„A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani…”
„A szeretet vértanúsága attól a perctől kezdődik, amikor mindenestül Istennek szenteljük magunkat, és tart életünk végéig, ha hűségesek maradunk e szeretethez…”
Az özvegy 1572 január 28-án született Dijonban. Születési napja a vidék egyik szentjének, réomei Jánosnak ünnepe s ezért a Janka névre keresztelték. A bérmálásban római Szent Franciska (márc. 9) nevét nyerte. Anyja harmadik gyermekének, Andrásnak születése után gyermekágyi lázban halt meg. Janka akkor mindössze 18 hónapos volt. Neveltetése így buzgó és nagy műveltségű atyjára hárult, aki ennek a feladatnak a legteljesebb mértékben meg is felelt. Az élénk leányka igen szép, szellemes és jámbor hajadonná serdült.
Húszéves korában férjhez ment Chantal Kristóf báróhoz s vele kilenc évig a legpéldásabb házasságban élt. A bárónak sok időt kellett töltenie IV. Henrik francia király udvarában.
„Ha az udvarban tartózkodott- írja egy régi írás-, Janka egészen Istennek szentelte életét, ha pedig a bourbilly-i kastélyába tért, egészen neki élt.”
A boldog házasságot Isten hat gyermekkel áldotta meg, akik közül azonban az első kettő mindjárt születése után meghalt. 1601-ben a bárót végzetes baleset érte. Egy vadászat alkalmával legjobb barátja véletlenül oly súlyosan meglőtte, hogy sebeibe felesége karjai közt belehalt. Ez súlyos csapás volt az asszony számára; de még közelebb vitte lelkét Istenhez. Négy gyermekével apósának mentheloni kastélyába vonult, ahol sok türelemmel gondozta a szeszélyes öreg bárót, élt férje emlékének és gyermekei nevelésének.
Hallani sem akart újabb férjhezmenetelről, noha erre két ízben is lett volna módja.
Amikor 1604-ben a genfi püspök beszédeire sietett szülővárosába, elég sok súlyos kereszt nehezedett már fiatal vállaira, bánata azonban csak egy volt: nem volt megfelelő lelkiatyja. A nagyböjt első péntekjén érkezett meg s még aznap résztvett a püspök szentbeszédjén. Alighogy megpillantotta a szónokot, szent megdöbbenéssel ismerte föl benne azt a lelkiatyát, aki még özvegysége elején egyik látomásában megjelent előtte. S a püspök is – így folytatja Janka legrégibb életírása – a szószékről meglepetéssel látta, hogy a szavait annyira leső nő azonos azzal, aki neki már megjelent egyszer a salesi várban mint szerzetalapító tervének végrehajtója.
A beszéd után azonnal odafordult az érsekhez s kérdezte:
„Kérem, nem tudná megmondani, kicsoda az a barnahajú fiatal nő, aki a beszéd alatt özvegyi ruhában a szószékkel szemben ült s oly odaadóan figyelt”
Az érsek mosolyogva felelte, hogy az az ő testvérnénje. A bárónő a nagyböjt folyamán többször találkozott a szent főpappal: – lelki leánya lett s a legteljesebb engedelmességgel vetette magát alá vezetésének.
Ezzel kezdetét vette az a szent barátság, mellyel legfeljebb Assisi Szent Ferencnek Szent Klárához és Keresztes Szent Jánosnak Szent Terézhez való lelki kapcsolatát lehet párhuzamba tenni. Az Isten kegyelmét Ferenc közvetítette „Nőtestvére” számára, s e közvetítés alatt az amúgy is komoly keresztény életű és rendkívül tehetséges nő nagy szentté lett. Lelkiatyja kérésére már Dijonban eltüntette ruhájáról a fölösleges cicomát. A büszkeség, erőszakosság és szomorúság, természetének e kedvezőtlen tulajdonságai, amelyek ellen eddig is állhatatosan küzdött, lassan-lassan helyet engedtek lelkiatyja alázatos szelídségének, tetterejének és vidámságának.
