A régi szép aratóünnep liturgikus neve.
„Visitatio Beatae Mariae Virginis” – „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél”
A szent hagyományok szerint Szűz Mária ezen a napon látogatta meg rokonát, Erzsébetet, Keresztelő Szent János édesanyját. A szolgáló szeretet és az öröm, az áldott állapotban lévő Mária ünnepe.
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong Megváltó Istenemben!”
Az ünnep évszázadokon át nagyon fontos volt a keresztények és a magyar földművesek számára, az egymást követő, hagyományokat tisztelő nemzedékek körében, hiszen a nyári betakarítási munkálatok kezdetét jelentette. A történelmi Magyarországon a Szűzanyát Boldogasszony néven tisztelték eleink és így van ez most is. Ezen a napon Sarlós Boldogasszony előtt hajtanak fejet a hívők egész Kárpát-medence-szerte és Szűz Mária oltalmába ajánlják a nyári munkálatokat.
A 13. századtól július 2-án tartották, egészen a II. vatikáni zsinatig, amikor is május 31-re helyezték át. Azonban néhány országban – így Magyarországon is – napjainkban is július 2-án ünneplik. Mivel ez a nap az aratás kezdetének ideje, ezért magyarul a sarlós Boldogasszony nevet viseli. A Boldogasszony megnevezést Szent Gellért püspök ajánlotta, így tisztelve a Szűzanyát. A viszonylag kései ünnepet könnyű a többi Mária ünneptől megkülönböztetni: az aratás patrónája Szűz Mária. A pap megáldotta a szerszámokat, de ténylegesen ezen a napon nem dolgoztak.
Sarlós Boldogasszony ünnepén a római katolikus egyház arról az eseményről emlékezik meg, amikor Szűz Mária (méhében Jézussal) meglátogatta unokatestvérét, az ugyancsak gyermeket (Keresztelő Jánost) váró Erzsébetet.
Az ünnep liturgikus neve ezért:
„Szűz Mária látogatása Erzsébetnél” – latinul: „Visitatio Beatae Mariae Virginis”
„…A Biblia tanítása szerint Gábriel arkangyal adta Szűz Mária tudtára, hogy egy kedves rokona, az unokatestvére nemsokára szülni fog. Az idősödő Erzsébet méhében hordott gyermek nem volt más, mint János, akit a keresztények Keresztelő Szent Jánosként tisztelnek. Szűz Mária mindenképpen segíteni akart Erzsébetnek. Tudta, hogy a várandóság utolsó szakaszában egy nőnek különösen jólesik az odafigyelés és a segítségnyújtás. Hosszú utat kellett megtennie, míg elért Erzsébethez…”
Erre a napra a szeretet és a segítségnyújtás ünnepeként tekint a keresztény világ. A 13. században először a minorita szerzetesrend tagjai tartották meg, majd a 14. században VI. Orbán pápa rendelte el, hogy a hívők a Látogató Szűzhöz imádkozzanak. A megemlékezésekre kilenc nappal Keresztelő Szent János születésének megünneplése után került sor. Az ünnepet a világegyház május 31-én üli meg.
Szentírási történet:
Szűz Mária Gábor angyaltól megtudta, hogy Erzsébet nevű rokona, aki korban igen előrehaladott már, áldott állapotban van.
A Szűz szolgálatával akarta őt segíteni, ezért indult el hozzá. (Vö.Lk 1: 39-56)
Mária látogatása Erzsébetnél:
A vizitáció (látogatás) Ain-Karemben, Keresztelő Szent János szülőfalujában történt.
Ide, a hegyek közé ment el Mária, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet, aki idős kora ellenére gyermeket várt.
Találkozásukkor mondja el Mária a Magnificat éneket:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! „
A látogatás emlékét egy templom őrzi a hegyoldalban, egy élő, vidám, örömteli templom. Mária a sivatagon át jön, körülötte kivirágzik a puszta…
„Hová visz a lábad a hegyeknek, anyja az édes Igének,
titkok csendjébe merülve, viszed édes tested a jövőnek?
Ringatod szent méhedben Őt, kit angyalhír hozott neked,
nem tudtad miként történik, de alázattal szóltál: „Legyen…”
Aranyló kalászok hajladoznak, az élet aratásra vár,
zöld lombok intenek feléd, piros pipacsok, kék búzavirág.
