Aquinói Szent Tamás bölcsen kifejti, hogy mi volt a szándeka Krisztusnak, midőn a bérmálást alapítja. Isten ugyanis – magyarázza az angyali tudós – az embert társas lénynek alkotta s ebből kifolyóan azt akarta, hogy az egyed nem csak magának s magáért éljen, hanem, mihelyt érettebb korát elérte, a társadalomban is jótékonyan érvényesüljön. Erre az újabb életszakra adja Isten a bérmálást, amely az embert tökéletes, férfias cselekedetekre segíti s arra teszi alkalmassá, hogy jó példája s hite nyílt megvallása által másoknak is világoskodjék, sőt vallásos meggyőződését a belső kísértések s a külellenség ellen talpraesetten védelmezni is tudja.
A bérmálás tehát a keresztényt nagykorúvá s Krisztus bátor katonájává avatja s ennek megfelelő malasztsegélyekre jogosítja.
Ez a szentatyáknak is általános felfogása.
Szólaltassunk meg közülük legalább egyet-kettőt. „Azért erősítenek meg minden hívőt – mondja Szent Ágoston szent kenettel –, hogy ne csak a papi s királyi méltóságra legyen felavatva, hanem harcossá is legyen a pokoli ellenséggel szemben kiválasztva.” Másutt ugyancsak ő így nyilatkozik: „A katonai rend úgy kívánja, hogy amikor a császár felvett valakit katonái közé, az illetőt ne csak megjelölje, hanem a harcra ellássa fegyverzettel”.
„A keresztségben – mondja Szent Melchiades pápa – felvesznek bennünket a keresztény harcosok közé, a bérmálásban pedig megkapjuk a fegyvereket a küzdelemre. A keresztségben a Szentlélek megadja malasztja teljét, hogy az elvesztett ártatlanságot visszaszerezhessük, a bérmálásban pedig avégből közli kegyelmét, hogy a keresztény életszentség tökéletességét elérhessük. A keresztség tisztára mos a bűn szennyétől, a bérmálás megerősít, nehogy félnünk kelljen a kísértéstől. A keresztség magában üdvözíti béke idején a keresztényeket, a bérmálás a harcban fegyverre szólítja őket… A bérmálás malasztja – teszi hozzá a szent pápa – megvetést ébreszt bennünk a világ csalárd javai s undort a gyönyörök ingerei iránt. Felgyújtja bennünk az isteni szeretet tüzét, mely minden gondolatunkat és kívánságunkat az égbe emeli. Szóval a bérmálás által földies, érzékies emberekből mennyeiek s szellemiesek leszünk, tökéletes keresztényekké válunk.”
Még csak az Egyháznak az örmények számára kiadott rendeletéből idézünk egy idevágó helyet.
„Ennek a szentségnek (a bérmálásnak) hatása az, hogy a Szentlelket adja erőkifejtésre, miképp az apostolok kapták Pünkösd ünnepén, hogy ti. a keresztény bátran megvallja Krisztus nevét. Ezért kap kenetet a homlokára, mely a szégyenkezés székhelye, hogy ne restellje Krisztus nevét s főképpen az ő keresztjét, mely az apostol szerint botrány a zsidóknak, a pogányoknak pedig bolondság.”