A püspök irányítása mellett a vár úrnője a környék szegényeinek anyja lett. Egész észrevétlenül haladt a szerzetesi hivatás felé s egyszercsak teljes érezte, hogy el kell szakítania mindazokat a kötelékeket, amelyek a világhoz fűzik. Ekkor ( 1607) Szent Ferenc már előállhatott az ő bölcs és szelíd lelkében megérett új szerzet gondolatával. Apácákat akart, de olyanokat, akiknél a szigorú vezeklést bensőség, önfeláldozás, szelíd jóság, jóindulat, egyszerűség, szegények és betegek szolgálata váltja föl, s akiknek épp ezért a világgal való érintkezése szabadabb lenne.
Szerette volna, hogy az ő leányai annak a Szent Szűznek nyomdokaiban járjanak, aki ott tudta hagyni a magábavonulásnak csendes názáreti otthonát s Juda sziklás hegyein át sietett Erzsébethez (Luk.1,39), mert annak szüksége volt gondozó szeretetére. Nem nehéz észrevenni itt azokat a gondolatokat és indításokat, amelyek alig két-három évtized múlva Páli Szent Vince (július 19) leányainak adtak létet. A jámbor özvegy örömmel vállalkozott lelkiatyja munkatársának és tervei végrehajtójának.
A végrehajtás útját még nagy nehézségek zárták el. Ezt még szeretett atyja és apósa; s ott volt négy kiskorú gyermeke. Isten segítsége, lelkiatyja bölcsessége és saját lelki ereje ezeken a nehézségeken diadalmaskodott. 1606 őszén legidősebb lánya férjhez ment Szalézi Ferenc öccséhez, Thorens báróhoz. Utána Menthelonban összeült a családi tanács, hogy döntsön az ő további sorsáról. A tanácsban részt vett atyja, András öccse és lelkiatyja. Amíg a három férfi tanácskozott, ő a kápolna oltára előtt térdelt s buzgón könyörgött Istenhez, világosítsa föl lelkiatyját, hogy bölcsen képviselje lelkének érdekeit és indítsa meg hozzátartozóit a beleegyezés megadására.
Egy idő múlva behívták őt is s kérdéseket intéztek hozzá hivatására vonatkozólag. Feleleteiből lehetetlen volt föl nem ismerni Isten hívását. A határozat az lett, hogy a következő tavasszal Ferenc püspöki székhelyére, Annecyba mehet leányaival együtt, az apóst majd ők értesítik a helyzetről s kis fia nevelését apja folytatja Dijonban. Mielőtt elindult volna életének döntő útjára, legkisebb lányát magához szólította a Mindenható. Ezzel az újabb sebbel lelkében 1610 nagyböjt első vasárnapján búcsút vett Menthelontól. A falu népe hosszú kocsisorban jó messzire kísérte ki úrnőjét.
Fájdalmasabb volt a búcsúzás Dijonban. Kisfia még akkor is rá akarta venni, hogy ne menjen el. Az anyának vérzett a szíve, amikor nyakába kapaszkodott a gyerek. A fiú a küszöbre vetette magát és sírva mondotta:
„Anyám, csak testemen keresztül távozhatsz”.
Az anya szerette fiát, de még jobban az Istent és átlépte fia testét. Amikor végül könnyező atyja elé térdelt, az a következő szavakkal adta meg utolsó áldását:
„Nem szabad meghiúsítanom Isten akaratát: saját kezemmel áldozom föl egyetlen leányomat, aki nekem ugyanolyan drága, mint Izsák volt Ábrahámnak”.
Franciska 1606-ban kapcsolatba lépett a dijoni kármelita apácákkal. Ők tanácsaikkal neki és lelki vezetőjének is segítségére voltak. Ezek után Franciska imádságos élete egyre inkább a szemlélődés felé irányult. Ekkor égette tüzes vassal a szíve fölé Jézus nevét.