Előtted, s Magzatod előtt hódol a természet, a nagy világ, és
angyalok kísérnek örömmel, tudják kit viszel, az Égi Királyt.
Jöjj hozzánk is Sarlós Boldogasszony, édesanyja a Királynak,
hozz isteni áldást, bő aratást s életet, a vajúdó világnak.”
Különösen szép ez a mai nap! A három hullámhossz valamelyike (lelkiség, szolgálat, látogatás) bizonyára éppen időszerű számunkra. A mai nyelvre fogalmazott „evangéliumi ízű” boldogságok egyike ez:
Boldogok vagytok, főleg Ti, akik fel tudjátok ismerni az Urat mindenkiben, akivel találkoztok. Tiétek az igazi fény és az igazi bölcsesség. Igen! Legyen ez ma a Tiétek!
Szűz Mária és Erzsébet rokoni kapcsolata:
Erzsébet Áron családjából való. Szűz Mária édesanyja Szent Anna, és Erzsébet édesanyja, Eszméria édestestvérek. Mária és Erzsébet tehát anyai ági unokatestvérek voltak. Erzsébetnek és Zakariásnak sokáig nem lehetett gyermeke. Később megszületett gyermekük, Keresztelő Szent János, Jézus előfutára.
„…Mária és Erzsébet találkozását jónak látta röviden feljegyezni a Szentírás, jóllehet a történetnek nincsen részletezése, s legfőbb jelentősége abban áll, hogy a két gyermek – Jézus és Keresztelő János – édesanyja csupán fiaik születése előtt találkoztak, utána mindkét gyermek a maga környezetében – az északi Názáretben és a délkeleti Júda hegyeiben – nőtt fel, tanult a család és az önállóság isteni iskolájában.
Egyházi növendék egyikük sem volt. Messze Jeruzsálemtől, ahová az évi zarándokünnepek során juthattak el, messze egymástól, hogy véletlenül se keltse senkiben az összebeszélés gyanúját az életrajz – de Istenhez közel cseperedtek fel, váltak ifjúvá és felnőtté, s mindenekelőtt hívő, és az Írások alapján istenfélő emberekké. Keresztelő János, az előfutár és útkészítő – Jézus, aki emberként isteni természettel is rendelkezett…”
A bibliai részlet mondanivalója:
Tanuljunk a Szűzanyától áldozatos szeretetet. Segítsük idősebb társainkat. Minél nagyobb szeretetet gyakorlunk valaki felé, annál értékesebb lesz az áldozatunk. Szűz Máriának hosszú utat kellett megtennie, mire Erzsébet nénjéhez ért, aki különösen rászorult a szeretetére.
Az ünnep története:
Az ünnepet először a minoriták tartották meg 1263-ban, majd a 14. században VI. Orbán pápa rendelte el az egész egyház számára, aki a nyugati egyházszakadás napjaiban a Látogató Szűzhöz könyörgött, hogy töltse el kegyelemmel a bajokkal küzdő egyházat, úgy, ahogy látogatása boldogságot hozott Zakariás (Erzsébet hitvesének) házába. Az ünnepet egészen a 20. század közepéig július 2-án tartották, amikor is a második vatikáni zsinat áthelyezte május 31-re, mivel ellentmondásosnak találták, hogy Keresztelő János születésének ünnepét (június 24.) követi.
Az ünnep vonatkozása a rózsafüzérben:
„Akit Te Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál”
Az örvendetes rózsafüzér második titkának ünnepe. A keleti egyházban másfél évezrede ünneplik, a nyugatiban a 13. század óta. Szűz Mária Istenanya, s a rózsafüzér minden egyes Üdvözlégyében ekként tisztelik, s így minden más teremtmény felett áll. A Szentatyák is Istenszülőnek, illetve Isten Anyjának nevezik a Szűzanyát. Mária Krisztusnak valóságos anyja, hiszen az ő legtisztább véréből kapta emberi testét, és nem az égből való. Erkölcstanilag a felebaráti szeretetről tanúskodik a második titok.
„A látogatás misztériuma az öröm titka. […]
De mi ennek az örömnek az a rejtelmes, rejtett forrása? – Jézus.
Mária már megfoganta Őt a Szentlélek által, s Jézus már most megkezdte küzdelmét a félelem, az aggodalom, a szomorúság – a bűn ellen, az embert leginkább megalázó rabszolgaság ellen.
Szép szeretet anyja, imádkozz érettünk!
