„Lőn pedig, midőn a sereg rája tódult, és ő a Genezáret tava mellett állt, látott a tó szélén két hajót állni s bemenvén egyik hajóba, mely Simoné volt, kérte őt, hogy a parttól vigye beljebb egy kevéssé és leülvén, tanítá a hajócskából a sereget” (Luk. 5,1).
a) Mily kedves kép! A tóduló tömeg s a magát elkülönző Jézus; elkülönzi magát, de csak egy lépésnyire, „beljebb egy kevéssé”. A parton tolong a tömeg, a sekélyes vízben úszkál tört nád, szalma, rothadó levél, szemét; ott állanak a földi, a partszéli emberek, kik a tengerre néznek… Jézus e környezetből a tiszta elemre vágyik… nem mondja, hogy „odi profanum vulgus”; dehogy mondja, sőt szereti; ugyanakkor azonban azt is tudja, hogy az élet rettentő szegényes, pocsolyás, piszkos, szemetes; ellenben ő az igazság, s az ő kathedrája tiszta, szent. Ezt a szent különbséget evangélium és élet, igazság s világ közt láttatja az Úr Jézus: nem szakad el az emberektől, de különb náluk, fölségesebb; egy más elemből, más világból szól hozzánk. Ha parton, ha sekélyes vizekben állunk is, de nézzük a tengert s hallgassuk az Úr igéit…
b) „Kérte Simont…” Mily kedves és jóságos; teljesen, egészen közénk állt, s emberséges lett. Ő, az Úr akar valamit, de kéri. Az akarat nagy skálát játszik; a Fölség abszolut érvényesülésétől a kegyelem lágy leheletéig; zúg és suttog, tör és enyeleg, ragad és vonz, parancsol és kér; szóval erős és finom; lágy, édes, halk vonzalmai és indításai vannak. Kraft ohne Trotz, Weichheit ohne Schwäche! Engem is vonz az Úr, nógat, hivogat; kegyelme, mint a nyaldosó parti hullámzás.
Ó induljunk a leglágyabb érintésre!
c) Ez Péter hajója. A készségesen, sőt szenvedélyesen hódoló Péteré! Mit ne adna s mit ne tenne meg Urának! Jól indul, hogy necsak törékeny hajócskával szolgáljon az Úrnak, hanem rendületlen sziklaalapjává legyen az egyháznak. A hajócska is kép, a szikla is kép, a csodálatos halfogás is kép. Az első jelzi az evangélium sorsát az emberi akarat s szeszély tengerén, a másik kettő a föltétlen érvényesülést. Mindkét tekintetben ragaszkodjunk Péterhez s az anyaszentegyházhoz; hajócskája átvisz háborgáson s megzavarodáson, s sziklája biztonságot s ragaszkodást nyujt kételyek s harcok közt. Isten áldása van ez emberhalász kezén, mert Jézus szavára s az ő kegyelmével veti meg a hálót. Foglya vagyok én is.