„És íme egy asszony, ki bűnös vala a városban, amint megértette, hogy letelepedett a farizeus házában Jézus, kenetet hoza alabastrom edényben, és megállván hátul az ő lábainál, könnyhullatással kezdé áztatni lábait és fejének hajával törlé és csókolgatá lábait és a kenettel megkené” (Luk. 7,37).
a) Magdolnának sokan hódoltak, s lehet, hogy lábainál is térdeltek, de szíve ezekkel be nem érte; mert előbb ugyan élveket szomjazott, most azonban tiszta erkölcsiséget, békét, Istent keres. Magdolna távol volt Istentől, mikor őt imádták, s neki ebben kedve telt; most azonban ő imádja az Urat, s ép azért érzi, hogy mily hitvány az ember s az ő testi, alacsony epedése. Most ő Jézusban meglátta a Fölséget, az erőt és szépséget; Jézus reá nézett, s e tekintettől fölébredt, fölocsudott, megborzadott; Jézus reá árasztá kegyelmeit, s azok fényében ő csúnya, piszkos, utálatos volt; de ugyanaz a kegyelem vonzotta s késztette; megalázódni, sírni tanította. Ó tiszta, fölséges lelke Jézusnak, tekinteted, mint a nap, közeledésed, mint az erdők lehellete, személyed, mint az örökkévalóság magaslatai, világosítsd meg, segítsd meg, emeld föl az alacsony, érzékies világot.
b) Magdolna oda se néz a világnak, hanem megy; nem törődik senkivel, hanem leborul Urának lábaihoz. Mennyire tudja ő megvetni a világot! Ha liliomtiszta volna is, akkor is tudná felejteni a világot a szívében lángoló isteni szeretettől; hát még mikor ezt az elvesztett tisztaságot megbosszulni akarja! Ah, neki édes felejteni és megvetni, s édes sírni és bánkódni! A szeretet ignorál is, felejt is, megvet is, megveti a rosszat. – Magdolna bár az alázat útján jár, de lépte elszánt; sír ugyan, de lelke erős! Most áldoz szívének s szenvedélyes szeretetének igazán, mert leborul s könnyeivel áztatja s hajával törülgeti Jézus lábait, s tapossa s utálja a bűnös világot. Ez a legszentebb s legédesebb bosszú, mely a lelket s az elvesztett kegyelmet megbosszulja s mely elégtételt szerez Istennek s önmagának. Az elégtétel vágya hevítsen; ó, pótoljuk ki az Isten megvetését és sérelmeit. Szent, igazságos penitencia.
c) S mit tesz Jézus? Szeretettel nézi Magdolna buzgalmát s élvezi bánatát. Sorba veszi érdemeit s külön kitünteti isteni tetszésével. „Látod ez asszonyt? Bejöttem házadba, vizet lábaimra nem adtál: ez pedig könnyhullatással áztatta lábaimat és hajával törölte meg.” Ily alázatos, engesztelő szellem kell nekem. „Csókot nem adtál; ez pedig mióta bejött, nem szünt meg csókolgatni lábaimat.” Nekem baráti, bizalmas fogadtatás kell. „Olajjal nem kented meg fejemet: ez pedig kenettel kente meg lábaimat”, kimutatta, hogy mennyire becsül meg engem. „Azért mondom neked: megbocsáttatnak neki sok bűnei, mert igen szeretett.” Aki Jézust őszinte szívvel, lelkesen szereti, az mindent megnyer tőle: bocsánatot, kegyelmet, barátságot.