Taníts meg minket arra, hogy úgy szeressük Istent és testvéreinket, ahogyan te szeretted őket. Add, hogy a másik iránti szeretetünk még türelmesebb, jóakaratúbb és tiszteletteljesebb legyen…
Örömünk forrása, imádkozz érettünk! Ámen.”
A nap hagyományvilága szorosan kapcsolódik Mária Erzsébetnél tett látogatásának evangéliumi történetéhez. E két esemény összekapcsolódott az egyházi megemlékezésben, hiszen az ünnepi misét követően a hívek kimentek a határba, hogy a pap a négy égtáj felé hintve a szenteltvízből megáldja a gabonát.
Sarlós Boldogasszony a szegények és szükségben szenvedők gondviselőjének, a betegségben és fogságban sínylődők pártfogójának, a halottak oltalmazójának számított. Szeged környékén fodormentát szoktak szenteltetni. Előfordult, hogy búzát is vittek vele együtt. A megszentelt fodormentát gyógyításra használták.
Tettek belőle a halott koporsójába is.
Dologtiltó nap volt, de az asszonynép ezen a napon gyűjtötte a gyógynövényeket, melyeket egész évben használtak a különféle nyavalyák ellen. A gyógynövényeket is sarlóval vágták le. Úgy tartották, a munkálatot szó nélkül kell végezni, hogy a Boldogasszony áldott növényei ne szennyeződjenek be sem szó, sem gondolat hordalékával. Különös nagy gonddal gyűjtötték ezen a napon a nők panaszaira használt gyógyfüveket, mert úgy tartották, az aratás és a gyermekáldás Sarlós Boldogasszony nagy ajándéka, hiszen Ő volt a várandós édesanyák patrónusa.
Sok helyen virrasztással várták az ünnepet, majd határjárással folytatták. Énekelve, imádkozva járták be az aratandó területet. A lányok búzakalászból font koszorúval díszítették a hajukat, melybe kék búzavirágot, fehér kamillavirágot és pipacsot is fontak. Az ekkor font búzakoszorúkat a tisztaszobában tartották az elkövetkező aratásig.
Sok magyar helység népe választotta templomának védőszentjéül. Ráadásul ünnepe nyárra esett, ezért ezen a napon sokfelé tartottak templombúcsút. A kegyhelyek búcsúnapjai sorában is előkelő helyet foglal el Sarlós Boldogasszony ünnepe. A köztudat általában Péter-Pál ünnepéhez kapcsolja az aratás kezdetét.
A népi hagyományban is nagy tisztelet övezte az ünnepet. Sarlós Boldogasszony napja igazi aratóünnep volt, a földművesek ekkor a közösségük papja elé járultak, aki megáldotta a szerszámaikat. Boldogasszonyunk e napjának elnevezése utal a régi sarlós aratásra, amikor a nők még sarlóval arattak. A sarlóra megszentelt eszközként tekintettek eleink, mely a nőiséget szimbolizálta. Voltak tájegységek, ahol az elhunyt férfiak fejfájára ekevasat, míg a nők fejfájára sarlót vagy orsót festettek.
A természet rendje szerint élő eleink úgy tartották, Sarlós Boldogasszony napján valami beteljesül, az „élet”, a búza beérik, kezdődhet az aratás. A termést hálával kell megköszönni és egyben készülődni lehet a következő vetésre. A tevékenységnek megvolt a maga vallásos, mélyen spirituális értelmezése is. Sarlós Boldogasszony learatja a termést, amit aztán a fia, Jézus gyűjt össze, majd a Megváltó mond később ítéletet az emberek fölött, vagyis elválasztja az ocsút a tiszta búzától.
Mivel ez az ünnep az aratás kezdetéhez kötődött, ezért ez összecseng azzal, hogy amit Szűz Mária learat, azt fia összegyűjti, és elválasztja a búzát az ocsútól.
A Bibliában Máté evangéliuma szerint:
„…Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett; de mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoly? Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe…” (Mt.13;23-30)
A népi hiedelem úgy tartotta, hogy Sarlós Boldogasszony elvágja a szálat, megszüntetve a múltat, helyet adva a jövőnek. A régi élet fonalának elvágásával az érett gabona átadja majd helyét az elvetendő magnak. „Amint vetsz, úgy aratsz” – tartja a bölcselet, ami szerint csak a fáradságos, becsületesen elvégzett munkának terem bőséges gyümölcse.