Jövőjét tekintve Franciska vonzódást érzett a szerzetesi élethez, de választani nem tudott közülük. Ezért Franciska boldogan fogadta Szalézi Ferenc elképzelését: egy női rend alapításáról, amelyben a nővérek klauzúra nélkül élnek, s amelybe beteg és öreg nők is beléphetnek. Az alapítással várni kellett, mert anyai kötelezettségei egyelőre szűkebb családjához kötötték.
Amikor aztán Franciska legidősebb lánya férjhez ment, lehetővé vált, hogy elvonuljon a világból. 1610. június 6-án néhány társnőjével együtt, egy egyszerű, tóparti házban megalapították a Szalézi Ferenc által tervezett Vizitációs Nővérek társaságát, a Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatásáról „Visitatio” nevezett szerzetesrendet. E társaság lelkületét Ferenc püspök alakította ki személyes varázsával és beszédeivel.
Az új intézmény nagyon szépen nekizsendült. Igen nagy kegyelem volt Janka és leányai számára, hogy püspökatyjuk nagy lelkének és irodalmi működésének legjavát nekik szánta. A püspök legtökéletesebb műve, az isteni szeretetről írt Teotimus (1616) is az ő irányításukra készült. A főnöknő az alapítóval együtt azonban csakhamar kénytelen volt meggyőződni, hogy az egyházi hatóságok csak akkor nézik majd jó szemmel az ifjú szerzetet, ha ünnepélyes fogadalmas renddé alakul át.
Ez meg is történt, s V. Pál pápa 1618-ban csakugyan a rend fokozatára emelte a Vizitációt. Ezzel megnyílt a rohamos terjedés útja. 1619-ben már Párizsban is alapított házat Jankas 1622-ig maga vezette azt Páli Szent Vince lelkiirányítása mellett. Szent Ferenc halála (1622. december 28) előtt örömmel látta, hogy szellemének szent tüze már 13 házban lobog Szavojában és Franciaországban. S a főnöknő egyénisége biztosíték volt számára, hogy élete legkedvesebb műve nem omlik össze.
Lelkileánya a legnagyobb reményekre jogosította. Hiszen a teljes valóságot mondta, mikor így írt róla:
„Sohasem találtam együtt több tisztaságot a gondolkozásban, nagyobb megadást az engedelmességben, tökéletesebb függetlenséget a földiekkel szemben, teljesebb ráhagyatkozást az Isten akaratára, bensőségesebb áhítatot az imádságban. Nemigen lehet találni lelket, amelyben oly összhangban egyesülne a nagy tehetség a legmélyebb alázattal. Egyszerű és kegyeletes mint egy gyermek, emellett azonban meglepően biztos az ítélete. Nagy lélek, aki szent vállalkozásaiban olyan bátorságot tanusit, aminővel a nők általában nem rendelkeznek. Egyszóval: sohasem olvasom a Példabeszédek könyvének jellemzését az erős asszonyról (31,10-30), hogy ne gondolnék Chantal anyára.”
Janka nagy lelki vezérének reményeit beváltotta. Igazán erős asszonyként folytatta a lelkiatyja halálával nehezebbé vált munkát. A hűséges lelkileány kegyeletével őrködött a püspök lelki hagyatéka fölött s az anyának lelkiismeretes gondosságával és gyöngéd szeretetével vezette leányait. Kiadatta Szent Ferenc munkáit, megíratta életrajzát s megtette az első lépéseket szenttéavatása érdekében. Külső tevékenységében különösen az 1629/30. évi szavojai döghalál idejében bizonyult nagynak.
