AQUINÓi SZENT TAMÁS – HÁROM ÚRNAPI HIMNUSZA
ADORO TE
Rejtező Istenség, hittel áldalak, Ki elrejteztél itt bor s kenyér alatt.
Szívem teelőtted megalázkodik, Mert ha téged szemlél, megfogyatkozik.
Szám, kezem, látásom, benned fennakad, Bizton hitem mégis hallásból fakad.
Hiszem mind, amit szól Istennek Fia, Nincs igazabb, mint az Igazság szava.
Rejté a keresztfa istenségedet, Itt az emberség is elrejtezkedett.
Mind a kettőt vallván és hittel hívén, Mit a jobb lator kért, azért esdek én.
Sebeid Tamással nem szemlélhetem, Te vagy mégis, vallom, Uram, Istenem.
Add, hogy egyre jobban higgyek Teneked, Tebenned reméljek és szeresselek.
Uram halálának szent emlékjele, Életadó zálog, élet kenyere,
Hogy belőled éljen, késztesd lelkemet; Soha ne feledje édességedet.
Kegyes pelikánunk, égi szeretet, Véredben, tisztátlant, moss meg engemet,
Egy cseppje elég, ha a mérlegbe hull, Az egész világnak bűnváltságaul.
Most csak fátylas arcod látom, Jézusom; Kérlek, Uram, add meg, mire szomjazom:
Boldogan láthassam egykor színedet És dicsőségedben dicsérhesselek.
PANGE LINGUA
Zengd a titkot, hangos ének, Zengd a testet és a vért,
Mit gyümölcse szűzi méhnek Ontott, mint királyi bért
A világ minden bűnének Bőséges váltságaért.
Lett az Isten egy közűlünk, Embertestbe öltözött;
Ige magvát, üdvözűlnünk, Szórta szét a nép között,
S e csodát szerezte ülnünk, Mielőtt elköltözött.
Végső este megfogadta Régi törvény szent szavát:
Törvény mint elébe szabta, Úgy rendelte asztalát,
Ételül hogy általadta Önkezével önmagát.
Az Igének igéjére Testté válik a kenyér,
Lesz a színbor Krisztus vére, Bár szemed hozzá nem ér.
Ezt a hű szív hogy felérje, Csak a puszta hit segél.
Hát e nagy Szentség elébe Hódolattal jőjjetek.
Ó bizonyságok helyébe Új szer ád itt életet.
Érzék nem hat rejtekébe, Csak az élő hit vezet.
Az Atyának és Fiúnak Hajtsunk térdet és fejet,
Kettejüktől származónak Egyenlőkép tisztelet:
Háromságban egy valónak, Földön és a föld felett.
LAUDA SION
Dícsérd Sion, üdvözítőd, Jó pásztorod, hű segítőd, Áldja hangos éneked.
Himnuszt mondj, egész szíveddel, Szóddal úgyis nem érhedd el,
Méltón nem dicsérheted.
Nagy dologról szól az ének: Élet élő kútfejének, A kenyérnek hódolunk.
Estelén a Vacsorának A tizenkét tanítványnak Mit kiosztott Krisztusunk.
Hangosan hát fönncsengjen, Ujjongjon és égre csengjen
Zengő lelkünk hangja ma. Mert mit ajkunk most magasztal:
Amaz ünnep, amaz asztal, Amaz első lakoma.
Új Húsvét napja támadt, Új kötése új királynak Régi Húsvét bételett.
Új világtól fut az óság, Árnyat oszlat új valóság, Fényesség űz éjfelet.
S amit ott tett önkezével: Emlékére nyilt igével Hagyta Krisztus végzenünk.
Szent igéktől megoktatva, üdvösséges áldozatra Kenyeret s bort szentelünk.
Ágazatja szent hitünknek: Testté, vérré lényegülnek, Bor s kenyér mi volt előbb.
Régi rend itt újnak enged, Szárnya lankad észnek, szemnek, Élő hitből végy erőt.
Színében bor és kenyérnek (Jel csak ez, de más a lényegI) Drága nagy jók rejlenek.
Vér lett a bor, test az étel, Egy is Krisztus, semmi kétely! Két szín öt nem osztja meg.
Aki veszi, meg nem osztja, Meg nem töri, nem szakasztja, Mindenek épen veszik.
Veszi egy és ezrek vészik, S mind egyenlőn kapja részit, Mégis: nem fogyatkozik.
Veszi jó és veszi vétkes, Ám gyümölcse vajmi kétes: Élet vagy elkárhozás.
Rossznak átok, üdv a jóknak: Lásd, az együtt áldozóknak Végük milyen szörnyű más!
S ha megtört az áldozatban, Kétség, tudd meg, nincsen abban
Úgy van ott minden darabban, Mint a teljes szín alatt.
öt törés nem törheté meg, Csak a jelnek, köntösének
Színe tört meg, ám a lényeg Változatlan egy marad.
Imhol angyaloknak étke, Vándorútunk erőssége,
Édes fiak vendégsége I Rút ebeknek el ne vesd!
Ősi manna ezt .mutatja, Ezt Izsáknak áldozatja,
Bárány vére csordulatja Képpel írja régen ezt.
Kegyes pásztor, igaz étek: Édes JézusI kérünk téged,
Te legeltesd, védd a népet, Te mutasd meg kegyességed,
Fönn az élők közepett.
Mindenható fejedelmünk, Éltünk, éltetőnk, szerelmünk,
Engedj asztalodra lelnünk, Testvérül engedd ölelnünk
Odafönn a szenteket.
(Sík Sándor fordítása)