1. Minden jól rendezett államban vannak polgárok és vannak katonák. Így van ez Isten országában is. Vannak megkereszteltek s vannak megbérmáltak.
Elmélkedjünk most afelett, hogy a megbérmált csakugyan katona.
Hogy a megbérmált csakugyan katona, bajnok, vitéz, jelenti:
a) az olaj, amellyel felkenik. A régi harcosok s bajvívók is, hogy magukat erősítsék s hogy az ellenfél kezéből könnyebben kicsúszhassanak, olajjal kenegették tagjaikat;
b) a püspök a bérmálkozó homlokára tűzi Krisztus hadijelét: a keresztet;
c) régi időben a hadsereg kötelékébe lépőnek karjára ráégették a király címerét. Így az Úr is – az apostol szerint – különös tulajdonjoga jeléül kitörölhetetlen bélyeget nyom lelkünkbe: „És aki fölkent bennünket, Isten az, ki meg is pecsételt minket és a lélek zálogát adta szíveinkbe”. (2Kor 1,21.22)
„A keresztségben – mint írja Szent Melchiades pápa – az életre újra születünk, a keresztség után pedig megerősítenek minket a harcra. A keresztség csupán azoknak hozza meg az üdvösséget, akiket a bérmálás felfegyverez és elkészít a küzdelemre.” Íme tehát a bérmálás valóságos katonaavatás, zászlóeskü. Azért szépen mondja Szent Cyrill: „Miként Krisztus Urunk keresztsége után, melyben a Szentlélek galamb képében felette lebegett, nyílt csatába vonult a pusztába az ellenség ellen, akként mi is, mihelyt a Szentlélek fegyverzetébe öltözködünk, nyomban síkra szállunk az ellenséges hatalom ellen, hogy azzal megküzdjünk”.
Ó, mennyi tanúság van mindebben reánk nézve!
Ha dicső királyunk seregébe soroz, bizonyára nem tétlen, puha, lanyha életre hív minket. Melyik királynak kellene az oly katona, aki csak lustálkodni, pihenni, élvezni s szórakozni akar s minden küzdelemtől, fáradságtól, tűréstől s erőfeszítéstől visszaretten?
És ha még csak békében kellene szolgálni Urunkat! Ámde ő hadat izén a testnek, világnak s ördögnek. „Küzdelem az ember élete a földön.” (Jób 7,1) Amily hosszú az élet, addig tart a csata.
Halljuk csak, mit ír Szent Jeromos ez ügyben Heliodor barátjához:
„A bérmálás által Krisztus katonája lettél. Ámde mit tettél a mai napig, hogy ennek a hivatásnak megfelelj? Minő árkokat vontál az ellenség feltartóztatására? Hol vannak a sáncok, melyeket ellene felhánytál? Minő fáradalmaknak vetetted magad alá?
A harsogó hadikürt szinte hallható az égből s a nagy király előlép a gonosz világ meggyőzésére.
Vajon abbahagyod-e már a henye életet, hogy a harctérre vonulj? Vagy talán tétlen kezekkel nézed az előtted levő, rád váró nehéz munkát?
Ah, testvérem! Emlékezzél meg, hogy mit ígértél azon a napon! Azt ígérted, hogy még tulajdon atyádra, anyádra sem vetsz ügyet, ha Isten dicsősége forog szóban.
Emlékezzél meg, hogy csak azt koronázzák meg, aki törvényesen harcolt. Küzdj jobb- s baloldalról támadó ellenség ellen. Tüntesd ki magad a vitézség csodatetteivel és el fogod nyerni a jutalmat, mely vár reád Isten országában”.
2. Ámde magában véve még nem elég, hogy Krisztus katonája vagy. Jó katonájának kell lenned! Ilyen pedig a katona, ha
a) hűséges. A hű telén katonát árulónak mondjuk.
Minő becstelenség ez! Wallenstein generális a lipcsei csata után Prágába vonul, haditörvényt ül, két ezredest, egy századost, egy kapitányt, négy hadnagyot s másokat hűtlenség címen lefejeztet s mintegy ötven katona nevét az akasztófára függeszteti, mert gyáván viselkedtek. Mit fog Krisztus tenni az ő hűtelen, gyáva katonáival az utolsó ítélet nagy napján?!
A hűség megköveteli, hogy
Isten ellensége a mi ellenségünk is legyen s azt ártalmatlanná tenni igyekezzünk;
Isten ügye a mi ügyünk is legyen, azt minden áron előmozdítani törekedjünk. Ha Isten ügye, a vallás, erkölcs, Egyház veszít, mi vesztettünk.
b) Bátor és erős. A katona a harcban ne tudja, mi az a félelem, rettegés. Csupa tűznek, lelkesedésnek kell lennie s ebben alább nem hagynia, fenyegessen bár nélkülözés, fáradság, halál. Mindez dicsőség a zászlójával kitartó katonára nézve.