Fáradhatatlanul utazott, írt és terjesztette rendjét. Mielőtt lehunyta szemét, már 87 házból áradt ki Szavojában, Olaszországban, Svájcban és Franciaországban a szegényekre, a betegekre és a nevelőintézetek leányifjúságára a Vizitáció szalézi szelleme. És nagylelkűen tovább viselte keresztjét. Sokat betegeskedett. Egymásután haltak meg rokonai és apácái közül azok, akik legközelebb állottak hozzá. A legnagyobb sebet vitéz fiának hősi halála ütötte a lelkén: 1627-ben a francia kálvinisták elleni küzdelemben 27 lándzsasebtől vérzett el. De nem kis keresztet jelentettek számára lelki küzdelmei.
Páli Szent Vince, aki Szent Ferenc halála után lett lelkivezetője, így ír ezekről:
„Látszólag annak a békességnek és nyugalomnak volt a részese, amelyet az erények magas fokán álló lelkek élveznek. Lélekben azonban sokat szenvedett. Többször közölte velem szóban és írásban, hogy lelke tele van kísértésekkel és utálatos gondolatokkal ; állandóan arra kell törekednie, hogy ne kelljen rendezetlen lelke mélyébe tekintenie, mert az számára valóságos pokolnak tűnik föl. Ennek ellenére külsőleg mindig megőrizte vidámságát”.
Johanna Franciska sokféle teendője ellenére mély lelki életet élt, napjai mégis telve voltak fájdalmakkal és súlyos testi és lelki megpróbáltatásokkal, lelki szárazsággal és kísértésekkel. De mindig volt elég ereje, hogy uralkodjék belső félelmein. A legbizalmasabb nővértársakon kívül szenvedéseit más nem is sejtette. A nővérek számára mindig a kedves, állandóan megtalálható és fölkereshető anya volt.
Nagy tetterejének, hősies keresztviselésének, egész lelki nagyságának titka nagy hite volt. A vérével leírt trienti hitvallást állandóan a keblén viselte. A szentmisében a Credo volt legkedveltebb éneke. A szentek közül a hívők atyját, Ábrahámot különös melegséggel tisztelte. A szentírás könyvei közül az Apostoli Cselekedeteket olvasta leggyakrabban: onnan sugárzik legelevenebben Szent Péter és Pál hite.
A hitigazságok közül az Oltáriszentség mint a „hitnek titka” állt szívéhez legközelebb. Az Oltáriszentség előtt Aquinói Szent Tamásnak Adoro kezdetű himnuszát („Rejtőző Istenség … „) zengte legszívesebben.
Szobája legkedvesebb dísze azok a virágok voltak, amelyek a tabernákulum előtt hervadtak el. Nagyon szerette ti. a virágokat. Az oltárra mindig került friss virág a kolostor kertjéből. Mikor elhervadt, szobájában a feszület lábához tette. Mikor egyszer egyik lánya megkérdezte, miért nem tesz soha a feszület elé friss virágot, hosszas faggatás után azt felelte:
„Lányom, a virág élete illat és szín. Ha az oltárra teszik, lassan kileheli ezt az életét és meghal. Így vágyom én, hogy életem lassan elszálljon, egyedül Isten előtt és az ő szent titkai tiszteletére.”
„Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban. Ámen.”
Így történt 1640-ben visszavonult a kormányzástól s a következő év nyarán ellátogatott Franciaországba. Osztrák Anna anyakirályné meghívására megfordult a királyi udvarban is, ahol a legnagyobb tiszteletben volt része. Nagy öröm volt a számára .. hogy több rendházban viszontláthatta leányait s élete alkonyán Párizsban újra találkozhatott Páli Szent Vincével. Amikor az év őszén hazafelé tartott, a moulinsi rendházban megbetegedett, tüdőgyulladásba esett s 1641 december 13-án a szentek halálával halt meg. Földi maradványait Annecyba,vitték.
1751-ben avatták boldoggá, 1767-ben pedig szentté.
Életét tüzetesen el lehet olvasni Bougaud életrajzában; fordították a budapesti kispapok 1903-ban.
