nagy fájdalmak közepette nem csak testében, hanem szívében is folyt a vér, és az egész idő alatt nem használt semmilyen orvosságot, ha csak Leó testvér a hét egyes napjain azon csodálatos szögek és a többi hús közé a vér visszatartása és a fájdalom csillapítása céljával gyógynövényeket nem helyezett (kivéve csütörtökön és az egész pénteki napon, mivel akkor Isten embere semmilyen gyógyszert nem akart használni, hogy Krisztus iránta való szeretete miatt ő is érezze a szeretett keresztre feszített fájdalmát).
Ezeknek a stigmáknak a látványakor ugyanis Leó testvér olyan nagy áhítatot érzett, hogy mintegy az üdvös csodálkozástól megváltozva gyakran sóhajtozott, és azokban a szent sebekben mégsem volt semmilyen visszataszító tisztátalanság, vagy rossz szag, hanem igen kellemes illat áradt, amely emellett a sebeket is gyógyította.
Tovább Szent Bonaventura azt mondja, hogy:
„…amikor Ilerdánál egy bizonyos János nevű férfi, a boldog Ferenc tisztelője annyira szörnyű sebeket szerzett, hogy alig volt hihető, hogy megéri a másnapot, miután megjelent neki a legszentebb atya és azokat a sebeket szent kezeivel megérintette, ugyanabban az órában visszanyerte teljes egészségét, hogy a kereszt csodálatos hordozóját minden tiszteletre méltónak nyilvánította az egész régió…”
„Miként Szent Bonaventura, Rainerus de Viterbio úr. Thomas de Capua úr himnuszt írt erről, amelyben így szól:
„Királyi kegy, vezéri jegy, sebes keze s oldala.”
IX. Gergely pápa, mielőtt boldog Ferencet a szentek sorába iktatta volna, gyötrő aggodalmat érzett az oldalsebbel kapcsolatban, és egy bizonyos éjszakán (miként könnyek között beszámolt róla) a boldog Ferenc szigorú arccal megjelent neki, és a szívének tétovázása miatt neheztelve felemelte a jobb kezét, feltárta a sebet, és egy ivóedényt kért, amelyet miután odanyújtottak neki, látszott, hogy az oldalsebéből folyó vér megtölti. Attól kezdve oly nagy hittel kezdte ezt a szent csodát szemlélni, hogy semmilyen módon nem tűrhette el, hogy ne sértse meg kemény szidással azt, aki ezeket a sebeket támadta.
Ezekből nyilvánvaló, hogy ő az élő Isten Fiának jeleivel felemelkedő angyal volt. Hogy pedig az Úr Krisztus miért nem adta meg más szenteknek a megváltás jelét, az tudja, Aki mindent teremtett, és kegyes halálával minket megváltott. Harmadszor végül a boldog Ferencet a thema előbb jelzett szavai alapján a prédikációjának különlegesen hasznos volta ajánlja, a következő kijelentéssel:
„Nagy hangon kiáltott, és bizony olyan nagy hangon, hogy az egész világ megremegett annak zajától, és ezzel az eretnekeket elriasztotta, az alvókat felébresztette, a bűnbánókat lelkesítette, Krisztus szenvedését a hívek elméjében megújította, az örök élettel kapcsolatban is reményt adott…”
(ST. BONAVENTURA: Legenda Maior Sancti Francisci
http://www.documentacatholicaomnia.eu/03d/1221-1274,_Bonaventura,_Legenda_Major_Sancti_Francisci,_LT.pdf;.
A Legenda maior-idézetek fordításának forrása:
https://www.forrasok.ferences.eu/LegMaj.html)
El Greco: Assisi Szent Ferenc stigmatizációja…
„…El Greco, a spanyol manierizmus legnagyobb mestere 1541-ben született Krétán. Gyerekkoráról kevés adat maradt fenn, de mivel a szentek közül Assisi Ferencet festette meg a legtöbbször, sokan feltételezik, hogy a ferencesek iskolájában tanulhatott. A festészetet olyan nagymesterektől sajátította el, mint Paolo Veronese, Tiziano és Tintoretto. 1575-től Spanyolországban tevékenykedett, és ebben az időszakban köteleződött el a manierista stílus mellett. Alkotó éveiben egyaránt átélte a népszerűséget és a meg nem értést is. Folyton anyagi gondokkal küzdött, és labilis természete miatt kevés tanítvány maradt mellette élete végére. Ennek ellenére egyedi festészeti stílusa miatt széles körben ismertté vált.
A továbbiakban egy olyan témájú festményt szeretnénk bemutatni, amely El Greco számára nagyon kedves lehetett.
Amint azt már a fentiekben is megemlítettük, Szent Ferenc volt több alkotásának is az ihletője. A Szent Ferenc stigmatizációja című festmény azt a mozzanatot örökíti meg, amikor Ferenc, a történelemben elsőként megkapta Krisztus sebhelyeit. A misztikus eseményt ábrázoló műalkotás monokróm, vagyis egyetlen szín különböző árnyalatait használva alkotta meg a festő.
