A bölcs törvényhozó mindig tekintetbe veszi a körülményeket, melyek olykor a törvényt túlságosan nehézzé, sőt szinte lehetetlenné teszik, s ily esetekre a törvényt ki sem terjeszti vagy legalább is alóla fölmentést ad. Így a vasárnapi munkaszünet törvényének is megvannak a maga mentőokai, amelyek annak kötelező erejét az illető esetekre fölfüggesztik, vagy pedig a fölmondást megokolttá teszik. Fölsoroljuk azokat:
A) Istentisztelet
Az istentisztelet címén föl vagyunk mentve a munkaszünet törvénye alól, valahányszor annak fényes ünnepélyessége ezt megköveteli. Így szabad vasárnap is harangozni, a körmeneteken keresztet stb. hordozni. De nem számíthatjuk ide azokat a munkákat, amelyek az istentisztelet célját csak távolabbról szolgálják, mint pl. a templomépítést, meszelést, festést, sőt még a templomi ruhák készítését sem, ha ugyan az nem valamely nagyon szegény templom fölsegélyezésére történik. A nagyobb oltárdíszítés, úrnapi sátorkészítés, ostyasütés már a megelőző napon végzendő el és bocsánatos bűn volna azt kellő ok nélkül az ünnepre elhalasztani.
B) Szükség
a) Magánszükség címén dolgozhatnak a szolgák, szolgálók, béresek, kiknek kenyere függ a munkától. Igyekezniük kell azonban mielőbb más helyet keresni, ahol a vasárnapot megtarthatják.
A családanyák, cselédek, kik egész héten másnak kénytelenek dolgozni, ruhájukat vagy családtagok öltözékét foldozhatják, moshatják vasárnap is. Csak vigyázzanak, hogy ezzel másoknak, kik szorult helyzetüket nem ismerik, botrányt ne adjanak.
A földmívesek fenyegető elemi csapások előtt takarmányukat, gabonájukat menthetik, kaszálhatják, behordhatják stb.
b) Más szüksége címén meg vannak engedve elsősorban az irgalmasság testi cselekedetei, sőt ezek gyakorlása a vasárnapnak valóságos díszére válik. Maga az Úr Jézus szombaton gyógyított legtöbb beteget, pl. a szélhüdött embert (Mt 12,9–21), a jeruzsálemi vakon szülöttet (Jn 9), a vízkórban szenvedőt (Lk 14). Példáját követték a szentek. Szent Odilia apátnő (†720) minden vasárnap az istentisztelet után meglátogatta a saját költségen emelt kórházat s egész nap szolgált a betegeknek. Jól tudta, hogy „szabad szombaton (vasárnap) jót cselekedni”. (Mt 12,12)
Azért farizeusi babonának esett áldozatul 1270-ben, III. Henrik angol király idejében az a Terbsbutti nevű szerencsétlen zsidó, aki mélységes szakadékba esvén, nem vette igénybe a keresztények mentő munkáját, mert szombat volt. Gyötrődött vasárnapig s ekkor annál hangosabban kiáltott segítségért. Ámde hiába, mert a városi hatóság megtiltotta, hogy hozzá közeledjenek, azzal a megokolással: „ma meg vasárnap van, mikor a keresztények nem dolgoznak!” Persze ez csak a babona kijózanítására történt.
Általában véve szabad a szegényekért mindaz a munka, amelyet a szegények maguknak szükségből megtehetnének.
Megvan tehát engedve, sőt dicséretes dolog meghatározott, nagy szükségben levő szegények helyett vagy számára kötni, varrni s általában dolgozni.
Ámde nem volna szabad csak úgy általában dolgozni, hogy a befolyó jövedelemből a szegények segítve legyenek, hacsak egyes különös esetekben a szükség erre nem kényszerít.
Ugyancsak más szüksége címén dolgozhatnak némely iparosok is, kiket az előre nem látott sürgős szükség munkára kényszerít, pl. szabók, asztalosok gyászeset alkalmával.
Ámde semmiképpen sem menthetők azok az iparosok, kiknek állítólag minden vasárnap, főképp délelőtt, sürgős munkájuk van. Nem szabad ugyanis annyi munkát vállalniok, hogy hétközben el ne végezhessék.
Hasonlóképpen a kovácsok, bognárok stb. sürgős szükség esetén megjavíthatják vasárnap is a másnap reggel okvetlenül szükséges kocsikat, szerszámokat stb.
Vannak üzemek, melyeknek teljes abban-hagyása vasárnapon óriási veszteséget jelentene, pl. a kohók kihűlése.
Ez is mentőok, hogy a munkások – de ne mindig ugyanazok – mérsékelten vasárnap is foglalkozzanak.
c) Közszükséglet címén dolgozhatnak a pékek, mészárosok stb., ha ugyan a körülmények folytán munkájukat előző napon el nem végezhetik, ami többnyire csak nagyobb városokban szokott előfordulni.
Nagyon világos, hogy közveszély idején (tűz vagy árvíz stb.) minden erre alkalmas ember nemcsak dolgozhatik, hanem dolgozni köteles is.
C) Szokás
A szokás folytán meg vannak engedve a konyhai s háztartási teendők, melyek kellemetlenség nélkül másnapon el nem végezhetők.
A borbélyok is szabadon űzhetik vasárnap mesterségüket, csak aztán az istentiszteletre is eljussanak.
Kisebb kézimunkák is, jóllehet magukban véve tilosak, az általános szokás által megengedettekké vagy legalább is tűrhetőkké válhatnak.
Megjegyzés. Ha akár az egyházi törvény, akár a szokás egyes munkákat megengedettekké tesz is, ezzel egyúttal nem vagyunk fölmentve a szentmise hallgatása alól. Erre külön mentőok kell, amiről alább szólunk.
Egyházi fölmentés
Jóllehet az előbb fölsorolt okok magukban véve is elégségesek, hogy a munkaszünet törvénye alól magunkat fölmentve érezhessük s így bűntelenül cselekedjünk, mindazonáltal, nehogy a hamis önszeretet megcsaljon bennünket, de meg az okozható botrány elhárítása céljából is szükség esetén kérjünk fölmentést az Anyaszentegyháztól.
Különösen megtegyük azt olyankor, mikor nem vagyunk biztosak, hogy a mentőok, melyre hivatkozhatunk, elégséges‑e. Ugyanis a mentőok hiányosságát pótolhatja az Egyház fölmentő hatalma. Evégből üdvös lesz ismernünk az idevágó egyházi törvényt.
„A plébánosok egyes esetekben igazságos okból fölmenthetik a plébániájukhoz tartozó egyes híveket vagy egyes családokat éspedig a plébánia határán kívül is; továbbá idegeneket, de csak a plébániáik határán belül, az ünnepnek, a böjtnek s a hústól való megtartóztatásnak törvénye alól. Ugyanazt tehetik a püspöki hatóság alól kivett papi szerzetesi elüljárók is saját házukra nézve.” (1245. kánon)
Általános fölmentést ugyanis csak a főpásztor, illetőleg a pápa Őszentsége adhat.