A nagy munka elkezdésének kultikus hagyományai azonban jórészt Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kötődnek. – A magyar fejlődésű „Sarlós” név is a búza beérésére, az aratásra, áttételesen pedig asszonyi vegetációs ünnepre utal. Az ünneplőbe öltözött férfiak néhány kaszasuhintással rendet vágtak, amit kereszt alakban a búzatáblára helyeztek. Az asszonyok is vágtak egy-egy rendet a sarlóval, hogy a lábasjószágnak is legyen bőven mit enni.
„…A szegedi tájon az asszonyok ezen a napon egy keveset arattak sarlóval, hogy a jószág ne pusztuljon. Ekkor tették a szobába a búzaborona néven emlegetett összefont kalászcsomót is. – A rábaközi Szil faluban Sarlós Boldogasszony napján volt az aratás jelképes kezdete.
Az aratók misét hallgattak, mialatt szerszámaikat a templom falához támasztották.
A pap megáldotta az aratókat és szerszámaikat. Ezután tiszta ünnepi ruhában vágtak a búzatáblában egy rendet, majd hazatértek ünnepelni.
Másnap fogtak hozzá igazán a nagy munkához, az aratás az ünnep másnapján július 3-án kezdődött.
Sarlóval az asszonyok arattak, és a férfiak kötözték a kévét…”
Az ünnep eredeti egyházi elnevezése Mária Erzsébetnél tett látogatásával, a visitatióval volt kapcsolatos. A felvidéken szokás volt az úton lévő kismamát, Máriát jelképesen megvendégelni. Az asszonynép nem feledkezett el e napnak szentjéről, a Boldogságos Szűz Máriáról.
Lukács evangéliumában olvashatjuk, ahogy Mária útra kelt, hogy a hegyek közé siessen és meglátogassa Erzsébetet, Keresztelő Szent János édesanyját. A nehézkes Mária édes terhét cipeli, amerre jár virágba borul a föld, mert méhében a Megváltó születik le közénk. Mária, ki méhében a Fényt hordozza, a Világ világosságát, ezen a napon útra kel minden esztendőben.
Mivel Mária, aki Erzsébethez igyekezett, maga is gyermeket várt, ezért könnyen elfáradt és pihenésre volt szüksége. Ezen a napon, egyes tájegységeken virágokkal díszítettek fel egy széket, a falusi házak elé, vagy az udvarokba tették, hogy ha az áldott állapotban lévő Szűz Mária éppen arra járna, meg tudjon pihenni, mielőtt folytatja útját Erzsébethez, Keresztelő Szent János anyjához. Sok helyen hímzett szőttessel letakart zsámolyt is készítettek a szék elé, hogy Szűz Mária azon pihentesse megfáradt lábát. Majd másnap, július harmadikán elkezdődött az év legfontosabb munkálata, az aratás.
A gyermeket váró nők imája e napon a néphit szerint kétszeresen is meghallgatásra talál Mária előtt, aki közbenjárásával segíti a szülést, gondoskodik a gyermek és az anya egészségéről.
“Szentolvasót imádkoztunk, Máriához fohászkodtunk
Kérve kértük Szűzanyánkat, hallgassa meg hű imánkat.
Szentolvasót mikor mondtuk, Máriának fűzért fontunk
Fonogattuk koszorúnkat, Rózsafüzért Asszonyunknak.
Imádságunk koszorúzza Őt, aki a legszebb rózsa
Égi bimbót hajtott nékünk, benne nyílt ki üdvösségünk”
MAGNIFICAT
Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát:
Íme ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, akik istenfélők.
Csodát művelt erős karjával: a kevélykedőket széjjelszórta,
hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti, a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét, Izraelt: megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért, Ábrahámnak és utódainak mindörökké.
Charles de Foucauld Önátadás imája
Atyám, átadom magamat Neked, tégy velem tetszésed szerint. Bármit teszel is velem, megköszönöm, mindenre kész vagyok, mindent elfogadok, csak akaratod bennem és minden teremtményedben beteljesüljön. Semmi mást nem kívánok, Istenem. Kezedbe ajánlom lelkemet, Neked adom, Istenem, szívem egész szeretetével, mert szeretlek, és mert szeretetem igényli, hogy egészen Neked adjam át magam, hogy végtelen bizalommal egészen kezedbe helyezzem életemet, mert Te vagy az én Atyám.
Ámen!