Genfből, Lyonból vagy a Mont Bianc környékéről érdemes elzarándokolni a felsőszavojai Annecyba is. Égbenyúló hegyek koronázzák, festői tó mellett fekszik, s lakossága igen rokonszenves. Mintha a kis város most is Szent Ferenc és Chantal anya vezetése alatt állana! A főpiacot a Vizitáció legrégibb háza előtt a szent püspök szobra díszíti.
A város fölött az a domb uralkodik, amelyen a Vizitáció nagyszabású anyaháza és temploma áll. A templom kriptájában nyugszik a két szent.
A két koporsót oltár köti össze, tabernákulummal és Jézus szentséges szívének szobrával. Így kapcsolta össze őket már földi életükben a legtisztább testvéri szeretet és minden tiszta, termékeny szeretet kútfője és záloga: az Úr Jézus Krisztus szeretete.
„…A bourbilly-i kastélyban gondtalan életű Johanna Franciska – mondják a krónikások – nagy odaadással szolgálta a szegényeket. Saját kezűleg készített számukra ételt. Az egyik ínséges esztendőben új ajtót vágatott a kastély falán, hogy a szegényeknek ne kelljen egy kapunál tolonganiuk. Mivel azonban az ő éléstára sem volt kifogyhatatlan, Isten csodával jelezte, mennyire kedves előtte Franciska jótékonysága: amikor a hombárokból kifogyott a gabona, éppen úgy, mint egykor a szareptai özvegy, hónapokon át ő is egy csodálatos módon ki nem apadó hombárból vette elő a lisztet, és sütötte a kenyeret az éhezőknek…”
Franciskát, a fiatal bárónét egy ránk maradt festmény a reneszánsz kor feszes díszruhájában, magas csipkegallérban, nyakában sokszoros gyöngyfüzérrel és gyűrűkkel ékes kezében kendővel ábrázolja,. Eleganciáját özvegy korában is megtartotta.
Szalézi Ferenc, aki tudott fogadalmáról, ezt így tette szóvá
„Ha nem akar férjhez menni, akkor a cégért le kellene venni!”
Franciska sértődés nélkül szót fogadott. Apósa udvarában a háziúr „kedvenc szolgálója” állandóan bosszantotta, sőt bántalmazta. Franciska, bármennyire is fájt neki, hallgatagon elviselte, sőt a szolgáló négy házasságon kívül született gyermekét a saját gyermekeivel együtt nevelte és tanította , soha nem sértődött meg, ha nővértársai megbántották….
Sajnos, életünk telve van sértődöttséggel, és „haragszomrád”-dal…
Bizony, naponta kellene tanulnunk Szent Franciskától a megbocsátást és nagylelkűséget.
Szent Franciska minden élethelyzetében megtalálta a módját annak, hogy munkájával hogyan építheti Isten országát.
Olvasmány annak a szerzetesnőnek Emlékirataiból, aki titkár volt Szent Johanna Franciska mellett.
Egy nap Szent Johanna ezeket a tüzes szavakat mondta, amelyeket rögtön hűségesen lejegyeztek:
„Szeretett leányaim, szent atyáink közül és az Egyház oszlopai közül a legtöbben nem jutottak vértanúságra. Mit gondoltok, miért történt ez így?”
Miután mindegyikük válaszolt, a szentanya így szólt:
„Az én véleményem szerint azért történt ez így, mert van még másfajta vértanúság is: a szeretet vértanúságának nevezik ezt. Ebben Isten egyszerre vértanúkká és hitvallókká teszi szolgáit és szolgálóit azzal, hogy életüket az ő dicsőségéért való munkálkodásra tartja fenn. Tudom – fűzte hozzá –, hogy erre a vértanúságra vannak hivatva a vizitációs nővérek, és közülük – ha Isten is úgy akarja – azok fognak ilyen vértanúságot szenvedni, akik kiesdeklik maguknak ezt a boldog kegyelmet.”
