Különböztessük meg a komoly mentőokokat a hiú kifogásoktól, amelyekkel alig igazolhatjuk majd magunkat Isten ítélőszéke előtt.
Ily kifogás például a csekély gyengélkedés vagy túlzott aggodalom egészségünk miatt. Bezzeg, ha valami haszon vagy akár ritka látványosság kínálkoznék, bajos volna bennünket otthon tartani oly csekélyes okból, amely miatt a misemulasztásra máris feljogosítva érezzük magunkat.
Manzoni, a hírneves olasz író, „A jegyesek” című kitűnő regény halhatatlan szerzője, késő aggságáig szorgalmasan járt a vasárnapi szentmisére. Mikor mégis egyik hideg, szeles napon övéi unszolására vasárnapon otthonmaradt, utóbb ezt nagyon sajnálta. „Ha ma, vasárnap volna az utolsó határidő, hogy 100 ezer lírát személyesen felvegyek, biztosan nem tartottatok volna engem itthon”, mondá szemrehányólag környezetének. És mikor ezek azt felelték, hogy egy szentmisét nem lehet 100 ezer lírával összemérni. „No igen – válaszolt a költő, – mert a szentmise többet ér minden földi kincsnél.” (†Milanóban, 1873-ban, 89 éves korában.)
Mások ismét idejüket sajnálják s kapzsi lélekkel azt számítják, hogy mennyit vesztenek, mulasztanak azzal a félórával, amelyet szentmisehallgatásra fordítanak. Ha az ilyeneknek élő hitük volna és megfontolnák, hogy mennyi áldás és segítség árad minden szentmiséből, nemcsak vasárnap, hanem mindennap szakítanának időt a szentmisére.
Tilly, a harmincéves háború kitűnő vezére, mindennap, még a táborban is meghallgatta a szentmisét. 1623-ban történt, hogy a nagy keresztény katona térdreborulva, mély áhítatba merülve hallgatja a szentmisét, melyet gyóntatóatyja, Pierson atya a harctéren, egy csűrben mutatott be Istennek. Hirtelen berohan Lindelo báró és jelenti a vezérnek, hogy Keresztély braunschweigi herceg közeleg s meg akarja támadni a császári seregeket. Tilly nyugodtan csak annyit felelt: „Kedves báró, látod, mily fontos ügy tart vissza. Siess azért a táborba s állítsd rendbe a katonaságot. A szentmise végeztével majd én is utánad jövök!” A báró gyorsan visszalovagolt a táborba s csodálkozva látja, hogy Tilly érthetetlen módon már őt megelőzte s végigvágtatva a katonák sorai között, azokat a támadásra lelkesíti. Rövid idő múlva az ellenséges lovasság meg volt verve, a gyalogság szinte megsemmisítve, a maradék pedig fogságba esett.
A szentmise ezalatt csendben folyt. Tilly bevárta végét. Ezután lovára kapott, felhajtott egy pohár bort s a harctérre sietett. A csatának már majdnem vége van. Ámul a fényes győzelmen, melyért a vezérkar neki szerencsét kíván, az ő hadvezéri tehetségének s bátorságának tudva be azt. Bizonyára a szent őrzőangyal helyettesítette a buzgó hadvezért, s a katolikus sereg diadala a szentmise gyümölcse volt.
Ha azzal mentegeted magad, hogy nincs ünneplő ruhád, azt felelem, hogy az nincs is sehol előírva. És hidd meg, hogy az áhítat könnyei az ócska kendőn vagy elnyűtt zubbonyon sokkal ragyogóbbak Isten szemében akármily fényes díszruha gyémántjánál, drága gyöngyénél.
Azoknak pedig, kik a szentmisét és prédikációt túl hosszúnak és unalmasnak találják, a szentéletű De la Motte amiensi püspökkel azt válaszolom: „Nem a mise hosszú, hanem a ti áhítatotok rövid”.