a) Mily fölséges nap ez, az Immaculata napja. Mennyi lendület, mily páthosz lüktet ez örömben, mily édes és lelkes ünnep! Amit citerák és hárfák zengtek, misztikusok sejtettek, próféták hirdettek a győzedelmes jóról, a szeplőtelen győzelmes szépségről, az itt megvalósult. Ez az optimizmus s a pulcherizmus ünnepe. A rossz s a romlás fölött eljön az asszony, még pedig a kegyelmes, a szeplőtelen asszony. Sötét képet nyujt a világ a baj s nyomor miatt, de a kinyilatkoztatás még sötétebb színekben mutatja be azt; szerinte a koronás hatalom, mely az ég csillagainak harmadrészét lesöpri s pusztítja a világot, kiterjeszti föléje a „peccatum et mors” denevérszárnyait, s ettől minden fej fáradt lesz s elsorvad minden szív; romba dől a kegyelem világa, s a romok közt kígyó kúszik, az ősi kígyó s a „progenies viperarum” lakik; végre azután üde, friss jelenség tűnik föl, egy leányarc… egy madonnafej. A bukott világnak első biztató látomása, első hitvallása, első oltárképe az ördög fejét taposó asszony. Az ősvallás, az ősremény szimboluma tehát „ha isa”, az asszony! Róla álmodott, énekelt, az ő képét szőtte ki a prófétai remény… s most is énekli: „vita, dulcedo et spes nostra, élet, édesség, reménység!”
b) Isten kellett nekünk. Nyomorúságunkat csak ő szüntetheti meg, vágyainkat s örök reményeinket csak reá bízhattuk; megváltásunkat bűntől s haláltól csak az ő karja eszközölhette. Különös, hogy mikor Istent keresek, asszonyt találok; a kinyilatkoztatás a várvavárt erőt, az édes jót, a biztató kegyelmet az ő képében mutatja be. Aki sátánt tapos, annak édesanyai keble van, aki letöri a pokol hatalmát, annak anyai teje van; ah, hallgassatok el citerák, némuljatok el próféták, itt az Isten a költő, a szerető, a teremtő. Isten mindig jó, az üdvözítő, a győzelmes. De hogy mélységesebb és teljesebb legyen győzelme, erejét édes anyaságba, fölséges szűzies szépségbe öltöztette, ez ragad el engem. Ez a művészete az üdvözítő hatalomnak. Mindenki végre is a szépség ideálja alá vonul; ott pihen meg. Mi végleg megpihenünk a Szent Szűz lábainál, az érintetlenség, bensőség, a tűz, az ihlet eszményénél!