„A hatodik hónapban pedig küldeték Gábriel angyal az Istentől Galileának városába, melynek neve Názáret” (Luk. 1,26).
a) A megtestesülés titka a Szent Szűz ünnepe, anyaságának s fölmagasztaltatásának nagy napja; március 25. és december 25. két nap, melyet az anyai elragadtatásnak kilenc édes hónapja választ el egymástól, de a karácsonyi örömnek, glóriának és paxnak kulcsa mégis csak március 25. A betlehemi angyalseregnek előőrseül az arkangyal jelenik meg itt; a Gloria in excelsis helyett az Ave Maria csendül meg; az evangélium, a nagy örömhír helyett a titkos valóság, a „verbum caro factum”, ez a legtitokzatosabb s legédesebb „factum” szólal meg néma himnusokban, melyek csak az arkangyalnak s a Szent Szűznek zenéje. Ime a szent tavaszi éj: éj, telve zsongással s epedő vággyal s isteni termékenységgel! Szent éj, néma éj, tavaszi éj…, mikor az ég megnyílt, hogy a legszebben megnyílt szűzi lélekbe szálljon le! Szent Szűz, hogy tiszteljelek? „Quibus te laudibus efferam, nescio”, nincs szavam, gondolataimat elsöpri az isteni, szenvedélyes élet szentéjjeli árja. Ó hogy szeretlek, „dulcis et cara, mollis et fortis, opaca et clara anima! Dilectione rapta, laetitia et passione inenarrabili circumfusa. Tu carmen et psalmus, tu melodia et hymnus. Te audio, cum aspicio: te fruor, cum intueor, Dulcis et sonora laetitia!”
b) Mily fölséges s ragyogó színben mutatja be ez a titok a Szent Szűzet. Jön az Úr s leereszkedésének korszakos lépcsőin ott áll ő egyedül, hogy fogadja s vegye az Urat. Az Istennel egyesült lelkeknek legtökéletesebb mintaképe, a názáreti leány! Hogy hogyan karol át az Isten szeretete exsztatikus lelkeket, azt rajta csodáljuk; az „Isten velünk” s az „Isten köztünk” páratlanul megvalósult benne; édes anyja lett. Ezt az anyát üdvözli az ünnep magyar neve, mikor kedves hasonlattal élve „Gyümölcsoltó Boldogasszonynak” hívja; itt is oltás történt; az oltóág az Isten fia; beoltotta magát a Szent Szűzbe s általa az emberiségbe; három kegyelmi tényben összefoglalja e nap jelentőségét, melyekért hálát adunk, melyeket élvezünk.
c) Önmagát oltotta először a Szent Szűzbe kegyelme által. Minden ember vadonc, bűnös, férges hajtása az ezredéves gyökérnek; de a Szent Szűz az Úr kegyelméből nem bűnös, férges hajtás, hanem „virga vigilans”, az a lélek, mely mikor ébredt, mindjárt virágos volt. – A Szent Szűz eredeti bűn nélkül lévén, mint nemes természet jelent meg a földön, homlokán a szeplőtelen lélek méltósága, arcán az Isten leányának szemérme, ajkain a kegyelem szépsége, s mihelyt ily lélek megjelent e földön, mihelyt megnyílt az Isten régi gyönyörűségének ez új paradicsoma, lejött az Úr s miköztünk lakozott! Ime az Isten közeledésének titka; hozzám is ez utakon jön; a tiszta, nemes, szeplőtelen érzés útjain. Ez utakat készítsem elő.
d) Minden annyiban szent, amennyiben Istené. – A legnagyobb szentség is Isten- és lélek-egyesülés; az Úr megkívánja a lelkeket a szeretet egységében. Ez egységet jelenti Szent Katalin gyűrűje, melyet Krisztus húzott ujjára; ezt hirdeti Assisi sz. Ferenc szeráfja, ki szerelmének sebeit, tehát hasonlóságát, vagyis önmagát nyomja bele Szent Ferencbe; egységet akar az Úr, azt akarja, hogy egyek legyünk vele akaratban s érzésben. De a Szent Szűzzel még szorosabb egységbe lépett: édes fia lett. Ó, mily egyesülés, mily harmónia, mily jegyesi ének ez! Ha a földön a szentáldozások kegyelmeit felgyülemlítenők, ha azt a sok meleg fohászt, azt az édes bensőséget, azt az illatos áhítatot, azt az elragadó elmélyedést mind egy lélekbe fektetnők: mily világ tárulna elénk; de mi ez mind a Szent Szűznek e tavaszi megnyílásához képest, melyre az égnek hímpora hullott! Ime az isteni élet fakadása! Fölhasználom e gondolatokat, hogy lelkesülésemben Istennel egyesüljek, akaratát imádjam s magamat hozzá idomítsam.
e) Beleoltotta magát úgy, hogy testével is közölte tisztaságát, s az siettette a Szent Szűz mennybe való fölvitelében testi halhatatlanságát is. Igy lett a Szent Szűz a legszebb, Isten-ihletett teremtmény! Bele van oltva az örök tavasz szépsége! – Belénk is oltja magát Krisztus testének s lelkének közlésében, a szentáldozásban. Tavaszi nyiladozásoknak, márciusi éledezéseknek kell azoknak a szentáldozásoknak lenniök, s a Szent Szűz lelkes szépségét s anyaságának bensőségét visszatükröztetniök. A niceai zsinat a szentáldozást „symbolum resurrectionis”-nek nevezte; Szent Ignác „pharmacum immortalitatis”-nak; Szent Irén nem érti, hogy vannak, kik tagadják a föltámadást, jóllehet elismerik, hogy Krisztust vesszük magunkhoz. Ó ne kételkedjünk! Az élet van belénk oltva; az élet kihajt mindenen! Tavaszodik. Isten van otthon a földön! „Sub umbra illius”, a legszebb pálma árnyékában! Szép a Szűz, mint a sudárpálma, „sicut palma exaltata”. Isten bennünk is van; éljük át.