Más ábrázolásokkal ellentétben, ahol a dicsőség kerül kihangsúlyozásra, itt inkább a sejtelmesség uralkodik. Szent Ferenc nem rendelkezik dicsfénnyel, alakja az egyszerűséget sugározza. A képen csak a sebhelyeket közvetítő szeráf és Ferenc láthatóak. El Greco festménye híven tükrözi Szent Ferenc életének a lényegét, amely nem más, mint a radikális szegénység és krisztuskövetés…”
(forrás: romkat.ro/2022/09/17/el-greco-assisi-szent-ferenc-stigmatizacioja/)
„Megszólaló” szentképek – Mai szentferenci feladatok…
Egy lap Bukovenszki Zoltán atya szentképgyűjteményéből, – s a képhez íródott gondolatai: KOMOLYAN VETT HITTEL!
Elgondolkodtató, hogy a Jézussal való találkozás mennyire meg tudja változtatni egy ember életét!
„…Assisi Ferenc vallásosnak mondta magát, meg volt keresztelve, volt elsőáldozó, meg is bérmálta a püspök, mégis hidegen hagyta a hit, s az Evangélium tanítását, melyet számára is az Egyház közvetített, nem vette komolyan.
Egy istenélmény kellett ahhoz, hogy az élete teljesen megváltozzon olyannyira, hogy még a saját apja is bolondnak nézze –, pedig csupán találkozott a Mesterrel…
Manapság is sokszor találkozik a lelkipásztor hasonló helyzetekkel, amikor a szentségek, a vallásos cselekedetek, a hittan sokaknak egy szükséges „rossz”, megszokás, a nagyszülő megnyugtatása, kirakat…, s valójában nincs mögötte tartalom, pedig ahogy a régi reklámszöveg is hirdette: „Tartalomhoz, a forma!”
Assisi Szent Ferenc az egyik példa arra, hogy az Isten bárkit, bármikor meg tud szólítani és változást tud benne eredményezni, ahogy – például – az apostolok esetében. Péter és társai apjukat hagyták ott, amikor találkoztak Jézussal. Máté, a vámos asztal mellől állt fel, hogy kövessen egy idegent, aki csak annyit mondott neki: „Kövess Engem!”
És ha már itt tartunk, számomra a legérdekesebb ilyen eset a nemzetek apostoláé: Szent Pál megtérése.
Ennek a változásnak a lehetősége ott van mindnyájunk életében. Megkérdezhetem magamtól: én mennyire veszem komolyan a hitemet? Mit jelent számomra a Jézussal való találkozás, főleg az Ige és az Eucharisztia által? Igaz, mondhatnák sokan, hogy „Én nem vagyok Szent Ferenc!” vagy „Nekem nem kell megtérnem, mert templomba járok, szoktam imádkozni, szentségekhez járulok”… stb.
Ez talán így is van, mégis, ahogy Ferenc, nekem is komolyan kell vennem Krisztushoz való tartozásomat, nem lehetek csak vasárnapi keresztény.
Tanúságot tenni minden nap szükséges, tetteimmel, beszédemmel, életpéldámmal. Lehet, hogy engem nem hív meg az Isten olyan feladatra, mint Szent Ferencet, de arra igen, amit az apostoloknak is mondott: Tegyetek tanítványommá minden népet. Tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek… Ez a ma „szentferenceinek” a feladata: rádöbbenni Jézus szeretetére, ahogy ő tette a Szent Damján-templom romjai közt, majd az Evangéliumot megismerve, életünkbe beépítve példává válni, hogy akik (lelki) sötétségben élnek, azokat Krisztus világosságára elvezessük.
Ezt tette Ferenc is. Nem tűzzel-vassal, nem kényszerítve, hanem Krisztus szeretetétől átitatva vonzotta magához azokat, akik felismerték az arca mögé elrejtőzött Megfeszített Üdvözítőt…”
(Forrás: ujmisszio.hu)
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek.
Teljes szívemből imádlak és felajánlom Neked:
Urunk Jézus Krisztus legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét, amely
a világ összes Tabernákulumában jelen van, engesztelésül a szidalmakért,
az istenkáromlásokért, a közömbösségért, amelyekkel Őt megbántják.
Jézus Legszentebb Szívének végtelen érdemeiért és Mária Szeplőtelen Szívének közbenjárására könyörögve kérlek, térítsd meg a szegény bűnösöket.
Ámen.
A fölséges Isten dicsérete
(Assisi Szent Ferenc imája)
Szent vagy, egyetlen Úristen, ki csodákat művelsz.
Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy, te vagy a mindenható király,
Szentséges Atya, ég és föld királya.
Hármas és egy Úr vagy, istenek Istene, te vagy a jó, minden jó, a legfőbb jó,
az Úr, az élő és igaz Isten.
Te vagy a szerelem, a szeretet;
te vagy a bölcsesség,
te vagy az alázat,
te vagy a türelem.
te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy a biztonság,
te vagy a megnyugvás,
te vagy az öröm,
te vagy reményünk és vígasságunk,
te vagy az igazságosság,
te vagy a mértékletesség,
te vagy a minket egészen betöltő gazdagság.
Te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy védelmezőnk, őrállónk és oltalmazónk;
te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.
Te vagy a reményünk,
te vagy a hitünk,
te vagy a szeretetünk,
te vagy minden édességünk,
te vagy a mi örök életünk:
Nagy és csodálatos Úr, mindenható Isten, irgalmas Üdvözítő.