Amikor pedig az egyik nővér az iránt érdeklődött, hogy miképpen lehetséges ez a vértanúság, így felelt:
„Csak hagyatkozzatok teljességgel Istenre, majd megtapasztaljátok. Az isteni szeretet ugyanis úgy járja át lelkünk titokzatos mélyét, mint egy kard, és énünket megszabadítja az önzéstől. Én ismertem egy lelket, akit a szeretet nem kevésbé különített el a számára legkedvesebb dolgoktól, mintha a zsarnoki kardcsapás választotta volna szét lelkét a testétől.”
Mi pedig felismertük, hogy ő most magáról beszélt. Amikor az egyik nővér megkérdezte, meddig tart ez a vértanúság, így szólt:
„Attól a pillanattól fogva, amelyben minden fenntartás nélkül Istennek adtuk át magunkat, egészen életünk végéig. Ezt azonban csak a nagylelkű emberekre kell érteni, akik lemondanak mindenükről, és megőrzik a szeretetben való hűségüket. Mert a gyöngéket és akikben fogyatékos a szeretet és az állhatatosság, azokat Urunk nem szándékozik vértanúságban részesíteni; – hagyja, hadd járják középszerű életútjukat, csak el ne szakadjanak tőle: sohasem használ ugyanis erőszakot a szabad akarattal szemben.”
Végül, amikor sürgetve kérdezték tőle, vajon a szeretet vértanúsága egyenértékű lehet-e a testi vértanúsággal, így szólt:
„Ne kutassuk az egyenrangúság kérdését. Habár – úgy vélem – egyik sem előzi meg a másikat. Mert a szeretet erős, mint a halál! (Vö. Én 8, 6), és a szeretet vértanúi ezerszer súlyosabb kínokat szenvednek el akkor, amikor életüket Isten megőrzi, hogy az ő akaratát teljesítsék, mint ha ezer életet kellene feláldozniuk azért, hogy tanúságot tegyenek hitük, szeretetük és hűségük mellett.”
Istenünk, te Chantal Szent Johanna Franciskát változatos életútján kiváló érdemekkel ékesítetted. Közbenjárására engedd, hogy hűséggel teljesítsük élethivatásunkat, és szüntelenül jó példát adjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Jöjj, Szentlélek, vezess engem, hogy
azt gondoljam, amit gondolnom kell,
azt mondjam, amit mondanom kell,
hallgassak, mikor hallgatnom kell,
azt írjam, amit írnom kell,
azt tegyem, amit tennem kell.
Irányítsd és vezesd lépteimet,
alázattal, őszinte szívvel imádkozzam,
az emberek javát szolgáljam,
teljesítsem küldetésemet,
és győzelemre vigyem
Isten Országát! Ámen!
VENI SANCTE – IMA A SZENTLÉLEKHEZ
Jöjj Szentlélek Úristen!
Helyettesítsd csendes nyugalommal,
A bennünk lévő feszültséget.
Helyettesítsd csendes bizalommal,
A bennünk lévő aggodalmat.
Helyettesítsd erős hittel,
A bennünk lévő félelmet.
Helyettesítsd kegyelem édességével,
A bennünk lévő keserűséget.
Helyettesítsd ragyogó fényeddel,
A bennünk lévő sötétséget.
Helyettesítsd szerető melegeddel,
A bennünk lévő hideget.
Helyettesítsd fényességeddel,
A bennünk lévő éjszakát.
Helyettesítsd üdítő tavaszoddal,
A bennünk uralkodó hideg telet.
Egyengesd ferdeségünket.
Vedd el büszkeségünk élességét,
De mélyítsd el alázatosságunkat.
Gyújtsd meg szeretetünk tüzét,
De oltsd ki szenvedélyeink tüzét.
Tedd, hogy úgy lássuk magunkat,
Ahogy Te látsz minket.
Engedd, hogy úgy lássunk Téged, ahogyan azt Te kívánod.
Így legyünk boldogok a Te szavaid szerint:
„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent!”